Vadlán
Vadlán Ultra Terep – Belus Tamás beszámoló
Vadlán 108. Őrségváltás helyett oktatófilm.
Az elrontott Ultra Trail du Mont Blanc – UTMB után gyorsan vissza akartam ülni a lóra, úgyhogy nem nyalogattam sokáig a sebeimet és gyorsan igent mondtam a Vadlán Ultra Terep szuper szervező csapatának szíves meghívására. Imádom ezt a versenyt, jó kis futós pálya, 19-ben és tavaly is dobogóra álltam itt, és a Keszthelyi-hegység minden rejtett csodáját felfűzte Peti és Zalán a 108 km-re. És sok van ám belőle, sűrű erdők, párás mezők, a Sztúpa, a várak, a Bazalt Utca, és az összes kilátó 20 km-es körzetben. Gyertek el egyszer, le fog esni az állatok! Furcsa hetek voltak azok ott szeptember elején, nem igazán tudtam hová tenni magamat, az edzéseim hol nagyon jól, hol gyalázatosan sikerültek, és kezdtek összecsapni a fejem felett az iskolakezdés és a munka hullámai is.
Barát Gabi (az edzőm, https://baratrunning.com/) persze kicsit sem volt tekintettel erre, 5 éves közös munkánk legkeményebb 4 hetével kínált meg a Vadlán előtt. Soha nem futottam még ennyit, ilyen intenzitással és ilyen rövid idő alatt. Az első hét után igazi gyötrelem volt a második, de aztán kezdtem jól reagálni a durva terhelésre. Egyre többször éreztem azt edzés után, hogy hűű ez egész jó volt, jó lesz ez. Aztán a verseny előtti utolsó hét vége felé jött pár kevésbé jól sikerült edzés, és az addig nehezen összeszedett önbizalmam el is szállt. A Skyrunning VB óta már nem vagyok hajlandó a műtét, a kihagyás meg a hosszú rehab miatt felmentést adni magamnak bármi alól is, és persze a VB meg a nyíregyházi FM, és a szeptember eleji Vadrózsa50 is jól sikerült „ahhoz képest”, de az ahhoz képest nekem már kevés volt.
Ahhoz a mezőnyhöz egészen biztosan, ami a Vadlánon várt rám: Czövek „minden instanton CR-t megyek” Andris, a kétszeres Vadlán dobogós Dittrich Andris (aki tavaly csúnyán elkalapált) Bacsó Bence, aki ha egyszer úgy igazán összerak egy hosszú távot, akkor nekünk reszeltek, Vlád Gabi, Rév Bazsi, Pintér Feri, és még sorolhatnám. A hét elején aztán jött a megnyugtató hír, hogy Muhari Gábor is jön, király, akkor így legalább nem kell már parázni az első hely miatt, ez jó. Viszont ezzel jelentősen nőtt az esélye, hogy megszakadjon a 18-as Ultra-Trail Hungary óta tartó klassz sorozatom, azóta minden hazai 100 km+-os versenyen dobogós lettem, amin elindultam. Sokat tipródtam ezen, mert én nem csinálok titkot abból, hogy szeretek versenyezni, és ha már ott vagyok, akkor mindig igyekszem a legjobb változatomat előcsalni, legyen az a TDS, az UTH vagy a Mucsajröcsöge Trail. Szóval gondolkodtam, mit csináljak, szerintem az agyára mentem a körülöttem lévőknek a sok taktikai eszmefuttatással, pedig általában csak annyit kérdeztek, hogy na mi lesz a Vadlánon. És én elmondtam: hát gyerekek az lesz, hogy a Gábor egy külön versenyt megy majd a pályacsúcsért, ha esélye nyílik rá, akkor a 10 óra alattiért. Remélem Czövek Andris is elmegy vele az elején, hátha elfutja magát, nála ez benne van, mert annyira erős és gyors lett, hogy egyelőre nem mindig sikerül még kordában tartania az erejét. Úgy gondoltam, hogy Dittrich Andris nagyjából az én tempómat tudja ezen a távon, kettőnk közül kerül majd ki a harmadik. És ott van még Bence, tőle akármi jöhet a féltávos feladástól a 10.30-as űridőig. Azt tudtam, hogy erőből nem tudom felvenni most velük a versenyt, úgyhogy azt terveztem, csinálok magamnak egy Vadlán Instantot, mintha ott sem lennének a többiek, megyek a saját tempómban, csak a testem jelzéseire figyelve és elkövetek mindent azért, hogy ne járjak úgy, ahogy az elmúlt két évben. Tehát, hogy ne tévedjek el olyan rútúl (mint 19-ben), és ne görcsöljem szét magamat már a harmadik órától (mint tavaly).
