beszámoló
Mátrabérc – Táborosi Anikó beszámoló
Érdekes, hogy megint nem sok időm volt rá gondolni, hogy mit is futok én hétvégén. Ez így a jó, mert nem parázom túl. Csütörtökön itthon komótosan pakolásztam. Nem raktam be sok mindent, utálok feleslegesen cipekedni. Pénteken a munkahelyről indultam a kollégámmal, Tréfivel a szállásra. Ő hihetetlen figura, heti 8-10 km-et fut síkon, de jön a Mátrabércre:-D Már korán odaértünk a szállásra, kipakolásztam, kikészítettem másnapra a cuccokat. Elmentünk még boltba, majd már 6 óra körül mentünk a rajtszámot átvenni. Ekkor kezdtem izgalomba jönni, hogy jaj mit is fogok én holnap futni… Megvacsiztunk, és korán le is feküdtem, már 8 után nem sokkal ágyban voltam.
Szombat reggel fél 5-kor ébresztett a telefon. Üdén ébredtem, szépen összeraktam mindent, elkészültem. Tréfivel kimentünk a kocsihoz, és elindultunk a buszhoz, ami 5:45-kor indult át a rajtba. A kocsi kijelzőjén néztem, h van 2 kemény fok… Amindenit!!! A kocsiban ücsörögtünk, fűtöttünk, amíg a busz beállt. Azzal több, mint 1 óra a rajtba átmenni, így a buszon még van idő aludni, enni, dumcsizni a többiekkel. A rajtban sem volt melegebb sokkal, de addigra már 3 fok is lett 😀 Mit ne mondjak, nem volt melegem! Ugrabugráltam, lilult a szám ezerrel- ezen jót röhögtek a többie 😀 Beszélgettem ismerősökkel, bemelegítettem. CK Petivel összefutottam, és CelebTomival is 😀
Tréfivel beálltunk valahová a sor végére. Eldörrent a rajtpuska, és nosza, induljunk neki. Én hagytam, hogy elszáguldjon a mezőny. Minek rohanni, jót fogok nevetni, amikor újra látok pár embert. Szépen mentem, haladtam. Már az elején éreztem, hogy túlöltöztem, melegem lesz. Valahogy az első 10 km nem volt annyira jó, eszembe jutott, hogy úristen, de messze van még a Muzsla. Néztem néha az órám, a tempó megvolt, pulzus is. 10 km-nél Kimmel Peti eszegette a banánt a frissítőpontnál. Nem kérdezett, szólt semmit… Mondtam neki, hogy nem messze fent van egy futó, akinek kiment a bokája, nem tud egyelőre tovább sétálni sem. Mondta, hogy tud róla. Én csak annyira álltam meg ennél a futónál, hogy megkérdezzem kell-e valami segítség, mert egy másik srác már telefonált, próbált neki segíteni.
A frissítőpont után nekiálltam vetkőzni, hosszúujjú le, bele a táskába. Indulhat a mászás. Annyira mentem, hogy nem is nézelődtem. Az útvonal jól ki volt jelölve, track sem kellett végig. Kékes felé haladva kicsit megnőtt a turisták száma, de rendesek voltak. Mindenhol félreálltak, szurkoltak, tapsoltak. Haladtam egyenletesen felfelé. És volt erőm, kedvem futni. Senki másra nem figyeltem. Egyszer csak megláttam Szabó Áront a fényképezőjével, annyira megörültem neki. Mondtam is, hogy akkora energia, hogy megláttalak, fent vagyok végre! Kértem, hogy szurkoljon, küldje az energyt. Mondta,h ne aggódjak innen már sima lesz, csak le kell gurulni a célba!:-D Jót nevettem. Ismerem nagyon régen, és neki tényleg csak egy legurulás lenne:-) (Hihetetlenül tisztelem, iszony gyors futó, számos nagy eredménnyel, és annyira szerény, hogy elképesztő.)
Kékestetőn elraktam 2 gélt, ettem 2 falat sajtot, ez jól esett. Jött egy kemény rész…Tudtam előre, hogy a kurva anyját a sárgának lefelé… Egy ismerőssel mentem lefelé… Mentem… ez túlzás. Ereszkedtem, kapaszkodtam, bukdácsoltam. Mint egy totyogó pingvin, de így is könnyedebben lejöttem, mint nyáron, amikor itt jártam. Galyatető haladva megint nem volt bajom, ezt a részt szeretem. Mindig hamar eljön Galyatető, annyira nem szívatós, és szép szakasz. Nem volt kínlódás. Megérkeztem Galyatetőre, ismerősök fogadtak a parkolóban, szurkoltak. Utána Zsófiékhoz értem a ponthoz. Kaptam vizet, és colát. Zsófitól pár biztató szót, és spuriztam tovább.
