Táborosi Anikó – Téli Mátra, L

Posted on

Ébresztő: 4:20-kor. Lelkesen készülődés, jöttek értem 5-re. Időben leértünk Mátrafüredre, sőt még korán is…
7-kor indultam neki egy ismerőssel, akit az első 5 méteren elhagytam:-) Végig egyedül mentem, és ez most nagyon jó volt, saját tempó, gondolatok, itt-ott küzdés. Kb. 30 kiliig nem is volt gond, valahogy erősnek éreztem magam. Volt hó, de jég nem.
A letaposott hó futható volt, a porhó nem annyira, illetve az persze inkább a szűk, kis ösvényeken volt, ami nem volt kijárva. Ott a lábam bicsaklott jobbra-balra, haladni is nehéz volt.
A frissítés érdekesen alakult, mert viszonylag sokat ittam, annak ellenére, hogy hideg volt, izzadtam a tempós haladástól. Viszont étvágyam nem nagyon volt, összesen 3 gél fogyott a 40 kilin, 2 frissítőponton töltötem forró teát, az jól esett, mert a kulacsaim is befagytak, ott legalább kiolvadtak, és a szám is:-)
A tempós haladás a Kékes alatti ellenőrzőpontig tartott. Ott értem utol a 25 kilis turista mezőnyt… Nem lehetett tőlük haladni, eleve jött a Gabi halála, csak fel és fel… Ez itt nehéz volt, kétszer is nekimentem hátulról gyalogosoknak, mert hirtelen megálltak előttem az út közepén, sokan bottal kalimpáltak, szóval ez a rész nagyon idegőrlő volt, plusz a meredek fel, no, az is.. Azt hittem, sosem érek fel.
És jött a lefelé, ahol egyrészt gondoltam, hogy innen simán leérek… Aha!!! 😀 Attól függ, mivel akarunk lemenni. Hát itt nagy hó volt, alatta jég, minden csúszott. Volt olyan rész, ahol konkrétan hátast dobtam, majd úgy lecsúsztam:-D Újfajta futótechnika, de übergyors 😀 Szóval megküzdettem lefelé, haladtam, nagyon gyorsan, de a kesztyűm átázott a sok hóban tenyereléstől, kapaszkodástól. Az ujjaim kezdtek lefagyni. Mindenem tiszta hó volt. Alig vártam, hogy leérjek Füredre. Leértem, majd a 4 fok lépcsőn is seggen csúszva ment le mindenki, úgy le volt fagyva:-) A város már rendben volt, végig nyargaltam, hogy itt vagyok, és világosban, és ez de tök jó volt!!!!
A célban virslievés, és viszonylag gyorsan indulás haza.
Otthon már mindenem éreztem. A lábaim, combom, vádlim, fenekem. A derekam, sőt a vállamban is izomláz van:) 2 napja csak nyújtok:) Ma reggel is korán keltem, jógázás, majd kis core izom torna, de végre most érzem, h alakulnak  már vissza a testrészeim:)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s