Szóval a terv az volt, hogy Vállusig nem versenyzek, csak eszem-iszom meg spórolok, onnantól meg meglátjuk mi lesz. Lizával péntek kora délután érkeztünk Cserszegtomajra, elsőnek vettük át a rajtcsomagot, futottam a Gyenesi Vadlán-lik környékén (a pálya része) egy rövid átmozgatót és átbeszéltük a másnapi teendőket. Liza szépen lejegyzetelte, hogy hol mit kérek majd, átnéztük, hogy hol lesznek a frissítő pontok, milyen gondok adódhatnak, milyen cuccok lesznek nála, amik kellhetnek. Már előző este látszott, hogy ez a versenyzéses-frissítéses dolog jól fog majd menni nekünk, rajta biztos nem fog múlni semmi, kb. olyan fókuszban volt, mint én, pedig az nem kis szó.
Összeraktam a versenyszettemet is, amit ezúton is hálásan köszönök az I Love Running-nak, a GARMIN.hu-nak, a futocipoteszt.hu-nak, a Squeezy Sports Nutrition Magyarország-nak és a Rudy Project HungarynakTehát: • Hoka Speedgoat 4 + egy compressport ultra-trail zokni• T8 futós alsónadrág + egy laza Compressport rövidnadrág • egy vadiúj T8 futópóló – mert TheCsanya szerint fontos, hogy új dolgokat is kipróbáljunk egy-egy versenyen! 
• A 2021-es Raidlight Responsiv 6L futómellény• egy Compressport shield + a reggeli első órára egy Petzl Swift fejlámpa• a mellénybe ment még a Squeezy frissítésem, egy nedves törlőkendő és a nagyon alap medkitem. • egy Rudy Project Maya dioptriás sportszemüveg, hogy lássak valamités persze egy Garmin Forerunner 945, hogy esélyem legyen végig is menni a pályán. (az óra beépített térképe nélkül még most is a hegyen lennék)Reggel időben megérkeztünk a rajtba, átvettem a Maraboo jeladómat, szépen bemelegítettem és a tesómmal Fruzsival és anyuékkal is váltottam pár szót. Próbáltam nem túl sokat haverkodni, na nem a versenyzés miatt, csak sokszor elcseszem a rajt előtti értékes perceket a beszélgetéssel. De nem most. Kocogtam kb. 2 km-t, aztán dinamikus nyújtás, futóiskola, sprintek, és ezek még mind melegítőben, ahogy kell. A rajt előtt 5 perccel vettem csak le a hosszúkat és adtam oda Lizának, aki meg sem várta a rajtot, hogy még a többi kísérőkocsi előtt elindulhasson Rezibe.
A rajtban klassz erős mezőny jött össze, főleg így, hogy az ötvenesek is ott álltak elöl, Allaga Tomi, Beda Szabi, a helyi Gáborok (Németh és Murányi), combos névsor, figyelni kell majd nagyon, hogy a lehető leghamarabb leszakadjak róluk. A kellemes hűvösben megszólalt Juhász Peti rekedtes rajt dudája, és elindultunk. Az nagyon hamar kiderült, hogy a két András és Muhari Gabi más tempóban kívánja elkezdeni a versenyt, ahogyan én. Még az erdő előtti sík részen elértem a megálmodott óvatos max pulzust, és azonnal vissza is vettem a gázból. Ez az egyetlen esélyem, mondogattam magamban. Az erdős részen ijesztően hamar szem elől tévesztettem őket meg persze az ötvenes élmezőnyt is, egészen furcsa volt, hogy már 2-3 km után légüres térbe kerültem. Kicsit meglepett, hogy Bacsó Bence és Rév Bazsi sem vette fel a tempómat, pedig rájuk nagyon számítottam.
