Mozart100 – Belus Tamás, beszámoló

Posted on június 21, 2022

(105 km, +5000m szint, a saját mérésem +4300m) 12h16m, 28/564)

Idén az UTMB Mont-Blanc új versenysorozatának ez a Salzburg melletti csodaszép verseny is tagja lett. 2018-ban már futottam itt, akkor is a leghosszabb 100+ km-es távon. Voltak gondjaim azon a versenyen (is), de ennek ellenére csupa szép emléket hagyott bennem, terveztem, hogy még visszatérek valamikor. Süvöltős Bence barátom a közelben lakik, így Lizával a szállás kereséssel sem kellett bíbelődnöm, úgyhogy még tavaly be is neveztem az idei versenyre. Valahol úgyis kellett UTMB “követ” szereznem, és hát hol, ha nem itt

Pénteken tudtunk csak utazni, délután rajtszámátvétel, átnéztük Lizával a másnapi logisztikát, frissítést, ilyesmiket és próbáltunk pár órát aludni. A hajnali kelés most sem esett jól, de a rajt felé kocogni (bemelegítést mímelve) a pirkadó salzburgi óvárosban egészen különleges élmény volt. A környező kis utcákból csendben, kis csoportokban érkeztek a futók, akkor is megtaláltam volna a Kapitelplatz-ot, ha fogalmam sem lett volna, hogy merre van. Jó sokan összegyűltünk a rajtba, több mint ötszázan, és a mezőny is kimagaslóan erős volt, a 714-es UTMB indexemmel a legjobb harminc közelében sem voltam a rajtlistán (756-al lehetett felférni a top 30-ba). Mivel magamhoz képest egészen durva sorozatból érkeztem ide (két hete UTH, múlt héten Nagy-Hársas Ultra), ezért nem voltak és nem is lehettek komoly céljaim: szépen biztosan beérni, begyűjteni a három UTMB kavicsot, nem rásérülni a 20 napja kiment bokámra, és egyáltalán, nem belepusztulni a várható 30+ fokos kánikulába. Szóval klasszikus evős-ivós nézelődős menetet terveztem. Az első 10 km meg is erősített, hogy felesleges ma erőltetni a dolgokat, ólomlábak, nehézlégzés, de legalább a pulzus nem szállt el. Ugyanaz történt, mint egy hete a Nagy-Hársason, túl fáradt voltam ahhoz, hogy el tudjam futni… Az első 30 km kifejezetten könnyű, kevés szint, zéró technika, patent osztrák falvakat összekötő szekérutak, és az én ízlésemnek kicsit túl sok aszfalt, de legalább haladni lehetett. Tíznél a hatvanadik hely körül csekkoltam, 20 km-nél találkoztam először Lizával. Nem volt még túl meleg, úgyhogy itt még nem depóztam sokat, de a szisztematikus evés-ivást már itt elkezdtem, készültem a közelgő forróságra. 110 perc alatt lement 5 Squeezy Sports Nutrition Magyarország gél és drink gél, + másfél liter folyadék, vegyesen víz és squeezy izó. Liza a verseny után elsztorizta, hogy egyrészt nem néztem ki valami jól ezen a ponton (mert nem is voltam túl jól) illetve, hogy szinte senki nem állt meg normálisan frissíteni, csak én. Hmm…. Tovább a könnyű részen, ki a tanyai-falusi Ausztriából, be a Salzburg környéki tavak hétvégi kikapcsolódást kereső pezsgő tömegébe, először a Fuschlsee mellé. Kicsit kezdtem jobban lenni ezen a szakaszon, valahogy elkaptam a ritmust, a lejtőkön sem féltettem már annyira a gyógyulófélben lévő bokámat, úgyhogy előztem is párat, bár főleg az emelkedőkön. A Fuschlsee mellett már megmutatta erejét a nap, pedig még csak háromnegyed nyolc volt, úgyhogy itt már a szokásosnak mondható 2 perces depózást csináltuk Lizával. Ment a fejemre a jeges vizes öntés, pár falat kaja, pár korty innivaló, Squeezy só és amino + a friss mellény feltöltve a gélekkel és a kulacsokkal. Itt váltottam le a fejpántot egy jobban vizezhető Buff-ra, plusz a nyakamba került az Ultra-Trail Hungary-ra készült jégtartós csősál is, egyelőre még nem túl sok jéggel. Innen jött a pálya nehéz része, 30 km két nagy heggyel és két papíron egészen vacaknak ígérkező meredek lejtővel. Az első hegy a Zvöfelhron volt, 900 méteres emelkedés egyben, amiből az első 6-700 szépen futható, csak a vége volt gyaloglós-mászós. A kényelmesen kanyargó, napnak kitett szerpentinen szépen visszaelőztem azt a 8-10 futót, akik elhagytak a ponton a hosszabb frissítésem miatt. A mászós rész vége felé volt a frissítő pont, ahol csak leküldtem egyet a halomban álló Red Bull cola-ból, lábaink alatt a Wolfgangsee, és el is kezdtem a lejtőt, ami végül közel sem volt olyan nehéz, mint amire számítottam. Picit azért bántotta a cipő a Hársason megnyomorodott lábfejemet, de ennyi. Meg amúgy sem toltam nagyon, sok volt még innen, a nagy meleg még előttünk volt, és azért a bokámra még így is jobban ügyeltem, mint máskor. Közben utolértem a rövidebb ultra táv mezőnyének végét, innentől a célig kétszáz ultrás sporit előztem meg, az ilyen mindig kicsit változatosabbá teszi a versenyt.

Tovább a teljes beszámolóra Tomi sportolói fb oldalára