Verebes Regi – Vivicittá Félmaraton

Posted on Updated on

1:59:30

Szombat: Úgy éreztem szombaton, hogy semmi nem stimmel, elengedem a 2 órán belüli versenyidőt! Ezt fejben meg is tettem, de a szívemben nem tudtam! Még át kell venni a rajtszámot, de valahogy nem akartam, mert úgy éreztem semmi keresnivalóm nem lesz vasàrnap! Aztán összeszedtem magam, belebújtam a kedvenc Ramones pólómba, mert mibe megy az ember a futók közé? 🙂 Hey! Ho! Let’s Go! Rajtszám àtvesz, bandàzàs Hankàval, aki a tudta nélkül nagyon sok pozitív érzést adott, (meg egy-két Gu-t) 🙂 szóval jobb kedvvel jöttem el. Köszönöm!

Gondoltam, hogy maradjunk a pozitív dolgoknàl! Ezért megjutalmazom magam és elslattyogtam a Dolcissimaba, ahol szicíliai pisztàcia napok voltak! Feltankoltam 6 féle sütit, mert megérdemlem! 🙂

Még az expon megálltam a Enduraid standnàl, mert kíváncsi voltam erre a frissítés-tervezés appra. Én ezzel hadilábon állok, nem tudom mit, mikor, mennyit.
Az Enduraid szàmolt: 3 gél, 3 sótablettàt, gélekhez 2 dl víz, minden ponton, ezenkívűl 1 dl víz.

Úgy döntöttem, hogy az indulásnál kalkulált gélt nem eszem meg, helyette viszont lenyomtam 2 immodiumot (biztos ami tuti fix) és egy sótablettàt. Az első 2 frissítésnél szőlőcukor és víz, a 3-nàl gél és víz, 4-5-nél szintén szőlőcukor és víz, a 6-nàl gél és víz. A sót a 2. és 5. frissítő ponton toltam el. Igazából minden jó volt, bár ezek a gélek, hát olyan sűrűek, hogy tényleg a pont előtt 2 lépéssel szabad megenni, mert különben elhalàlozol szomjúságban! 🙂

2 alkalommal volt szúrás a hasamban ott lassítottam, fejben mantra, hogy ez átmeneti, mindjárt jobb lesz és ez nem befolyásol semmit.

Rajt.
Apu kezdődik! 🙂 Nyugalom volt rajtam, azt éreztem, hogy menni kell, okosan ésszel! Lesz ami lesz! Egész jól kikavartam a tömegből, a Jászai után már nem nagyon kellett kerülgetni. Szépen mentem 5:40-5:30 ezrek. Az első 10 km 55:**perc körül volt, a 11km 1:01:**. Itt kezdtem el fejben azt érezni, ha nem lassulok, meg lehet a második 10 km is órán belül, szóval becsúszó szereléssel meg leszünk a 2 óra alatt. 13 km 1:12:** szupi, 48 perc alatt 8 km, meglehet. 16 km 1:29:29, királyság innen nem szabad hibázni! Még 5 km és van rá 30 percem. Nem lassultam tartottam a 5:40-5:30 ezreket! Szigeten megláttam a 19 km táblát, mondom egy pici gyorsítás belefér még. Így tettem, de csak egy kicsit. Aztán célkapu, utolsó 100 méter tudtam, hogy 9:14:40 körül léptem át a rajtot. Órán 11:13:5* és akkor tudtam, hogy meg lesz, meg kell lennie, itt van vége a hosszú lóf*sznak! Így is lett! 1:59:30! SMS-ben megerősítve! Köszi Telekom!
Ott akkor nem fogtam fel, kellett úgy 10 méter és kitört a síràs! Màkom van, mert a befutó videón már pont nem látszik! 🙂

Befutó érem, meg ilyenek…Gondolatok, hogy én csináltam… Én aki a 6-os zónából indult mindig… Most a 4-esből… Én…Nem, nem csak én! Gabi!…üzenet… dicséret… újabb bőgés! Köszönet, hàla és minden!

Délután: Pho leves, jó csípősen és a maradék pisztáciàs süti!

Így alakult, hogy az elengedett 2 óràt mégsem engedtem el!

Puszi, pacsi és Rock&Roll!
#gizionpower

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s