Immunrendszer erősítés #sportkontroll

Posted on

Egészség nélkül semmi nincs.💟
A 2020-as év eddigi nagy üzenete talán ez volt az emberiség számára. Az egészségünk védelme az első, akár a szeretteinkről, akár saját magunkról van szó!

Ugyanakkor kissé furcsa látni, hogy egy világjárvány kellett ahhoz, hogy az emberek ráébredjenek minderre, valamint az immunrendszerünk fontosságára.
Mert bizony a mindennapokban, az életvezetési szokások láttán jogosan adódik a kérdés, hogy valóban meg is teszünk mindent azért, hogy a szervezetünk védekezőképessége a topon legyen? 🤨

Hiszen a TÁPLÁLKOZÁSSAL, ÉLETMÓDDAL KÖZVETETTEN ÖSSZEFÜGGŐ HALÁLOZÁSOK (szív-és érrendszeri betegségek, daganatos betegségek és diabétesz) éves szinten legalább 60%-ot tesznek ki világszerte, de ezt nem nagyon akarjuk tudomásul venni.

👉Az immunrendszered működésére csak részben tudsz hatni ugyan, de azon a területen viszont teljes jogú beleszólásod van. Ez pedig az, hogy mit eszel, mennyit mozogsz, hogyan kezeled a stresszt, hogyan regenerálódsz.
Lapozd végig az ábrákat és tartsd észben mindezt a koronavírus-fenyegetéstől függetlenül is. Minden áldott nap.
Maradj egészséges!

▶️Regeneráló infúzóink listája
▶️Étrend-beállítás

A képen a következők lehetnek: , szöveg, amely így szól: „„Erősíteni szeretném az immunrendszerem" δó Ezt csak belsőleg tudod megtenni. Az egyéni immun- válaszra hat... formakontroll sportkontroll Lapozz!” A képen a következők lehetnek: , szöveg, amely így szól: „GENETIKA nem tudod befolyásolni 福 KÖRNYEZETI HATÁSOK csak részben tudod befolyásolni ÉLETMÓD ezt tudod befolyásolni Hogyan? formakontroll sportkontroll Lapozz!” A képen a következők lehetnek: , szöveg, amely így szól: „ELSŐSORBAN TÁPLÁLKOZÁSSAL egészséges bélflóra, optimális testösszetétel és szénhidrátanyagcsere, mikrotápanyagok REGENERÁCIÓVAL elegendő alvás, stresszkezelés Mindet te tudod alakítani magadnak. VITAMINOK, NYOMELEMEK, ANTIOXIDÁNSOK étrendkiegészítővel, infúzióval TESTMOZGÁSSAL formakontroll sportkontroll”

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s