Pataki-Bíró Zsolt, Romeriksåsen, 50 km – beszámoló

Posted on 2017.07.12.

Reggel 8:45-kor felvitt minket a busz a parkolóba, majd egy vadőrkapun keresztül bemászott mindenki a rajthoz. Mivel ez egy igencsak kis esemény volt ezért a szervezők nem fektettek nagy hangsúlyt a rajt kijelölésére, egyszerűen az egyik rendező a sarkával felhúzta a rajtvonalat az út porába elmondta, hogy két frissítési lehetőség lesz. Egy 14 km-nél – ahova előzőleg a csomagot is fel lehetett küldeni – majd 36-nál ahol sima frissítő pont lesz némi kajával. Majd bejelentette, hogy akkor még 15mp van a startig…és hopp a kis csapat meg is indult.

Az első 200-300 méter sima erdei úton ment pulzus a megbeszélt szerint, kicsit inkább alatta, mert nem sok idő maradt a bemelegítésre. Majd indultunk is az első dombnak. Szomorú és kicsit rémisztő dolog történt itt mikor is egy megvadult tehén a kicsinyét védve gyakorlatilag rátámadt a mezőnyre. Sebesülés max a tehénben esett aki fel-alá rohangált az árkokba, míg a versenyzők -köztük én is- próbáltak menekülni a felbőszült állat elől. Na itt sikerült a versenyre előírt max pulzust elérnem, miközben a meredek lejtőn nagy karlendítéssek közepedte haladtam felfele.

Nagyjából 1,5km után leszűkült a nyom, néhol a lábaimat egymás elé téve tipigve tudtam csak futni, miközben persze erősen kellett arra is koncentrálni, hogy hova lépek mert mindenhol kisebb-nagyobb kövek, gyökerek nehezítették a haladást. A 2. km után futottunk bele az első mocsaras lápos területbe. Bárhova léptem minimum bokáig süllyedtem a vizes növényzetbe. Az első frissítő pont előtt volt egy kisebb szakasz ahol erdei út vezetett, de nagyjából a talaj a sáros nagyon puha erdei ösvény, a láp és a mocsaras területek váltakozásából állt. Az első 10 kilin kétszer ragadt a cipőm kb 10-15 cm mélyen a mocsárba…alig láttam a cipőm sarkát, úgy kellett leásni érte…:) persze ez akkor nem volt annyira vicces.

Az első frissítő ponton feltöltöttem minden kulacsomat az általám készített isoval plusz amit még felküldtem gélt/energiaszelet azt bettem a batyuba, kb 3 perc kellett mindehhez, mert kicsit szétszort voltam. Míg töltöttem fel az elemózsiát, puffogtam magamban rendesen, hogy miért nem küldtem fel ide egy száraz zokni, de így utólag csak azt tudom mondani, hogy semmi értelme nem lett volna. A frissítés után gyorsan vissza is kerültünk az erdei ösvényre, de kb 19-20-ig az eddigiekhez hasonló viszonyok voltak

22-nél megzuhantam, kb 2km kellett, hogy helyretegyem magam, meg persze az is, hogy 25-30-ig eredei út volt ahol lehetett futni is. Ez a futás nagyott lendített a motiváción, mert 25km-nél 3,5 órán állt a mutató, és nem értettem, hogy ha küzdök akkor miért nem haladok jobban…minden esetre itt sikerült kijönni a hullámvölgyből és egészen 35-ig egész szépen haladtam. Már épp szartam rá ha csónakázó tó lett a cipőmből, vagy ha magastérdemelésben kell haladni. Taktikákat próbáltam…futottam pár száz métert majd erős gyaloglás, és így tovább. 23-nál frissítés. feltöltettem a két soft kulacsot, kicsit rendeztem a sorokat, kb 1-2 perc lehetett. 24-re szétázott a talpaimon a bőr. Ez be is tette nálam a kaput, hiába a frissítés, hiába éreztem magamban, hogy nincs bajon, ettem a lopott sót is, semmi sérülés, húzódás, van energia… De a talpam annyira fájt, hogy kb. rá se bírtam lépni. Minden lépéskor mintha ezer kést szúrtak volna bele. Innen a túlélésért küzdöttem, tempó nulla, amikor kicsit erőt tudtam magamon venni próbáltam kocogni az ösvényen, de igazából itt csak szenvedtem. Ez van.

Gurultam lefelé, elkezdtek lehagyni emberek, nem túl sokan, de az önérzetemnek azért nem tett túl jót. 🙂 És igazából leszámítva a gyönyörű tájat a patakokon átvelő kis hidakat, nem történt sokminden. Még volt néhány lápos mocsaras rész, de ezeket megszokásból átúsztam. A cél előtti kb 1km-nél volt megint erdei út itt kocogtam, már csak azért is, hogy legalább futva érjek a célba.

Hogy mit taktikáztam el?
1. nem számítottam arra, hogy ennyire elázik a cipőm, és erre a lehetőségre nem is volt tervem. Fogalmam sincs, hogy a többiek ezt, hogy élték meg, mit tettek – vízálló zokni?? – , vagy én mit nem tettem, meg annak az érdekében, hogy ez a hátráltató és igen fájdalmas dolog megtörténjen.
2. feltehetően erősen kezdtem ami a pulzust illeti.

Összefoglalva: abszolút felkészült voltam testben és lélekben is, leszámítva a 22-24 közötti szakaszt nem volt mélypont még akkor sem amikor már tényleg fájt, nem használtam el minden forintom. Ha sikerül vmi jó megoldást találni erre zokni kérdésre akkor ez jövőre egy nagyon is szép verseny lehet. Lehet nem a legtökéletesebb választás volt ez a verseny az első ultrának, de végigtoltam még ha nem is teljesen úgy ahogy azt elképzeltem.

Köszi Gabi! Sztem 80 forintom maradt az Oslo maratonra!😎