Vivicittá
Joó Fruzsi – Vivicittá félmaraton
De aztán hamar meggyőztem magam arról, hogy feleslegesen idegesíteném magam ezen a cipőfűzős dolgon, inkább végre ünnepeljem meg magam, hogy ilyen jól ment végig. Szóval utóbbit választottam.
Az átlag tempóm 5:41 lett, ami azért menő, mert megnéztem, hogy az első beszámolóm, amit küldtem a Vivicittáról még 6:50-es átlagtempót tartalmazott.
Verebes Regi – Vivicittá Félmaraton
Szombat: Úgy éreztem szombaton, hogy semmi nem stimmel, elengedem a 2 órán belüli versenyidőt! Ezt fejben meg is tettem, de a szívemben nem tudtam! Még át kell venni a rajtszámot, de valahogy nem akartam, mert úgy éreztem semmi keresnivalóm nem lesz vasàrnap! Aztán összeszedtem magam, belebújtam a kedvenc Ramones pólómba, mert mibe megy az ember a futók közé? 🙂 Hey! Ho! Let’s Go! Rajtszám àtvesz, bandàzàs Hankàval, aki a tudta nélkül nagyon sok pozitív érzést adott, (meg egy-két Gu-t) 🙂 szóval jobb kedvvel jöttem el. Köszönöm!
Gondoltam, hogy maradjunk a pozitív dolgoknàl! Ezért megjutalmazom magam és elslattyogtam a Dolcissimaba, ahol szicíliai pisztàcia napok voltak! Feltankoltam 6 féle sütit, mert megérdemlem! 🙂
Még az expon megálltam a Enduraid standnàl, mert kíváncsi voltam erre a frissítés-tervezés appra. Én ezzel hadilábon állok, nem tudom mit, mikor, mennyit.
Az Enduraid szàmolt: 3 gél, 3 sótablettàt, gélekhez 2 dl víz, minden ponton, ezenkívűl 1 dl víz.
Úgy döntöttem, hogy az indulásnál kalkulált gélt nem eszem meg, helyette viszont lenyomtam 2 immodiumot (biztos ami tuti fix) és egy sótablettàt. Az első 2 frissítésnél szőlőcukor és víz, a 3-nàl gél és víz, 4-5-nél szintén szőlőcukor és víz, a 6-nàl gél és víz. A sót a 2. és 5. frissítő ponton toltam el. Igazából minden jó volt, bár ezek a gélek, hát olyan sűrűek, hogy tényleg a pont előtt 2 lépéssel szabad megenni, mert különben elhalàlozol szomjúságban! 🙂
2 alkalommal volt szúrás a hasamban ott lassítottam, fejben mantra, hogy ez átmeneti, mindjárt jobb lesz és ez nem befolyásol semmit.
Rajt.
Apu kezdődik! 🙂 Nyugalom volt rajtam, azt éreztem, hogy menni kell, okosan ésszel! Lesz ami lesz! Egész jól kikavartam a tömegből, a Jászai után már nem nagyon kellett kerülgetni. Szépen mentem 5:40-5:30 ezrek. Az első 10 km 55:**perc körül volt, a 11km 1:01:**. Itt kezdtem el fejben azt érezni, ha nem lassulok, meg lehet a második 10 km is órán belül, szóval becsúszó szereléssel meg leszünk a 2 óra alatt. 13 km 1:12:** szupi, 48 perc alatt 8 km, meglehet. 16 km 1:29:29, királyság innen nem szabad hibázni! Még 5 km és van rá 30 percem. Nem lassultam tartottam a 5:40-5:30 ezreket! Szigeten megláttam a 19 km táblát, mondom egy pici gyorsítás belefér még. Így tettem, de csak egy kicsit. Aztán célkapu, utolsó 100 méter tudtam, hogy 9:14:40 körül léptem át a rajtot. Órán 11:13:5* és akkor tudtam, hogy meg lesz, meg kell lennie, itt van vége a hosszú lóf*sznak! Így is lett! 1:59:30! SMS-ben megerősítve! Köszi Telekom!
Ott akkor nem fogtam fel, kellett úgy 10 méter és kitört a síràs! Màkom van, mert a befutó videón már pont nem látszik! 🙂
Befutó érem, meg ilyenek…Gondolatok, hogy én csináltam… Én aki a 6-os zónából indult mindig… Most a 4-esből… Én…Nem, nem csak én! Gabi!…üzenet… dicséret… újabb bőgés! Köszönet, hàla és minden!
Délután: Pho leves, jó csípősen és a maradék pisztáciàs süti!
Így alakult, hogy az elengedett 2 óràt mégsem engedtem el!
Puszi, pacsi és Rock&Roll!
#gizionpower
Vivicittá Félmaraton beszámoló – Andor Csilla
Az első félmaratonom – Vivicittá 2018.04.15.
