Riska One Way Ticket Run – Földi Zsuzsi, beszámoló
Ezen a versenyen egyszerű a feladat: van egy 6706 méteres kör, egy órád van rá, hogy beérj. Óránként rajt, ha beérsz időben, indulhatsz ki a következő körre, és csinálhatod, amíg ki nem csúszol az egy órából, vagy amíg a többi futó ki nem csúszik az időből, ebben az esetben megnyerted a versenyt.
Edzőversenynek tökéletes lesz, mondta Gabi, 6 héttel UB után pont jókor van, és pont kell egy ilyen SP előtt, hadd fájjon 
Az már csak hab volt a tortán, hogy minden körben van egy kis szint is, 105m/6,7 km, a síkhoz szokott lábaimnak is jó lesz 😀
A verseny előtti 2 hét szokásos módon sűrű és eseménydús volt, négy gyerekkel tanév vége, egynek derült égből villámcsapásként új iskola kereséssel – a verseny előtti napon tudtam végre foglalkozni avval, hogy lesz végre megint egy remélhetőleg jó hosszú futós hétvégém
Az első rajt pénteken délelőtt 10-kor volt, csütörtökön délelőtt dolgoztam, utána összepakoltam a cuccaimat, délután mentünk a Balatonhoz – szállás Füreden, előtte Tihany, nézzük meg a karámot (ide futunk be, és innen van a rajt óránként).
Az egész buli központja a tihanyi Belső-tó mellett volt, Máté megmutatta hol futunk majd ki, hol be, hol van a karám bejárata, és mivel láttuk, hogy már páran felállították a sátraikat, kitaláltuk, hogy amíg én futom az átmozgatót, Gábor elkezdi felállítani a sátrat. Egy viszonylag nagy, szögegyszerűen felállítható kutyakiállításos sátrat vittem, ezért csodálkoztam, hogy a kocogásból visszaérve a sátor nem áll, Gábor meg kicsit ideges… Aztán én is kicsit káromkodtam, amikor rájöttem, hogy a sátorral valami nagy gond van valóban, tényleg nem lehet felállítani…. (eszembe sem jutott otthon megnézni, a legutóbbi használatkor oké volt vele minden, viszont rájöttem, hogy nem én bontottam akkor, hanem segítettek, valószínűleg az elcsomagoláskor történt valami gikszer, amit most szívtunk meg).
Nagyjából 10 perc után mondtam Gábornak, hogy akkor ezt most hagyjuk a fenébe, késő van (este háromnegyed 8 volt már), enni szeretnék, aludni is kéne időben, ezt a roncsot itt hagyjuk, és veszek egy sátrat a tescóban, több energiát nem vagyok hajlandó beletenni a problémába. Lett is új sátor, lett vacsorám is, szállásra f9 körül értünk. Gabival telefonon átbeszéltük még a fontos dolgokat, és hogy nagyjából mi a terv: addig menni, amíg beférek az újra indulásba, ami reálisan minimum 24 óra, de inkább a második éjszakában is futás, ami a 30+ órát jelentette.
Közben fejlámpa töltőn, rápillantok, hogy valóban tölt-e: jé, de fura a töltő csatlakozója, milyen ferde… és jé, basszus, hát a lámpa csatlakozója is milyen fura, hát ez a műanyag itt hogy elolvadt… Töltőn működik, mi baj lehet? Reggel: töltőn valóban működik, de az akksi úgy tűnik halott, hurrá… Oké, akkor napközben Gábor legalább nem fog unatkozni, úgyis kell jeget venni, szerez fejlámpát is 😀
Alvás, reggel, kávé, f8-ra mentünk Tihanyba. Rajszámot, chipet átvettem, a roncs sátrat elcsomagoltuk a foglalt helyünkről, felállítottuk az újat, egy probléma megoldva
Megérkeztek Rebekáék, pacsi, közös fotó, sátraikat ők is felállították.
Még este üzenetben megbeszéltük Lesti Bertivel, hogy lepakolta a cuccát mellénk, de a „két fa között egy sötétzöld roncs” nem volt elég pontos megfogalmazás, így amikor találkoztunk vele kávézás előtt, akkor mutattuk meg hogy hol vagyunk, jöjjön oda, így ha kell, tud Gábor segíteni neki is.
Rajt előtt volt időm még kicsit pihizni, de inkább futni szerettem volna már, haladjunk
10:00, első rajt, kíváncsi voltam a pályára, előző nap csak kb 2 km-t láttam belőle, azt sem a rendes irányban.
