aszfalt
Bécs Maraton – Gyurcsán Gábor, beszámoló
Na szóval előző este még egy sört sem ittam a kései ebédhez, akkor nézegettem meg, hogy milyen tempó kellene a 4 óra alatti maratonhoz. Egyszer ugye már sikerült egy 3:58:30-as egész pontosan, de ugye ez az első UTT első 42 km-e volt, tehát simán maraton még nem.
Szóval az 5:34-es átlaggal ez meglett volna. Indulás után az első 2-3km a kerülgetés, amitől “agyf@szt” kapok minden versenyen. Már a 2. kilométerben megáll sétálni, de nem húzódik jobb vagy bal szélre, hanem ahol az Isten megadta. Na mindegy, beálltam egy ilyen viszonylag könnyen tartható versenytempóra, ami 5:10-5:20 között alakult. (városnéző futás, de ezzel most annyira nem foglalkoztam, ha már idáig elkocsikáztunk, akkor legyen meg a cél, csak a futásra koncentráltam). Szóval mentem, ahogy jónak éreztem, figyelgettem az órámat is, és meglepő módon sokáig tudtam tartani ezt a tempót. 10-12-14km és a hajam még mindig tart 😀
Mivel az időjárás nem hogy kegyes volt, de hirtelen a 12 fokok után 17-18-ban start majd 20-24 fok napközben, kicsit meleg is volt, hogy finoman fogalmazzak 😀 A frissítést úgy terveztem, hogy 8km-enként zselé, köztesben meg ahol víz van, 2 sótabi. Az első, 5 km-es frissítőpontot kihagytam, amiről abban a pillanatban, amikor elhagytam, már azt gondoltam, hogy kár volt… (igen, kár volt – Gabi), de végülis annyira nem. A 18 km körüli frissítőt (hogy az most zselés vagy csak sós volt, már nem emlékszem), nagyon vártam, mert ott egy pici emelkedő volt talán, bla-bla….azt éreztem, hogy kezdek elfogyni. De végülis nem, hanem csak a frissítés kellett. FM 1:51…naonjó. Inkább az órában bíztam, mint a táblákban, mert a km tábla előtt már 5 km-től 200m-rel korábban csipogott az óra, így a vége is óra szerint 42,7km lett, szóval inkább a Garminban bíztam 😀 (mert nem az ideális íven futottatok:-) – Gabi)
Szóval FM. VÉGRE elhúznak a félmaratonisták, gyakorlatilag innen megszűnt a kerülgetés végre….és a hajam még mindig tart.
Kis közbevetés. Hárman futottunk fiúk a bandából, a feleségek meg az egyik srác szülei kísértek. Azt beszéltük meg velük, hogy 10 km-enként a frissítőpontokra odajönnek szurkolni, így is volt, minden megbeszélt helyen ordítottak. Szóval a FM-t elhagytam, és ugye azt Te is szoktad látni, hogy nekem olyan 25-28 között néha szokott lenni egy kis megingás. Hát itt ennek nyoma sem volt. Mentem, jól éreztem magam, tempó 5:15-5:25 között. Itt már kicsit kezdtem parázni, hogy 28 km, végig 5:20 körüli tempó, mikor pukkanok el. Mindegy, nyomom így tovább. 30 km-nél a cheerleader lányok a helyükön 😀 Itt álltam meg teljesen állóra egy szelfire a feleségemmel, amire iszonyat büszke vagyok, hogy gyakorlatilag a teljes verseny alatt 2 olyan frissítőpont volt, ahol pár pillanatra állóra megálltam inni, a többi helyen futás közben ittam, plusz SEHOL, de SEHOL nem sétáltam bele a versenybe 1 métert sem. Ilyenben eddig nem volt még részem 😀
Na de vissza a pályára. 32 km, a hajam még mindig tart. Ez az a rész, ahol Kipchoghe a 2 alatti maratont futotta, és itt a gyorsak már szembe jönnek és láttam a 35 km-es táblát. Na mondom ilyen nincs, eddig semmi gikszer, semmi görcs, semmi térdfájás (pedig attól nagyon paráztam, hogy ilyen tempónál 25 km után “bekeményedik”, vagy elkezd szúrni a térdem, de itt a verseny végénél konstatáltam, hogy ezzel egész idő alatt foglalkoznom sem kellett). 33 körül egy kis körforgalomban visszafordító, majd a 35 km. Na itt jön lassan, amit írtál, hogy a végén mint a rakéta. Hát a rakéta – és az első 36-37km-es tempó és feeling 38 km-ig tartott, onnantól tényleg mint a rakéta, de már csak 5:40-5:50 közötti tempóra volt elég. Gyütt a nagyon meleg, jöttek a küzdős arcok mellettem, stb-stb. DE. itt sem álltam meg! (újabb közbeszúrás… még pisilni sem egész verseny alatt, pedig nálam 10 km sem telhet el anélkül, most meg semmi).