Lendületben voltam. Innentől kb. ugyanazokkal a srácokkal mentem végig, 4-5 emberrel egymást kerülgettük. Ez jó volt, mert sosem voltam egyedül. Innen jött neheze. Vicces volt, mert utolértem a kollégám is… Tréfi jó futó ám, UTH-t is futott már, csak idén nem nagyon edzett. Kb. 6 éve ismerem, sosem előztem meg egy versenyen sem… Csodálkozott is, hogy mit keresek én ott. Mentünk együtt Ágasvárra. Felfelé könnyedén meglett. Lefelé a sírás kerülgetett. Nem bírtam szinte lemászni sem. Kövek mindenhol, és az avar, ami csúszik, és alatta is kövek. Bárhová léptem ment ki a talaj a lábam alól. Sok ilyen rész volt végig a versenyen. Ezeken a meredek lefeléken mindig béna vagyok. Fejlődtem, nem mondom, hogy nem, de egyszerűen félek. Néha leguggolva, fákba kapaszkodva totyogtam le. Minden fiú megelőzött, azok le mernek ugrálni valahogy. Mondta Tréfi később, h ő ugyanúgy fél, de leszarja vagy elesik vagy nem:-D Levergődtem, de utáltam. Minden energiám odalett, és otthagyott mindenki.
Mátrakeresztes felé haladva kezdtem észhez térni. Ott futottam megint, egyszercsak elértem a frissítőpontot, és még 4 srác ott volt. Beértem őket. Gyorsan továbbmentem, jöjjön a Muzsla, az már csak egy púp, meglesz. Mentem fel lendületesen, néha még futni is sikerült. Ennyi km és szint után ez itt nagy szó, tavaly kínlódva másztam fel. Most nem! És megint utólértem Tréfit is, ismét nézett egyet, hogy honnan kerültem elő. Fent voltunk a Muzslán, lehagytam, és elindultam le. A jobb combom erőteljesen szar volt, valahogy kb. 2 km-en keresztül minden lépésnél fájt, de csak lefelé. A sok lejtőzés betett neki, már Ágasvárnál is éreztem kicsit. A Muzsla lefelé sem könnyű. Ott ketten egyszercsak elrohantak mellettem, de jó, valaki erőteljes maradt a végére. Nekem kb. 7-8 km volt még hátra.
A combfájdalom elmúlt, éreztem, hogy fogy a táv. Megint feltámadtam, menni kell. Futottam, gyors séta-futi-gyors séta. Sajnos, a pulzus itt nagyon nem sikerült már fent tartani. A lejtőn egyébként is alacsony nagyon. Ereszkedtem, küzdöttem. Kb. 2 km-rel a vége előtt megjelent Tréfi mögöttem, hogy sietni kell, mert lejár a szintidő, haladjak. Fogtam magam, hogy akkor futás. És nem hiszed el, az utolsó 2 km-en végig futottam, de mint a nyúl! Sprintben, az általad írt pulzuson!!! És így értem be 9:37 alatt.
Amit összességében el tudok mondani, hogy óriási köszönet a felkészítésért! Ez az első olyan versenyem, amikor azt éreztem, hogy amit előírtál, leírtál, azt kb. 95 %-ban sikerült megfutni. Az átlag pulzusom 150 lett a versenyen. 152-160-at írtál, és csak azért lett alacsony, mert a lejtőn szarakodás levitte. De még így is azt érzem, hogy ennél is többre vagyok képes. Fejlődök én magamhoz képest, de a saját ütememben. És ezen a versenyen minden jól jött ki. Nem volt meleg, nem volt gyomorbaj, egyszer sem kellett megállni pisilni sem. Szinte nulla állásidő. Amit intézni kellett- vetkőzés, gélek evése, ivás- azokat útközben csináltam, hogy haladjak közben is. Beérni iszony jó volt! Tréfit megelőztem, illetve minden srácot, akikkel együtt jöttem Galyától. Gyönyörű érmet kaptunk:) Leültem, és….utána nehéz volt bármit is csinálni:-D
Ultrabalaton – Halász Laci beszámoló
Rendhagyó beszámoló – Laci beszámolója az én közbeszúrásaimmal:-)
L: Huh, ezt megcsináltuk!
G: Meg!
L: Nagyon vártam már ezt a napot.Tudtam, hogy a kilométerek a lábaimban vannak és a fejem is rengeteget fejlődött egy év alatt. Kellő izgalommal álltam oda a rajthoz. Addig amíg Ati (a biciklis kísérő) nem ért utol, folyamatosan néztem az órámat, hogy ne toljam túl a tempót. Utána pedig mindig rám szólt, ha gyors a tempó.
G: Khm, egy apró közbevetés: Túltoltad, kegyetlenül. A megbeszélt tempó helyett 20-30 mp-cel gyorsabban mentél kilinként.
