Pozsony Maraton – Pilli Kati, beszámoló

Posted on

“Azért szeretek futni, mert nagyon szeretem azt az embert, aki futás közben vagyok: az az ember erős, megállíthatatlan, legyőzhetetlen, baromira szexi és nagyon magabiztos!”

Az idei egyik célversenyemen vagyok túl. A felkészülés nem ment teljesen zökkenő mentesen. A téli időszak bölcsis vírusai jelentősen megnehezítették a dolgom, főleg a verseny előtti 3 hétben küzdöttem én is felsőlégúti nyavalyákkal.
Már előző nap kiutazunk, próbáltuk feltérképezni az helyszínt. Éjszaka jól aludtam, reggel magamtól ébredtem az ébresztő előtt, nyilván dolgozott bennem a versenydrukk. Egy kávé és a szokásos reggeli után 8 órakor már a helyszínen voltunk. A szervezés közel sem volt tökéletes, sokadmagunkkal majdnem lemaradtunk a rajtról, mert nem találtuk a zónákat, nem volt semmi kitáblázva és mindent csak szlovákul mondtak be. A pálya számomra sokkal nehezebb volt, mint a budapesti. 2 kört kellett teljesíteni, 17 és 38 kmnél hidat kellett futni oda-vissza. ami nagyon meredek volt és ez a széllel kombinálva sokat kivett belőlem. Az útvonalon bokatörős macskakő, sunyi emelkedők és keszekuszán tekergő utcák voltak, pár 180as visszafordítóval. Az időjárás sem volt kegyes, szemerkélő esőben indultunk, majd 32 kmtől rendesen ráeredt, totál eláztam (szerencse, hogy a hatalmas zuhé előtt célba értem).
A frissítésen sok idő spóroltam egy számomra új “trükköt” bevetve. Az iso port a száraz kulacsba készítettem be és így vittem magammal. Kevesebb súlyt kellett így cipelnem és viszonylag gyorsan meg tudtam csinálni a bekeverést.
A rajt előtti káosz miatt az emberek egymást löködve próbáltak bejutni a kordonon belülre, ez okozott némi bosszúságot. A pulzusom már az elején sokkal magasabb volt, mint a kapott érték. El is futottam az elejét, nagyon vitt a tömeg. Így egyenletesen próbáltam tartani a hr-t több-kevesebb sikerrel, ennek viszont meg is lett a böjtje, mert a végére nagyon elsavasodtam.


Boldog vagyok, hisz 12 percet javítottam az őszi maratonomhoz képest, nekem ez nagy teljesítmény. De van még bennem, amit most nem tudtam kifutni. Szóval vár az új cél 🙂
Korosztályos 35. hely, női abszolút 80. lettem.

Másodszor is maratonista 🙂 nagyon köszönöm a felkészítést.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s