Szóval nagyon arra koncentráltam végig, hogy 3:…… idő legyen. Amikor 35 km-re azt írta az óra, hogy 3:11….akkor már keztem hinni, de az még 7 km. 40-nél 3:40…2 km csak meglesz 20 perc alatt.
Na, a végére még két kisebb finom, de mégis emelkedő…nem hiányzott. Itt már nagyon fáradt voltam, de muszáj volt tolni, itt már nincs frissítés, semmi. Az órám szerint már megvolt a maraton, amikor a távolban megláttam az 500m-es táblát. Na hogy rohadj meg. Ezt már fél lábbal is, kicsit sikerült is gyorsítani, de nincs jelentősége, hiszen a 42,7 km végül 3:53 lett, az órám szerint a maraton pedig 3:50:39.
Nem kis javítás 😀 És nem volt messze a 3:4X…De nem ez volt a cél, szóval very happy 😀
Ami számomra kicsit meglepő, az az, hogy a célzónában leültem 2-3 percre, fújtam egyet, majd talpra. Metró, kocsihoz vissza, hazavezettem.
Egy kisebb vízhólyagon kívül semmi. Izomláz nincs, hanem inkább csak elfáradtak, nehezek a lábaim, főleg a combjaim. De pl. a 2 héttel ezelőtti 33 km-es vasárnap után a hétfő ettől rosszabb volt.
Szóval ezen most teljesen meg vagyok lepődve, hogy nem úgy kóválygok, mint egy hadirokkant.
Úgyhogy köszi Neked, hogy idáig eljuthattam 😀
Aztán folyt köv, mert 40-nél azért eszembe jutott, hogy ez csak egy edzőverseny volt, és 2 hónap múlva még egyszer ennyi 😀
Pozsony Maraton – Pilli Kati, beszámoló
“Azért szeretek futni, mert nagyon szeretem azt az embert, aki futás közben vagyok: az az ember erős, megállíthatatlan, legyőzhetetlen, baromira szexi és nagyon magabiztos!”
Az idei egyik célversenyemen vagyok túl. A felkészülés nem ment teljesen zökkenő mentesen. A téli időszak bölcsis vírusai jelentősen megnehezítették a dolgom, főleg a verseny előtti 3 hétben küzdöttem én is felsőlégúti nyavalyákkal.
Már előző nap kiutazunk, próbáltuk feltérképezni az helyszínt. Éjszaka jól aludtam, reggel magamtól ébredtem az ébresztő előtt, nyilván dolgozott bennem a versenydrukk. Egy kávé és a szokásos reggeli után 8 órakor már a helyszínen voltunk. A szervezés közel sem volt tökéletes, sokadmagunkkal majdnem lemaradtunk a rajtról, mert nem találtuk a zónákat, nem volt semmi kitáblázva és mindent csak szlovákul mondtak be. A pálya számomra sokkal nehezebb volt, mint a budapesti. 2 kört kellett teljesíteni, 17 és 38 kmnél hidat kellett futni oda-vissza. ami nagyon meredek volt és ez a széllel kombinálva sokat kivett belőlem. Az útvonalon bokatörős macskakő, sunyi emelkedők és keszekuszán tekergő utcák voltak, pár 180as visszafordítóval. Az időjárás sem volt kegyes, szemerkélő esőben indultunk, majd 32 kmtől rendesen ráeredt, totál eláztam (szerencse, hogy a hatalmas zuhé előtt célba értem).
A frissítésen sok idő spóroltam egy számomra új “trükköt” bevetve. Az iso port a száraz kulacsba készítettem be és így vittem magammal. Kevesebb súlyt kellett így cipelnem és viszonylag gyorsan meg tudtam csinálni a bekeverést.
A rajt előtti káosz miatt az emberek egymást löködve próbáltak bejutni a kordonon belülre, ez okozott némi bosszúságot. A pulzusom már az elején sokkal magasabb volt, mint a kapott érték. El is futottam az elejét, nagyon vitt a tömeg. Így egyenletesen próbáltam tartani a hr-t több-kevesebb sikerrel, ennek viszont meg is lett a böjtje, mert a végére nagyon elsavasodtam.
Boldog vagyok, hisz 12 percet javítottam az őszi maratonomhoz képest, nekem ez nagy teljesítmény. De van még bennem, amit most nem tudtam kifutni. Szóval vár az új cél 🙂
Korosztályos 35. hely, női abszolút 80. lettem.
