Egy hétvége krónikája
Mikor Magyarországon vagyok, igyekszem úgy alakítani a programomat, hogy minél több gizionnal tudjak találkozni, hiszen a személyes ismeretséget semmi nem tudja pótolni. Ezért szoktunk szervezni pikniket, kislétszámú találkozókat és persze az edzőtáborokat is.
Minden ilyen találkozó más és más, sokat tanulunk egymástól és a legfontosabb, hogy utána mindig hatékonyabb a köztünk lévő kommunikáció, az együttműködés, ami a versenyeken percekben jelentkezik.
A legeslegnagyobb kedvencem, amikor előzetes egyeztetés nélkül sikerül elmennem egy versenyre, és a helyszínen szurkolni. A meglepetés ereje mindig hatványozott:-) 2019-ben volt már egy Nagy Meglepetés Projekt, amikor az UTH minden rajtjánál, a célban, illetve néhány frissítő pontnál is sikerült felbukkannunk, ezzel motiválva a gizionokat az összes távon. Ilyen hasonló meglepetést még a Börzsöny Trailen sikerült végbevinni.
Idén is terveztünk meglepetést, mégpedig egy egész hétvégét, 3 versennyel. Július 26-27., K&H mozdulj! Futófesztivál, Suhanj! 6, és ismét a Börzsöny Trail lett az “áldozat”.
Az akció szombat délután kezdődött a K&H mozdulj! Futófesztiválon, ahol 3 gizion állt rajthoz a 10 km-es távon.
Turcsányi Ildi és Cser Krisztián hatalmas egyéni csúcsokat futottak, Sáringer Zoli pedig hosszú kihagyás után ismét belekóstolt a versenyzés ízébe.
Cser Krisztián 52:47
Turcsányi Ildikó 52:51
Sáringer Zoltán 01:01:59
Éjjel Szigetmonostorra vettük az irányt, ahol éjfélkor rajtolt a Suhanj! 6 órás versenye. A gizionok motivációi igen vegyesek voltak: első ultra, csak egy hosszú edzés, pörgős 10-esek váltásban, és így tovább. A meglepetés jól sikerült, és a verseny is eredményes volt, mindenkinek sikerült elérni a kitűzött célt.
Egyéniek
Parragh Dániel 57,46 km
Varga Réka 56,77 km
Mohai Péter 50,2 km
Váczi Eszter 50,77 km
Mlinárcsik Kriszta 49,87 km
Németh Szilvi 40 km
Váltók
Páros: Gizionok a gáton, 3. helyezés, 61,59 km (Guber Zsu, Kulcsár Judit, és a táv nagy részén babakocsiból besegített Sára:-))
Trió: #cipőposzt 59,123 km (Neubrandt Józsi, Csathó Timi, Cserta Balázs)
Sajnos az eredményhirdetést már nem tudtuk megvárni, mert indulnunk kellett a Börzsöny Trail rajtjába.
Eddigre a meglepetés ereje tompult, mert körbejárt a hír, hogy ott vagyok mindenhol. Mindenhol is. 🙂 De azért nagyon vártak, mert be volt ígérve a hagyományos gizionos pörgetőszer, a klasszik sportszelet. (Én lehet, hogy le vagyok maradva, de hová tűnt a csomagolásról a diszkoszvető???). Az egyéni intsrukciók kiosztása és a 3 táv rajtja után sikerült kimennünk a patak-átkeléshez, ahol már tavaly is szurkoltunk. Jöttek sorba a gizionok, igyekeztünk mi is fotózni. A célba sikerült időben visszaérni, mindenkit láttunk befutni, sőt Enikőnek és Nikinek én akaszthattam nyakába az érmet (köszi Berzsó!)
Eredmények:
L táv lányok
6. Hankó-Szilvási Niki 4:20:20
9. Répássy-Szabó Enikő 4:27:53
L táv fiúk
5. Belus Tamás 3:15:50
20. Antal Csabi 3:50:55
35. Koren Miki 4:10:34
M táv lányok
8. Gerlai Orsi 2:38:20
43. Táborosi Anikó 3:19:49
Gratulálok mindenkinek, szuper hétvége volt, még sok ilyet nekünk!
#gizionpower