Lefutottam életem első félmaraton versenyét! Irtó büszke vagyok magamra, bár bevallom őszintén az időn még azért nem árt csiszolni. Elmesélem az egész odáig tartó utamat + a versenyen átélt éményeimet:
Szeptemberben csatlakoztam a Gizionok közösségéhez két barátnőm, Kormány Alex és Baló Reni jó hatására 😊 Gabinak az ismerkedős beszélgetésünkkor elmondtam, hogy a célom majd egyszer egy félmaraton lefutása lesz. Titkon már akkor reméltem, hogy a Vivicittá lesz majd ez a félmaraton, és így is lett 😊 Tulajdonképpen már január közepe felé készen is álltam volna erre a távra (Gabi hétről hétre jól belehúzott a távjaim emelésébe); akkor, valamint a februári edzőtábor alatt éreztem magam leginkább csúcsformában. Márciusban sajnos kiesett két hét a felkészülésből betegség miatt. A megfelelő táplálkozásra és az erősítésre sem sikerült eléggé odafigyelnem, így áprilisra már arra eszméltem, hogy a felsőtest izomzatom kb. eltűnt. Aztán hirtelen betört a nyár és nem volt idő hozzászokni a meleghez sem. Summa summarum nem a leges legjobb formámban álltam oda a rajthoz vasárnap, de nem különösebben aggódtam, hisz elég kilométer volt a lábamban és elég sok mentális tapasztalatot is összegyűjtöttem a felkészülés során.
Vasárnap reggel 9: A rajtnál igyekeztem a 2:15-ös iramfutókhoz közel állni: végül kb. 100 méterrel mögéjük sikerült besorolnom a startblokkban. Elindultunk. Az első kilométer elég totyogós volt, de gondoltam nem gond, úgysem akartam elfutni az elejét. Viszont mindenképp utol akartam érni az iramfutókat, így a második kilométeren rákapcsoltam és még le is hagytam őket. Gondoltam ez a pozíció pont jó lesz, elég kényelmesnek éreztem a 6:00-6:10 körüli tempót, azt éreztem, ez tartható lesz a végéig. De aztán a budai rakparton végig szemből sütött a nap… és a 10. kilométernél meglepődve tapasztaltam, hogy eléggé kezdek fáradni. Éreztem a lábfejem, a combom, a fenekem, a vállam, mindenem. Az első mélypont a 13-15. kilométer között szokott jönni, úgyhogy nem is tudtam hirtelen mit kezdeni ezzel az érzéssel. Végig érzékeltem, hogy közelednek az iramfutók, egy darabig együtt futottunk, végül a 10. kilométer körül lehagytak. Amúgy nagyon nagy köszönet nekik, mert nem egyszerűen csak a dolgukat végezték, hanem még arra is maradt energiájuk, hogy bíztassanak és szórakoztassanak minket 😊 A 13. km-ig azon küzdöttem, hogy beérjem őket, és meglegyen legalább a 2:15-ös idő. Sem mentálisan sem fizikailag nem éreztem jól magam. Aztán a 13-14. kilométer körüli frissitő pontnál azt mondtam magamnak: Szedd össze magad, rázd meg magad és nyomás. Ez úgy hatott, mint egy varázsütés: a tempóm nem javult, sőt, de legalább innentől tudtam újra élvezni a futást, és nem érdekelt már, hogy nem érem utol az iramfutókat. Nagyjából kezdtem elengedni a vágyott idő célomat is. A szurkolók csodálatosak voltak: mindenhonnan jött a „Hajrá Suhanj”, és ennyi pacsit még életemben nem osztottam ki, mint most a szurkoló gyerekeknek 😊 A futók is őrült jófejek voltak: többen beöltözve futottak és az abszolút highligth egy 3 fős fiúcsapat volt, akik egy „Beach boys” feliratú bevásárló kocsit toltak, amiben egy felfújhatós cápa volt úszógumival, a fiúk Minionos pólót viseltek és karúszó volt rajtuk, a bevásárló kocsiból pedig végig jó zenét nyomattak 😊 Őrült jó hangulatban telt a verseny 😊 Én viszont továbbra is küzdöttem az elemekkel: a 17-19. kilométer körül nagyon belassultam, akkor már tényleg nagyon fáradt voltam. A 19. kilométernél már csupa sétáló és nem túl dinamikusan mozgó futó között találtam magam, úgyhogy megint össze kellett szednem magam. ☹ Mikor beértünk a Margitszigetre az már felüdülés volt, tudtam már nem sok van hátra. A végére még maradt minimális erőm gyorsítani is. 2:19:36 lett a vége. Nem 2:10-2:15 amit szerettem volna, de sebaj, nagyon jó élmény volt 😊
Egy pár tanulság a következő félmaratonra:
- A verseny előtti napon: Pihenés, pihenés és pihenés.
- A verseny előtt napon nem tüntetésre menni és ott 2-3 órát araszolni és állni.
- A verseny előtti napon: sok evés, sok ivás (szintén nem teljesen sikerült)
- A verseny előtt napon: jól aludni (abszolút nem sikerült)
- Úgy általában: az erősítő edzéseket ill. keresztedzéseket nem megspórolni. Ha nincs izom, nem csoda, hogy nem vagyok gyors.
- Úgy általában: többet enni és sokkal több szénhidrátot enni.
Köszönöm Gabi a felkészítést!! Köszönöm Gizionok a szurkolást! 😊 ❤
baratrunning.com 