L: 70 körül jött az első probléma. Először a vádlim majd a combom kezdet iszonyatosan görcsölni. Nagyon megijedtem.
G: Még jó, hogy csak akkor és volt idő visszahozni…
L: A két biotech-es magna shot elég rendesen felborította a bunkert:-) Fonyódnál a toi toi wc jó, hogy ott volt:-) Ha 100 körül nem vagy ott, akkor a következő találkozó pontnál tuti beültem volna a kocsiba. Nagyon kellett a biztatásod.
G: Itt most arra gondolsz, amikor azt kiabáltam a toitoi előtt, ha nem jössz ki azonnal, rádborítom a bódét? 🙂
L: Amilyen rossz állapotban voltam nem tudtam elképzelni, hogy én ezt meg tudom csinálni. Hisz még a felénél sem jártunk. Fonyód után valahogy sikerült összeszedni magam.
G: Klasszik. A leghosszabb lóf.sznak is vége van egyszer, a legmélyebb pontról is vissza lehet jönni.
L: Nagyon sokáig nem történt semmi különös. Jó érzés volt, hogy visszajöttem a versenybe. Viszont a tempóm nagyon belassult. Igaz, folyamatos mozgásban voltam. Hajnali 4 körül már nagyon bólogattam.1 másodperc alatt eltudtam volna aludni.
G: Szerencsére nem:-)
L: 180 körül elkezdett fájni a forgóm. a fájdalommal egyszerűen nem tudtam futni. Innentől gyors gyaloglásra váltottam. Sajnos egy idő után sima gyaloglás lett belőle. Azzal vigasztaltam magam, hogy a 28 órás idő meglehet.
G: És így lett az FélKaromatOdaadnámÉrte (amiatt elfutottad az elejét) tervből szép fokozatosan C terv.
L: Viszont ami borzasztóan zavart az az, hogy egyszerűen nem haladtam így. Annyira szerettem volna futni, haladni, de sajnos már nem tudtam. Ezt úgy nehéz volt megemészteni. 212-nél megelőzött a Helló Balaton Trail 3. helyezettje. Na mondom, nehogy már megverjen:-) Valahogy összekapartam magam és előhúztam a kalapból 6 perc feletti tempót és sikerült megfognom őt is, meg még egy srácot.
G: Volt ott még tartalék. Mindig van.
L: Nagyon jó érzés volt befutni! Beérett a közös munkánk gyümölcse! Ott a célban eltört a mécses. Utána nem győztem hálálkodni a kis csapatomnak.
G: Az ultrafutás csak első ránézésre tűnik egyéni, magányos sportnak. Valójában csapatmunka.
L: Az 5:10, 5:20-as kezdés lehet, hogy sok volt.
G: Lehet???????
L: Az utóbbi időben egy kicsit hanyagoltam a tornát és az erősítést.
G: Erős core izomzat nélkül nincs jó ultra.
L: Összességében nagyon jó volt átélni ezt az egészet. Most már úgy gondolom, hogy szeretnék visszamenni egy jobb időért. Nagyon köszönöm neked ezt az elmúlt egy évet! Rengeteget fejlődtem mióta együtt dolgozunk! Köszönök mindent, szia:-)
G: 2022. május, ott leszünk, és megyünk a 26 óráért. És külön köszönet Kurucz Attilának és Takács Timinek a supportért! ❤
Kis-Szénás kör – Zsubrits Gábor beszámoló
Két korábbi Kis-Szénás körrel és egy nagyon jól sikerült Vértes Trail után, nem mást vártam magamtól, mint megfutni az eddigi legjobbamat ezen a körön. A felkészülés szerintem a szokásosnál jobban sikerült, már közben-közben is megmutatkozott, hogy sikerült jó formába hozni, és a korábbi eredmények is kellő önbizalmat adtak a nagy nap előtt. Előző este találtam youtube-on pár videót a körről, és próbáltam ezek segítségével kicsit feleleveníteni az útvonalat, meg a kritikusabb elágazásokat, ahol korábban vagy rossz irányba mentem tovább, vagy egyszerűen nem vettem észre. De a korábbi két kör és különböző túrák is segítettek, hogy ne veszítsek most sok időt az útvonal keresésével. Az egészet most a lejtők minél lendületesebb megfutására építettem, a többit meg ahogy majd érzem.
Nagyon elszánt voltam, és oda akartam tenni magam, ezzel a lendülettel olvastam be az startkódot és indultam neki. Az időjárás is nekem kedvezett, kellemes napsütésben vágtam neki az őszi erdőnek. Az első pontig szerintem nem olyan nehéz, legalábbis harmadszorra már nem éreztem annak. Nekem ez az egyik kedvenc részem, főleg a Remete szurdokba való leereszkedés, ami azért minden alkalommal sok odafigyelést igényel. Nagyon jó tempóban érkeztem meg, gyors kódolvasás és mentem is tovább.
