városi tájfutás
Steel City Hunt (Miskolc) – Palásti Péter, beszámoló
Mi motivál egy terepfutót arra, hogy egy előre ki nem jelölt és aszfaltos versenyen elinduljon?
Nyilván a szerelem. 🙂
Így neveztem erre az első alkalommal rendezett versenyre, egyből a hosszú távra. Előre csak annyit lehetett tudni, hogy olyan 25 kilométer, és hogy vannak ellenőrző pontok, ahova meg kell érkezni. De hogy hol, és hány, az csak a rajtcsomag átvételekor derül ki. És magad választod a pontok sorrendjét, vagyis tájfutás a városban.
Profi rendezés: szpíker, rajtkapu, fotózás, az időmérés chipes, percenkénti indítás, mint a sífutásban.
Nem terveztem, de a hangulat megfogott és magával ragadott, így teljesen valódi verseny üzemmódba kapcsoltam magam. Egyik kedvenc edzőhelyemről, a Népkertből rajtoltam. Öt pontot kellett fogni: Avasi kilátó, Ifi pálya, Diósgyőri Stadion, Diósgyőri Vár, Szeleta Park látogatóközpont. Én ezt a sorrendet is választottam. Ismerem jól a várost, kivéve talán a Vár körüli kisebb utcákat, mostanában arra ritkábban járok.
Első pont. Fel a Kilátóba, nem terep, de legalább emelkedős. A legrövidebb út a Kávária-domb melletti lépcsőn vezet, onnan csak egy kis aszfalt majd átvágni a “kerteken” és ott is vagy. A kilátó első emeletén voltak a pontőrök, már messziről integettek, biztattak, nagyon jól esett! A frissítést saját erőből gondoltam megoldani, így nem fogadtam el (sehol) semmit, csak robogtam le a Hideg-soron, vissza a városba. Az aszfalton itt-ott jégfoltok, mert hajnalra fagyott. Az Ifi-pálya nagyon kis kitérő a Diósgyőr felé vezető úton, így a második pontot hamarost zsákoltam.
A Stadionig csak nyílegyenesen kell futni, követni a villamos pályáját. Elérve Disgyőr történelmi határát (egykor Marx, ma Újgyőri-főtér) ezt egészen szorosan sikerült követnem, azt találtam a legcélszerűbbnek, ha a sínek között megyek egy darabon. Forgalommal szemben, mert annyira kretén azért nem vagyok. Voltak akik mégis ezt gondolták, de most ezzel nem törődtem. A verseny neve (Steel City Hunt) utal a vadászatra, ami alatt a pontok levadászásán túl, találtam egy másik értelmezést. Ha megláttam magam előtt valakit, őt próbáltam csendben közelíteni, és amikor ráfutottam, könnyedséget színlelve előztem, mintha nem is kellene levegőt szívnom a futáshoz. Ez szórakoztatott. A Stadion előtt láttam meg az első “prédát”. A pontom megint nem időztem, csak robogtam tovább. A Dél-Kilián városrészt elérve nyílt alkalom az előzésre, aminek annyira megörültem, hogy sikerült túlbonyolítani a Várhoz vezető utat. De onnan egy ismerősebb pályán aztán kijutottam a Rigó utcára, a Papírgyár mellett elfutva aztán újabb “vadakat” ejtettem el. A Szeleta Park felé közeledve találkoztam egy szembe futó sráccal, aki előttem volt sokkal, hiszen ő már érintette a végső pontot. Ez új lendületet adott és az méginkább, hogy innen nagyon enyhén, de lejt a pálya, hiszen a Szinva is lefolyik valahogy. Ha már Szinva. Igen, azt kell visszafelé a legszorosabban követni, a völgy legmélyebb pontjain halad, egyenletesen kell lejtenie. Jó volt a gondolat, de sajnos nincs egy Szinvát követő sétányunk, így igazodtam hozzá, amennyire csak lehetett. De a Vár körüli utcákon hibáztam. Elvesztettem a patakot és a hegynek tartó Tokaji Ferenc utcára keveredtem, hogy a franc egye meg! Bosszankodtam és futottam. Gyorsan le a Lórántffyra, onnan a Stadion mögötti elhagyatatott (hírhedt számozott utcákra) keveredtem. Ez jó döntés (?) volt, mert közvetlenül kivitt a Szinva partjához, a déli tehermentesítő út kezdetéhez. Tudtam, hogy ezen nincs végig járda, padka nélküli négysávos úton futni meg igazi hülyeség. A jobboldali járda szakasz egyszercsak elfogyott előttem, de közvetlenül a másik oldalon megpillantottam egy gyaloghidat. Gyorsan átváltottam. Híd lezárva! Kénytelen voltam a szalagkorlát belső oldalán a patak közvetlen partján, magas és vizes fűben továbbhaladni, nesze terep!
Nem sokáig tartott, mert a jobb oldalon feltűnt a két áruház, ahonnan már volt járda. Az órára pillantva már a 23 kilin is túl voltam, lassan közeledett a belváros. A Meggyesalja utcán eufórikus hangulatba kerültem, tudtam (hogy Miskolcon vár rám egy lány, dúdoltam magamban) és fokoztam a tempót. Még egy kis “rövidítés” eszembe jutott. Közvetlenül az Avasi-templom lépcsőjéhez tartó macskakövesen váltottam a Papszerre. Itt megpillantottam egy fiatal “szarvast” 50-100 méter távolságban. És üldözőbe vettem, szinte az életemet is kockáztatva átvágtam egy dupla körforgalmon, de a “szarvast” csak megközelíteni tudtam a célig.
A célkapu olyan volt, mint egy forró ölelés a hajsza végén 🙂
Boldog voltam, és abszolút 2. helyen. Csodálatos egy szombat…