Tavaly ilyenkor kedélyes beszélgetéssel indult a verseny az élen Bencével, Halama Levivel, Dittrich Andrással és Madas Bálinttal. Klassz volt. Most egyedül imbolygott a fejlámpám a lassan pirkadó erdőben, ahogy az enyhe majd kicsit meredekebb emelkedőn haladtam csendben Rezi felé. Az erdőből kiérve zárkózott fel rám az ifjú Sárosi Kristóf, aki az ötvenes távon ment és Mészáros Laci, ismertebb nevén Laz The Spartan, akik kedélyesen elbeszélgettek mögöttem, pedig nem volt rossz a tempónk. Olyannyira nem, hogy 1,5 perccel hamarabb Rezire értem, mint tavaly. A ponton nem álltam meg, volt nálam folyadék elég, Lizának csak kiadtam a fejlámpámat és meg is kezdtem az emelkedőt a vár felé. Itt már én is bekapcsolódtam a beszélgetésbe, Kristófot még a tavalyi Bükki Funrunról ismerem (akkor meg is előzött) Lacit meg megismertem egy nemrég látott posztjáról, ahol közös képet készíthetett Pau Capellel. Kicsit rácsodálkoztak, hogy milyen vén vagyok már (hehe) és szépen kígyóztunk fel a dózeren, miközben egyre világosabb lett. A vár előtti rövid meredek emelkedőn Kristóf húzta a sort, a sima részen én álltam előre. A várba a tavalyi tempóval értünk fel, jó lesz ez, a pulzus szép alacsonyan, minden frankó, még egy banános squeezy is lecsúszott az első lejtmenet előtt. A pontőr figura a sátor után először rossz irányba irányított minket, de nem vesztettünk sokat, meg amúgy is így volt korrekt, mert előttünk Gáborék is ugyanígy jártak. Erről jut eszembe, eléggé reménykedtem, hogy a várnál lévő rövid oda-visszán még látni fogom őket, de erről szó nem volt. Korrekt tempóban ereszkedtem Lacival a pályaválasztó elágazás felé vezető kanyargós egynyomos lejtőn. Meglepetésemre feltűnt előttünk Beda Szabi, akire lassan fel is értünk, azt hittem megsérült, kiment a bokája vagy valami, de más gondja volt, a félhomályban nem akart kockáztatni a lejtőn.
Tovább a teljes beszámolóra Tomi sportolói oldalára a fb-ra >>>
Vadlán Ultra Terep – Belus Fruzsi beszámoló
Egész héten érzem már, hogy fel vagyok húzva, most már igazán mennék, de még mindig várni kell. Érzelmi hullámvasúton ülök, magamba fordulok, nézem, hogy mi van ott belül, keresem a lelki kapaszkodókat, össze kell szednem a hétvégére a mentális 100 forintomat, és ha egyszer megvan, minden fillérjére vigyázni fogok szombatig, esküszöm. Az egész éves gondosan megkomponált, módszeresen végrehajtott és odafigyelt felkészülésnek meg kell lennie az eredményének. Van bennünk az a kényszer ugyanis, ha már egyszer beletettük a munkát, vért izzadtunk vele, le is szeretnénk aratni a gyümölcsét. Optimális esetben természetesen ez így van, de egy ultratávú verseny alatt bármi megtörténhet, így meglehetősen képlékeny, hogy mi sül ki belőle a végén. Az idei futóévem eddig csodálatos, élményekkel teli, eredményekben is kiegyensúlyozott, de a célversenyem előtti véghajrában valahogy elfáradtam mentálisan. A jól sikerült Suhanj!6 után 10 centivel lebegtem a föld fölött, mégis egy hónap múlva annyira megborultam, hogy egy edzés alkalmával azon tanakodtam, hogy abbahagyom az ultrafutást. Mégis mennyire öncélú már ez az egész futkosás?! Elmegyek heti négyszer 8 km-t csak a fun kedvéért, aztán ennyi. Élek, mint minden normális ember, talán megtanulok zongorázni. Persze hazaérvén, miután megosztottam aggályaimat Mirkóval azzal kapcsolatban, hogy tizeniksz év után talán mégsem való ez nekem, kiröhögött, aztán teljes határozottsággal állította, hogy a kezemben a Vadlán Ultra Terep-en frissen kiérdemelt befutósziklával mindezt máshogy gondolom majd.
