terep
Vértes Terepmaraton, 50 km – Huszti György, beszámoló
Zsebben az első. Az első ultra táv. Ráadásul az aszfaltos maratonok után ezt terepen sikerült teljesítenem. 6 óra 13 perc és néhány másodperces idővel 72. helyen értem célba a 128 teljesítő közül.
Mindössze két hónapot tudtam célirányosan készülni rá. Az első idei, februárban elkövetett félmaratonomat is megkönnyeztem, az egyik pillére volt a mai teljesítésnek. A hétvégi hosszú, terepes edzések alatt sokszor megfogalmaztam fejben a beszámoló előzmény fejezetét, de egyszer sem sikerült leírnom. Lehet jobb is, popcorn kellett volna hozzá. J
Még 2025 nyarán fogalmaztam meg egy olyan célt, hogy a VTM-en teljesítem az 50 km-es távot. Ekkor még a SPAR maraton felkészülés közepén voltam és a budapesti maraton utáni időszakot akkor úgy éreztem, hogy alakulhat aszfaltosan is, nem feltétlen terepesen. Aztán a maraton utáni napokban jött egy baleset, ripityára tört a könyököm, beindult az újratervezés. Jobban mondva adott volt egy futós esemény, amire vagy így, vagy úgy, de fel fogok készülni.
A balesetet és a műtétet követő napokban már el is kezdtem számolgatni, hogy néhány hét és visszatérek a futásba, hiszen a lábaim szuper állapotban voltak, ekkor, még. Aztán ez a számolgatás rémálomba ment át, amikor tudatosult bennem, hogy nem hogy futni nem fogok egy darabig (főleg nem terepen a téli időszakban), de még a karom rehabilitációja is hosszú-hosszú hónapokig el fog tartani. Persze így a fókusz átkerült a futásról másra, beindult melóban a folyamatos stressz, ami így összességében azért lelkileg igencsak megviselt.
Gyaloglás és könnyű kocogás váltakozva, ami a gipszlevétel utáni két és fél hónapig tartó időszakot jellemezte sport tevékenységemet. Nagyon sokat tanultam ebben az időszakban, persze főként mentálisan. A könyököm nagyon lassan javult, aztán egyszer csak eljött az idő, amikor már rendes futóedzéseket végeztem. Sok-sok edzés nagyon nehezen ment. Aztán eljött az idő, hogy terepre menjek és gyakorlatilag beköltöztem a Vértesbe, legalábbis valamennyi hétvégi futást a VTM útvonalát bejárva teljesítettem. Éreztem, hogy a forma, a fizikai állapot nem az igazi, de amikor az egyik 30 km körüli edzés már az elejétől nehezen ment és mégis sikeresen, magabiztosan megcsináltam, akkor azt mondtam, hogy mentálisan teljesen rendben vagyok, a VTM 50 km meglesz.
A verseny előtti hétvégén a finomhangolás is rendben ment. Tudni lehetett, hogy igencsak berobban a meleg a verseny idejére, ez mellett, mivel eső régen esett, a talaj száraz, porzik, és kemény. Ez persze kifejezetten kedvezhetett a gyors lábúaknak.
Időben, gyakorlatilag nyitásra érkeztünk a versenyközpontba. Rengetegen tettek így, komoly kis sor alakult ki a rajtszám átvételnél. Kivételesen nem szöszmötöltem sokat, gyorsan indulásra készen voltam, bemelegítésre is szántam időt.
A középmezőnybe helyezkedve rajtoltam. Fegyelmezetten, lassan indultam el, gyorsan felmértem, hogy piszkosul erős a mezőny, az első hat km-en csak engem előztek. A dombtetőre érkezve aztán ritkult a mezőny, kisebb-nagyobb bolyban haladtam az első frissítőpontig. Berobbant a meleg, gyakorlatilag mindkét kulacsot újra kellett vízzel tölteni és a fejem hűtéséről sem feledkeztem meg.
Ezt követően a frissítőpontok kb. 6-7 km-ként voltak, éltem is a lehetőséggel, folyamatosan hidegvizes sapka volt a fejemen. A második frissítőpontig – 18 km – minden rendben ment. Várgesztesig tartó 5 km nagyrészt emelkedős szakasz kicsit megviselt, itt éreztem fáradást. Miután a maratoni távon indulók leváltak, nagyon szellős lett a mezőny, igyekeztem újabb bolyhoz csapódni. Várgesztes utáni nagy emelkedő össze is hozott néhány embert, akik együtt haladtunk a vérteskozmai frissítőpontig. Itt már 30 km volt a lábaimban, azt gondoltam, hogy a verseny itt fog kezdődni, nekem. Még egy darabig tartottam a lépést a maroknyi csapattal, aztán egy hosszú, kellemetlen emelkedőn egyre jobban lemaradtam. Az emelkedő végére elég rendesen elfáradtam, de erőt adott, hogy a legnehezebb részén túl vagyok és az utolsó előtti frissítőponton még bíztam benne, hogy a célba érkezési időm 6 óra körüli idő lesz.