Másodszor is maratonista 🙂 nagyon köszönöm a felkészítést.
PFB OmszkiUltra – Sallai Zsuzsi Emlékverseny, 100 km – Földi Zsuzsi, beszámoló
Ez volt az a 100 km-es futás, amiért 3-4 nappal korábban egy lyukas két fillért nem adtam volna, hogy megcsinálom.
A lelki- és fizikai állapotomat a rettenetes szó tudná talán a legjobban jellemezni, egy komoly magánéleti válság kellős közepén voltam (vagyok), de szerencsére van egy csodálatos edzőm: Barát Gabriella (Gabi), aki szerdán nagyjából egyenesbe tette az agyam és lelkem, nekem csak annyi dolgom volt, hogy szót fogadjak neki: egyek (majdnem össze is jött, de a nullánál azért legalább többet sikerült), igyak, aludjak, és persze lássam el a szokásos gyerekek-munka-kutyák-háztartás négyszöget, közben meg húzzam ki magam, igazítsam be a fókuszt a következő előttem álló célra, a szombati omszki-tavi százasra.
A verseny szombaton volt az Omszki tó körül, a 100 km pont 59 kört jelentett itt (egy kör 1,7 km).
Tudtam, hogy ez most nagyon nehéz lesz, még a szokásosnál is nehezebb, de szombat reggel úgy álltam a rajthoz, hogy szépen, okosan megeszem ezt az 59 kört ami előttem áll, csak türelmesen, mindig csak az adott körrel foglalkozva, szépen egyiket a másik után. Végülis csak futni kell, jobb láb, bal láb…
Reggel 8-kor volt a rajt, fél 8 körül értem ki, megkerestem Gabit és a többi Giziont, leraktam a bekevert 6,5 liter izót (nem voltam túl optimista, a teljes 12,5 órás szintidőre bekevertem itthon a porokat) az asztalhoz.
A frissítés a szokásos i:am Mineral and Energy drink volt, a frissítésben Gabi segített, óránként fél liter sportitalt kértem tőle, sótablettát tettem el a zsebembe is, és hagytam az asztalnál is.
Az időjárás olyan igazi tavaszi volt – a szél konstans, hol erősebben, hol kevésbé erősen fújt, a nap is kisütött, eső is esett, legalább változatos volt.
A 100 km-es távon hárman indultunk Gizionok: Halász Laci, Evetovics Milán, és én. A rajt után az első kört Milánnal futottam, neki bemelegítős tempó, nekem a pulzus nagyon hamar a helyére került, a hozzá járó tempó ugyan a megszokottnál lassabb volt, de ezen egyáltalán nem csodálkoztam, várható volt. Közben tört körnél indult az 50 km-es mezőny, itt is voltak Gizionok: Hanka, Ficzere Juli, Németh Szilvi és Szőnyi Gábor.
Az első 10-15 km még kicsit 6 percen belül volt, de folyamatosan lassultam, és 17-18 km körül jött a mumus, ami az utóbbi 2 hónapot nagyjából folyamatosan jellemezte: görcsöl a hasam, wc, hasmenés… Ezután izó helyett vizet kértem sótablettával, evvel elvoltam a következő másfél-két órában. Szépen el is múlt a hasmenés, helyette 40 km körül valami egyéb, furcsa hasfájás jött, újabb wc, pisi színét ellenőriztem – kicsit (nagyon) sötét, többet kellene inni. Így is lett, erőltettem az ivást, és elmúlt ez a nyűg is.
Közben teltek a körök szépen egymás után, folyamatosan lassultam: 6:15, 6:20, 6:30, néha kicsit untam, fáradtam, mindenféle hülye gondolat jött, hogy jaj, de sok van még, nem is futottam a Spartathlon óta 38 km-nél többet, az utóbbi időben az összes hosszún csak kínlódtam, lehet hogy már el is felejtettem, hogyan kell hosszút futni… na ekkor mondtam magamnak hogy földizsuzsa, pofa be, futni jöttél, csakazértis megcsinálod. A következő körre kértem a telefonom és a fülesem, zene be, külvilág kizár, fókusz a célomon és a futáson: a következő 45 km-t robot üzemmódban szépen megcsinálom. 6 óra: 57 km, na, az a maradék 43 ha nem is 4,5 óra alatt, de 5 órán belül talán meglehet, az klassz lenne, 11 óra alatt megcsinálnám.