Első 2 km földút, egy kis részen kövesebb, az eleje szinte sík, egy meredekebb szakasszal. 2 km után 7-800 m aszfalt a városban, vagy fel, vagy le – felfele gyaloglás, lefelé kocogás, pulzus legyen 140 körül, nagyon laza, lötyögős. Városból ki a bringaútra, innen főleg lejtő a Külső tóig, 4 km, itt van a fordító. Visszafelé első kb 4-500 m kocogás, aztán kicsit több gyaloglás az emelkedőn, a városba visszaéve 1,4 km lejtő. 46 perc körül értem be, kulacs csere, sótabi, sapka vizezés, Gábortól elköszönés, ment fejlámpáért, jégért, vödörért, 3 órányi izó bekészítve az asztalon kulacsokban. Rajt, 46-48 perces körök, nyújtás, henger, sapka vizezés, sótabi, kulacs csere, újra rajt. Gábor visszaért, innentől jég a karszárba, sapkába, bár igazán meleg (nekem) nem volt. Szeles lett az idő, esőre és viharra számítottuk, aztán mégsem lett, ezt őszintén szólva nem is bántam 😀
A 8. kör után cipőfotók a Gizionoknak :D, első ötvenes pipa.
9 körül fejlámpa, egy egyszerű Petzl lámpát vett Gábor, mondta hogy a legerősebb fényerőn kb 2 órát bírnak az elemek, a közepesen meg nem tudja mennyit, de van pótelem, majd cserélünk.
Szerettem sötétben is a pályát, kicsit lassabb (49-50 perces) körök lettek, de pont jó volt így, nem volt felesleges ácsorgás a következő rajt előtt. Koffeintablettát este 7-től vettem be, két óránként terveztem egyet, és jól is működött, egyáltalán nem voltam álmos, gyaloglás közben sem jött a „mindjárt elalszom menet közben” érzés.
Valamikor 10 után a bringaút mellett Neubrandt Józsi (Gizion) állt a bringaút mellett, kijött szurkolni, mire visszaértem a karámba, Rebekáék már a „rendelt” jégkrémet ették, amit Józsi hozott nekik
Gábor lefeküdt aludni 11 után, izóm volt elég bekeverve, extra dologra nem volt szükségem.
A 13. vagy 14. körben rohadtul nem volt kedvem az egészhez, mondtam is Bertinek a karámban hogy most úgy kevésbé szeretem ez azt egészet, de mivel rendszerint 13 óra futás után jön egy ilyen gondolat, nem süllyedtem bele az önsajnálatba, bevettem egy koffeintablettát, és hajrá.
A 15. körben a földutas részen megjelent velünk szemben egy nagy túraendúró motor (BMW volt, valami nagy GS lehetett), teljesen feldobozolva, utassal. Rögtön arra gondoltam, hogy basszus, szegények, ez mekkora gáz, jól elkavarhatta őket a navi, ha éjfél után még nincsenek a szállásukon… Nagyjából erről dumáltunk pár szót a körülöttem levő srácokkal, amikor egy parádésat estem, de szerencsére tudtam úgy borulni, hogy a térdem extra nagy ütést nem kapott, csak horzsoltam. Röhögtem is, hogy na, végre, már vagy 2 éve nem estem, ideje volt 😀 A kör végére meglett a 100 km, ez is pipa.
Az esésem utáni körön Berti jött velem végig, itt is köszi a társaságot , és nagyon meglepődtem, amikor a karámba érkezés előtt 10 másodperccel mondta, hogy akkor ő most leadja a chipet, átveszi az érmet, részéről ennyi… Szerencsére nem sérülés miatt állt meg
Következő kör, minden klassz, kivéve a fejlámpa fényét, upsz, elemet kellett volna cserélni, a leggyengébb fényerőn bírja csak. Na nem baj, szépen lassan letudtam a földutas részt, az aszfalton is túlleszek, legalább jobban figyelek, hogy ne essek pofára megint.
A bringaúton a városba visszafelé a kaptatón az előttem gyalogló srác kicsit furán ment, láttam rajta, hogy valószínűleg elalvás határán van, mellé álltam, visszahúztam az aszfaltra, és mondtam neki hogy akkor én most inkább nem hagyom egyedül, megyek vele, mielőtt beszédül a bokrok közé. Kapott tőlem egy koffeintablettát, gyaloglás közben szorzótáblát kérdeztem tőle, így legalább ébren tudott maradni. A város határa előtt elkezdett kicsit fájni a jobb talpam – hú, ha beérek, talpat is hengerezni, el ne felejtsem, szerencsére csak 1,5 km, az alatt nagy baj nem lehet. Aha, hát nagyjából 15 lépés múlva annyira fájt, hogy az utolsó lejtős 1 km-en is csak sántítva tudtam gyalogolni, a majdnem elalvós fiú szerencsére itt már futva rendben volt, így egyedül bicegtem végig a maradékot. Itt azért átfutott minden az agyamon – talpi bőnye gyulladás, az rohadt nagy szívás lenne, az nem két hét alatt jön rendbe, nemnemnem, az nem lehet. Eddig soha nem fájt, lehet hogy csak koffein kell, és szórakozik a testem, hogy hagyjam abba ezt a hülye futást most, és húzzak aludni? De hát álmos se vagyok, el se fáradtam még, kedvem is van futni, mi a szar ez? Beértem, 55 perc körüli kör lett, Gábor már ébren volt, gyors elemcsere a lámpában amíg nyújtok, hengerezem a vádlim-talpam: rohadtul fáj. Koffeint még a körön a vége előtt bevettem egyet, az rajtra pont hatni fog, ha nincs gond, a fájdalom is el fog tűnni. Egy kicsit viselhetőbb a fájdalom a nyújtás után, a következő rajtba beleférek, indulok is. Kocogok pár lépést, hááát, nem túl jó, de hátha javul közben. Aztán hamar kiderült, hogy csak gyaloglás megy, fáj ez a talp, aztán nagyon hamar a gyaloglás is erősen sántítva – 550 m után úgy döntöttem, nem ér ez annyit, hogy tönkre vágjam esetleg a lábam, és ugorjon miatta az őszi verseny. Nagy levegő, kurvaélet, megfordultam, és visszasántikáltam a rajtba, leadtam a chipet, ez most ennyi volt, 116,6 km az órám szerint.