A „levezető” 10-11 km viszont még lassított kicsit, nehezen tudtam futni, de biztosan haladtam a cél felé.
A településre érve az aszfalton hol fülig érő szájjal, hol kicsit meghatódva haladtam. Megcsináltam! Aztán a célegyenes előtt megláttam Ágit, Igit Gizion pólóban, el is tört kicsit a mécses, a célba gyakorlatilag sprintelve érkeztem (legalábbis így éreztem 🙂 ). Nagy volt az öröm, de az erőmmel elkészültem teljesen.
Nem lehetek elég hálás, hogy rendületlenül írtad az edzéstervet a nehéz időszakban is (a gyaloglósat is J) és közösen behúztuk ezt a VTM-et.
Bükki Kilátások – 2026
Vagy, ahogy mindenki hívja, a BÜKKIKI
4 távon voltunk jelen:
Bükki Hard Trail, 65 km: Csombók Csaba 2. hely, Belus Tamás 3. hely, Szabó Sándor, Ficzere Julianna
50 km teljesítménytúra: Csikós Benjamin
Fun Run, 35 km: Marczis Dávid, Antal Csaba, Palásti Péter, Hegedűs Ákos
és az imaro70, a főszervező navajonhányadik szülinapjára, 5 km túra: Korányi Balázs
Fotók: Schmidt Dóri, Bükki Kilátások (Kerékgyártó Peti), saját
Bükki Kilátások Hard – Ficzere Julianna, beszámoló
Szerintem minden első alkalom különleges.
Évek óta nézegettem ezt a versenyt, de tisztában voltam vele, hogy ez kemény, és jellemzően ilyenkor év elején általában karcos az időjárás és a terep is. Tavaly aztán megjött a bátorságom hozzá, de én naivan a Funrunra gondoltam.
Amikor megosztottam Gabival az idei évi terveimet, azonnal kérte, hogy korrigáljunk a Hardra. Tudat alatt persze tisztában voltam azzal, hogy ez a jó döntés, végül úgy intéztem, hogy Gabi mondja ezt ki 🙂
A felkészülés jól ment. Néhány nap nátha miatt maradt csak ki edzés. Igyekeztem a szintet gyűjteni, amikor csak alkalom nyílt rá. Keresztedzésnek pedig bekerült a bringa a heti tervbe.
Január elején még úgy terveztem több hétvégi hosszút is pályabejárásként futok majd. Végül olyan kemény telünk lett, hogy egyszer jutottam el a Bükkbe, akkor Szilvásváradról futottam egy kört, fel Istállós-kőig és vissza. Azon a napon kaptam mindent, havat, jeget, hideget, ködöt. Őszinte leszek, el is ment a kedvem a pályától. Január végén Betti szülinapi buliján nagyon hasznos infókat kaptam Bazsitól és Tomitól. Lelkesen, csillogó szemmel meséltek az eddigi tapasztalatikról, ezzel újra elbillent a mérleg a verseny oldalára.
Február végén egy hetet kint voltunk a Vén Rókák néhány tagjával Tenerifén. Ott sikerült felmelegedni, jókat futni, enni, pihenni. Mire hazaértünk már más szemmel néztem a Hardra.
Elkezdtem beszámolókat olvasni, a szintrajzot, frissítési tervet nézegetni. Ebben az időszakban Csombók Csabikával nagyon sokat beszélgettünk a versenyről, pályáról. Ezúton is nagyon köszönöm , hogy a beszélgetéseink alatt virtuálisan végig vittél a pályán!
A verseny előtt két héttel már lehetett sejteni, hogy az elmúlt évek legideálisabb körülményei lesznek a Hardon.
A verseny előtti nap mentem le Felsőtárkányba. Este együtt v csoráztunk néhány futótárssal. Jó hangulatban telt az este, nekem segített oldani a verseny előtti feszültséget. Vacsi után a szálláson kikészítettem a versenycuccom, és viszonylag korán lefeküdtem. Mire reggel felkeltem Csabika már a versenyszettjében és feldobott hangulatban végezte verseny előtti rituáléját
a nappaliban. Ez nagyon inspirált, azt éreztem bárhogy is alakul fantasztikus napom lesz. A szállástól együtt kocogtunk, ami azért elég vicces annak, aki ismeri Csabika szokásos tempóját. Szerintem ez volt az az első és egyetlen alkalom, hogy együtt futottunk.