68-69 km körül Gabi mondta, hogy stabil 5. helyen futok, a negyedik helyezett lány kb fél körrel van előttem, és ha esetleg úgy érzem, megpróbálhatom megfogni, de semmi kényszert ne érezzek, rajtam áll. Akkor már 1-2 kör óta éreztem a térdem, hogy valami nem stimmel vele, pont ott és úgy fájt, ahogy az UB-n. A következő körben már csak gyaloglással kombinálva ment a futás, kértem jégspray-t, próbáltam úgy terhelni, hogy kevésbé fájjon, gyaloglás-futás, fog összeszorít, és haladjunk. Ez ment kb 80 km-ig, amikorra vagy elmúlt, vagy megszoktam, ki tudja – újra tudtam futni, a korábbi 6:40, 7:00, 8:00 perc/km-ből lettek 6:30 körüliek. Gabi délután 5-kor elment, innentől a még kinnlevő Gizionok (Laci és párja, Timi, Rebeka és párja, Attila) segítettek.
Ekkor tartottam 82-83 km-nél, még 1-2 kör eltelt a már nem térdfájós, de lassú futással, majd egyszer csak: Bumm! Fogalmam nincs, hogy honnan és hogyan, de olyan mindent elsöprő erő és kedv jött meg a futáshoz, amilyet még talán soha nem éreztem, régen élveztem annyira a futást, mint most az utolsó 1-1,5 órában.
Imádtam a bennem lévő erőt, azt, hogy úgy futok, mintha most jöttem volna ki egy szerdai 15 km-re, a rajtközpontba beérve minden kör végén-elején jól esett a sok hajrá és taps, szinte sajnáltam, hogy mindjárt vége. Az utolsó fél-egy órában Timiék folyamatosan széldzsekit ajánlgattak, de egyáltalán nem fáztam, még este 6 körül is tökéletesen elég volt a rövidnadrág a rövidujjú bringás mezzel.
Már csak három kör, már csak kettő, és hurrá, itt az utolsó. Hallom a speakert: „és itt van Kati, indul az utolsó körére, Zsuzsi, neked is az utolsó köröd lesz!”. Hohó, tessék, mi van? Ott megy előttem a negyedik helyen lévő lány? Segítőjével kocog, hoppá, akkor márpedig én leszek a negyedik. Ha kell, a lelkem kifutom ebben az utolsó körben, de itt van előttem (szó szerint) a lehetőség, hát élek vele. Elkezdtem tempózni, közben arra gondoltam, hogy Földi, fel fogsz borulni, nem vagy normális, hogy a 98-99. km-ben 4:50-ben futsz… Igyekeztem olyan határozottan és gyorsan elfutni a lány mellett, hogy eszébe se jusson felvenni velem a tempót – párszáz méter után már biztos volt, hogy nem jön velem, lassítottam a kényelmesebben tartható 5:20 körüli tempóra, így lett egy 5:16-os km-em. Nekem.? 98-99 km futás után? Ez állati jó, hogy én ilyet tudok, wow.
Beérni az 59. kör végén nagyon-nagyon jó volt, ott vártak a Gizionok, én meg csak annyit tudtam mondani, hogy basszus, 11 órán belül (10:49 lett a vége), és 4. hely, nem hiszem el 
Halász Laci hozott kólát, megkaptam az érmem, közben megtudtam, hogy ő 100km-en harmadik lett, Rebeka és Attila párosa szintén 100km-en pont mint tavaly, idén is második helyen futott be, nagyon örültem a sikerüknek!
Írtam rögtön Gabinak hogy megvan, és negyedik lettem, és hogy nagyon jó volt 🙂
Eredményhirdetés után átöltöztem száraz ruhába, ekkor már este fél8 körül volt, nagyon fáztam, nagyjából mindent magamra szedtem, amit találtam a táskában, mert kabátot persze elfelejtettem pakolni…
Laciék segítettek az autóhoz vinni a cuccokat, itt is köszi érte, este fél 9 körül már otthon voltam.
Kárfelmérés: a szokásos két köröm távozóban (minek is nőnek vissza….?), két kisebb vízhólyag, elfáradt combok. Ez így tök oké, belefér, egyedül a vízhólyagok zavarnak, tuti zokni-gond miatt lettek, de nem izgatom magam rajta nagyon, van 6 hetem az UB-ig megoldást találni erre a problémára.
Ez a százas rendbe tett sok mindent bennem, és azt hiszem, tényleg erős vagyok, nagyon erős, és ez nagyon jó érzés.
Köszönöm Gabi a felkészítést, a verseny közbeni segítséget, csoda egy nap volt ez ott a tónál. Köszi mindenkinek, aki kinn a tónál segített, akár csak egy hajrával is, nagyon sokat számított hogy ott voltatok!