Nagyon szomorú voltam, de még jobban rettegtem, hogy komoly gond van a talpammal. Abban bíztam, hogy mivel eddig nem volt ilyen problémám, és most nem terheltem rá, talán megúszom egy rövidebb pihenővel az egészet, és tudom rendesen folytatni az edzéseket, hiszen szeptember végén dolgom van Athénban
Összepakoltunk (Gábor leginkább), autóba ültünk, két óra múlva már Gábornál zuhanyoztam, bevettem egy gyulladáscsökkentőt, és aludtam 3-4 órát. Ébredés – hohó, hát ez klassz, rá tudok lépni a lábamra, tuti nincs nagy gáz! Fájogat, de nem elviselhetetlen, annyira feszül csak, mint szokott egy-egy hosszú után.
Tomival (masszőr) és Gabival egyeztetve még aznap délutánra intéztem időpontot traumatológiára, hogy kizárjuk a komolyabb sérülés lehetőségét (fáradásos töréstől tartottunk), szerencsére egy nagyon jó fej és futósérülésekhez nagyon értő doki vizsgált – rtg negatív, nincs törés, van viszont achilles-in gyulladás, ami nem vészes még, a talpi bőnye gyulladást is valószínűleg megúsztam, és nagyon jól tettem, hogy nem keménykedtem, hanem megálltam. Futásra is engedélyt adott, pár nap pihenő elég (de bringa és úszás már akár azonnal is lehet), aztán tesztelni, hogy fáj-e: ha nem fáj, mehet tovább minden edzés. Na, itt múlt el a hajnali szomorúság egy része, nem rontottam el semmit. Hogy miért pont ezen a versenyen és ebben a körben jött a fájdalom, senki meg nem fogja mondani, jöhetett volna akár a 3., vagy a 30. körben is, vagy előző nap az átmozgatón, vagy később, akár a SP előtt egy héttel. Vagy a SP-on… Nem örülök hogy verseny közepén történt, de inkább itt, mint 3,5 hónappal később, Athén és Spárta között félúton…
Vasárnap elmentem úszni, hétfőn és kedden bringáztam, lábam teljesen jól van – annak baromira örülök, hogy csak ennyi lett, egy félig teljesített versennyel megúsztam az egészet.
Az egészben az viszont nagyon nehéz nekem, hogy még nem adtam fel versenyt, ez volt az első. Még úgyis feladásnak élem meg, hogy tudom hogy az utolsó körről nem értem volna be időben, és tudom, hogy ez volt az egyetlen ésszerű döntés akkor és ott, ez nem azon múlt, hogy van-e kedvem, vagy erőm futni, vagy mennyire vagyok kemény, és mennyire bírom a fájdalmat. Ezen még sokat kell dolgoznom, hogy ne kudarcnak, rossz eredménynek tartsam ezt a 17 óra/116 km/1800m D+-t – szombaton délután még úgy gondoltam, hogy ó, túl vagyok rajta, már nem is zavar, ma azért érzem, hogy ez nem ennyire egyszerű. Valószínűleg kellett már egy „pofon”, hogy értékelni tudjam a korábbi rohadt kemény versenyeimet, és remélhetőleg előbb-utóbb erre a 116,6 km-re is büszke leszek, de még nem megy, legfeljebb annyiban csak, hogy nem csaptam szét a lábaimat jobban. Első lépésnek ez talán pont jó is lesz
Frissítés: óránként egy adag i:am Mineral and Energy drink, minden óra végén egy sótabletta a karámban, éjjel két óránként egy koffeintabletta, napközben hűtés (jég).
Köszönöm Gabi a felkészítést, ha valaki azt mondja nekem 5 éve, hogy 18 óra és 116 km után azt mondom, hogy a francba, még el se fáradtam, hát tuti kiröhögöm
Köszönöm masszőr Tominak a heti kínzásokat, nélküle valószínűleg most nem 4 napot, hanem 4 hetet lenne kihagynom a futásból.
Köszönöm Gábornak a verseny 18 órája alatt a supportot és előtte-utána is a mindent ❤
baratrunning.com 