Gyorsan átvettük és feltettük a rajtszámot, csopifotó és már sétáltunk is a rajthoz. Ez úgy történt ahogy a fiúk korábban elmesélték. Egy kis utcában megálltunk, és Imaro egyszer csak azt mondta RAJT, erre a mezőny nekiindult. Semmi hangulatfokozó zene, vagy rajtkapu.
Az elején kissé elbíztam magam, és tartottam a lépést a mezőny közepével, magasabb pulzuson, mint ahogy azt Gabi kiírta. Ez természetesen később, kb. 4 óra környékén a Tar-kőre mászás alatt visszaütött. Fejben végig nagyon jól működött az ultrás hozzáállás, miszerint mindig csak az előttem álló szakaszra koncentráljak. Őrkő-háznál volt az első frissítő és ellenőrző pont, itt csak dugókáztam és terv szerint mentem is tovább.
A következő lejtős szakasz Szilvásváradig ismerős volt a korábbi bejárás miatt. Most milyen csodás volt, nem úgy, mint a jeges, havas, hideg bejárásnál. A szilvásváradi pontnál dugóka, gyors kulacstöltés, néhány szem olíva bogyó és szaladtam is tovább.
Innen egy alattomosan emelkedő aszfaltút vezet a Szalajka-völgyön át a barlangig. A reggeli időponthoz képest meglepődtem, hogy vannak kirándulók, a büfék is nyitottak már. A barlang előtt elővettem a botot, amit valamikor csak a Tar-kő után tettem el. Azt a középmezőnyt, amit követni akartam, valahol Őrkő-ház második érintésénél elengedtem, mert a pulzus értékemet muszáj volt lejjebb vinni, ha végig akartam menni. Itt még jól álltam az előre eltervezett időtervemhez képest.
Aztán jött a mászás a Tar-kőre (35km), ami már ismeretlen terep volt számomra. Ez most segített elterelni a figyelmem a lassulásról. Csabika elmondásából tudtam, hogy köves, kisebb sziklákkal tarkított, és a sok fakidőlés miatt lassú lesz. Na itt ütött vissza, hogy az elején elfutottam magam, mert egyre csak lassultam. Mire Tar-kőre felértem már fél órával az időtervem mögött voltam. A panoráma, ami fent fogadott lélegzetelállító volt. Csak itt álltam meg fotózni egész verseny alatt.
Az eredeti időtervem itt elengedtem mert csak feleslegesen nyomasztott, inkább a frissítésre, futásra fókuszáltam, és gyönyörködtem a Bükkben. Rengeteg helyen volt hóvirágmező, nyomokban ibolya. A Nagy-mező (41km) pont egy oda-vissza szakasz, ami néhány kilométer. Felüdülés volt újra futókat látni, -a második Őrkő-ház és Tar-kő közötti szakaszon teljesen egyedül voltam-, és meglepődtem hányan vannak néhány perccel előttem. A Nagy-mező ponton feltöltöttem a kulacsokat, az első zsebekbe tettem a következő 20km-hez szükséges frissítést és a pontról kifelé elvettem egy uborkás
vajaskenyeret az asztalról. Hogy az milyen jól esett! Ez után a pont után, éreztem magamban újra erőt.
Elkezdtem előzgetni olyan futókat, akik 10-20km környékén húztak el mellettem. Ahogy mindenki mesélte a verseny előtt, az Ódor-vár felé vezető emelkedős szakasz nem esett jól, de számítottam rá, a bot itt is sokat segített. Aztán az utolsó frissítőpontnál (58km) még egy gyors frissítés, innen már sima, gondoltam. Ja nem. Mondhatom, hogy nekem ez rosszabbul esett, mint az Ódor-vár. Folyamatos hullámzás döngölt földúton, a Bambara Hotel kerítése sosem akart megjelenni. Amikor végre mégis, katartikus élmény érzése tört rám, amit tetézett, hogy Korányi Balázs várt a vége előtt egy kilométerrel, és velem futotta meg a vége tókört. Ekkor eltört a mécses, ahogy most is, amikor ezeket a sorokat írom. Köszönöm Balázs!
A célban ott várt Gabi is, gratulált, fotózott, és elmondta ki mit futott. Tomival, Bazsival, Csabival megöleltük egymást, mindenki szuperül teljesített.
9:28 lett az eredményem, ami csalódás ilyen ideális körülmények között. Ez a Bükk, ehhez még gyenge vagyok, de a teljesítés most óriási örömmel tölt el, és ez az első alkalom örökre beégett az emlékezetembe.
baratrunning.com 