A ponton ránéztem az órára, és nagyon elégedett voltam a látottakkal, nagyon jó erőben éreztem magam 8 kilométer után. Rövidebb aszfaltos rész után az autóúton átkelve vissza az erdőbe. A következő szakaszon már voltak húzósabb emelkedők, olyan igazi terepfutós szakasz ez nekem. Az egészre jellemző volt, hogy az emelkedők jó részét már legalább kocogva tettem meg, egyszerűen nem esett jól sétálni. Persze volt olyan emelkedő, amit nem lett volna érdemes megfutnom, egyszerűen nem éreztem kifizetődőnek a későbbiekre nézve, meg sok is volt hátra. Ezen a szakaszon állandóan a “forgóajtót” kerestem a kerítésben, mert úgy rémlett itt lesz, de csak nem akart jönni. Ez legalább kicsit elterelte a figyelmem arról, hogy milyen emelkedőket kell közben leküzdeni. Ehelyett a második ellenőrző ponttal találtam szembe magamat, ami a táv felének a megtételét jelentette. Szintén gyors kódolvasás és újabb emelkedő várt rám, de tudtam ezután hosszú ereszkedés lesz Nagykovácsiig, ahol már várt a kísérőm. Ezt a részt amennyire tudtam megnyomtam, hogy az emelkedőn elvesztett időből itt tudjak valamelyest behozni. Gyors utántöltés, és pár falat az autónál, aztán jöhetett a neheze, aminek ugyanazzal a hévvel vágtam neki, mint a legelső kilométernek, de ez jellemző volt most végig és nagyon hajtott előre.
A 2:20 alatti félmaraton most is megvolt és tudtam, 3 órán belül fent kell lennem a Nagy Szénás tetején, ha jó időt akarok. Fáradtságot alig éreztem, nagyon jó állapotban voltam a dombmászás előtt, és ezen a szakaszon végre szembejött a korábban említett és nagyon keresett ajtó.
A Nagy-Szénás ugyanolyan volt, mint a korábbi alkalmakkor. Magába fogadott, majd jól megrágott és kiköpött, legalábbis én így éreztem mikor felértem. De legalább fent voltam, és mindezt a célidőn belül, és a kilátás mindig kárpótol, akárhányszor erre járok. Felfelé menet volt egy pillanat, amikor hirtelen befáradtam, azt éreztem, hogy a lábaimból elfogyott az erő, de aztán szerencsére elmúlt és mentem tovább, habár egy kicsit megrémisztett és arra gondoltam, hogy tuti elfutottam az elejét és ennyi volt, örüljek annak is ha a korábbi időmet hozni tudom. Szerencsére nem így lett, felérve pedig kis körülnézés, és egy gyors csúcsfotó, aztán ahogy tudtam haladtam is lefelé. Innen örömfutás volt végig a célig, habár sikerült az utolsó előtti kód helyét megint benéznem, így mehettem kicsit vissza, ahogy egy korábbi alkalommal is.
Itt már sejtettem, hogy jó időm lesz, de én még jobbat szerettem volna, így rákapcsoltam. Volt bennem még tartalék, és emlékeztem, hogy innen az út nagy része lejtő visszafelé. Utólag megnéztem és tudtam hozni az első szakaszon futott sebességem, 26 kilométer után is. Aztán kiérve az erdőből még 1 kilométer aszfalt és vége. Beolvastam az célkódot is, az eredmény pedig 3:33:05, új PB.
Összeségében egy nagyon jó futás volt végig, az elsőtől az utolsó kilométerig élveztem. Kétségem se volt, hogy nem sikerül PB-t futnom, csak azt nem tudtam előre mennyit javítok. Azt az egy kis fáradságot leszámítva végig nagyon koncentráltan jó tempóban tudtam futni. Kezdek nagyon is megbarátkozni a félmaratonnál hosszabb távokkal terepen, és kár, hogy nincs közelebb, mert gyakrabban lefutnám. Egy kis zavaró dolog volt, hogy sokszor megéheztem. Pedig ettem rendesen előtte, és közben is figyeltem a frissítésre, de akkor is sokszor éreztem, hogy éhes vagyok. Mindent ugyanúgy tettem, mint máskor, itt még van mit csiszolni a frissítésen, de ez még alakulóbban, hiszen ez volt a negyedik ilyen hosszúságú távom. A célba érve annak ellenére, hogy most mindent beleadtam nem voltam annyira fáradt, mint a korábbi alkalmakkor.
Hazaérve kíváncsiságból megnéztem a korábbi részeredményeket, és minden szakaszon sikerült javítanom, a legtöbbet kb. 20 percet a Nagy-Szénásra történő felmászáskor, ami azért nagy öröm volt számomra.
baratrunning.com 