Magamba nézek és végigpörgetem, mi mindent tettem idén ezért. Hányszor mentem edzeni akkor is, amikor nem volt kedvem, hányszor keltem hajnalban, hogy futócipőt húzzak, amikor a családom még aludt? Percre kiszámolt, feszes menetrend szerint élni, hogy mindez beleférjen. Egyszerűen nem lehet, hogy pont most fogyjak el fejben, pláne hogy érzem, hogy még sosem voltam ennyire jó formában, az elmém pedig épp cserbenhagyni készül. Egész héten módszeres mentális összekanalazás zajlik, kívülről mintha semmi nem történne, de az agyam folyton csak kattog, pozitív képekkel halmozom el magam.
Idén is, csak úgy, mint tavaly, a szüleim elvállalták a frissítésemet, és mivel már elég rutinosak ebben a műfajban, elegendő volt egy rövid taktikai megbeszélést tartanunk, hogy mire kell majd odafigyelniük az egyes pontokon. A frissítésem gerincét idén az izó/kóla mellett zömében a szilárdabb élelmiszer adta. Az a tapasztalatom ugyanis, hogy míg egy 50 km-es versenyt simán letolok gélekkel, egy egész napos futáshoz szükségem van rendes kajára is. A Hammer Heed/kóla mellett lecsúszott egy bekevert GU por, a 108 km és 3300 m szintkülönbség legyűréséhez ettem ezen felül 5 Squeezy/Hammer gélt, 1 Squeezy szeletet, 1 banánt, 1 sornyi csokit, kevés gumicukrot, egy szelet almát, pár kanál rizst, kevés chipset és elég sok szétfőzött, megsózott Rigatoni tészát. A pontokról csak néhány gerezd citromot vettem el a verseny második felében, ekkor már szükségem volt valami savanyúra is. Egyébként annyi élelmiszer volt nálunk, hogy még öt másik ember bérfrissítését is bevállalhattuk volna, na de minden eshetőségre fel kellett készülni. Idén a szemetemet Anyuék gyűjtötték, hogy kaphassak egy viszonylag pontos képet arról, hogy mit fogyasztok egy ilyen egész napos futás alkalmával.
A rajtba épp csak beestünk, amit cseppet sem bántam, mivel nem igazán rajongok a célversenyek előtti téblábolásért, ilyenkor inkább csak futnék már, meglehetősen antiszoccá válok. Eszterrel és Orsival egy-egy gyors ölelés, hajrázunk egyet a tesómmal egymásnak, ő is, csak úgy, mint tavaly, a hosszú távot választotta, a rajt előtt épen olyan magába forduló, mint én. Amint elkezdek futni, egy csapásra szerte foszlik a nyomasztó érzés, örülök, hogy végre útra kelek és megilletődve várom, hogy mit tartogat számomra ez a nap. A tervem az, hogy nem megyek az előírt pulzus tartomány fölé, illetve bármit is kapok ettől a versenytől, azt hálásan és emelt fővel elfogadom, legyen az jó vagy netán rossz. Fontos, hogy mindenre kontextusba helyezve nézzünk, ahhoz hogy átéljünk egyfajta emelkedett lelkiállapotot, előtte tudni kell mélyre ásni. Alázattal telve futom az első pár kilométert, a fejlámpáink világítanak a sötétben és viszonylag hamar mellém ér Szűcs Fatima. Megörülünk egymásnak, rég találkoztunk személyesen, hasonló beállítódású terepfutók lévén, aránylag gyorsan komoly témákat kezdünk el boncolgatni, közben már pirkad az ég alja, megkapó a pillanat. És noha legalább a verseny elején nem igazán terveztem beszélgetni (ki tudja milyen indíttatásból), mégis Fati társaságában ezt nem tudom megállni, kényelmesen, de jó tempóval haladunk Rezi felé. A vár felé vezető úton aztán elengedem, ő az ötvenes távon indult, illik is és bír is jobb tempót menni, mint én, mosolyogva nézem, ahogy elhalad.
Teljes beszámoló Fru blogján >>>
Gizionok a Vadlánon – 2021
108 km
Lányok: Elek-Belus Fruzsina, 12:50:28, 2. hely
Fiúk: Belus Tamás, 10:25:05, 2. hely
50 km
Lányok: Gerlai Orsolya, 5:50:27, 6. hely
Fiúk: Palásti Péter, 5:32:36, 15. hely
Az 50 kilisek mindketten elsőbálozó ultrások voltak.
Gratulálok mindenkinek!
#gizionpower
