ultrafutás
UTT 111 – Horváthné Juhász Erika
A leghosszabb UTAM 
🏃♀️
👌
Márciusban a BSZM után kerestem valami kihívást,regisztráltam a Korintosz.hu-ra de mikor jött az értesítő a fizetésről úgy éreztem nekem nem ér ennyit,messze van,szállás….Tovább kerestem így lett az UTT, Kinga Kinga Tóth felajánlotta ha kell kísér. Szaván fogtam, megbeszéltük, regisztráltam, utaltam. Mivel a BSZM után 2 héttel maratont futottam Pozsonyban, következő héten Vivicitta, majd újabb maraton Füreden majd újabb fm Üllő és vége volt áprilisnak és a május sem volt sokkal egyszerűbb Debreceni fm, EU-s futás, Tisza-parti fm, Szentendre Trail 54km egy hétvégén majd a következőnek Szolnoki fm, másnap Polár Kenese fm és már június, ami Szeged maratonnal indult, K&H-val folytatódott 17-én, Auriga erdei futóverseny 30-án, Szabadság napi Trail és a júniusnak is vége lett. Ezekre a versenyekre még saját elhatározásból neveztem, mert valamiért fontos mind, egyesével nem tudtam választani, éreztem nem sokáig mehet így 47 évesen ráadásul kemény munka melett. Nagyon megvoltam elégedve a BSZM edzéstervével amit Gabi készít (BSI e-edzés) így gondoltam egy merészet megkerestem április végén, hogy segítene-e rendet rakni körülöttem és normál mederbe terelni a futós életemet, mielőtt baj lesz. Hosszú konzultáció után igent mondott, amit tett követett, bevallom nem vagyok hozzá szokva, hogy megmondják mikor mit csináljak, de harcok után úgy érzem összecsiszolódtunk. Sosem keresek kibúvót, kifogást, megcsinálom amit kér, mese nincs.
A Szentendre Trail után azt mondta, ha ez megvolt meglesz az UTT is, ha nem csinálunk valami nagy hibát, és természetesen próbált lebeszélni az eszeveszett versenyzésről mert túledzett voltam és pihenni kellene. Csak úgy engedett el, ha nem versenyként futom meg, csak mint hétvégi hosszút, de megértette, befizettem, én pedig, hogy nem mehet így sokáig. Az utolsó hetekben sikerült lecsökkenteni a km-eket és rendesen csak edzeni.
Majd eljött a várva várt nap, nem izgultam, tudtam felkészültem, mehetünk. Kinga is megérkezett a nyaralásból.
Pénteken du megérkeztünk Kovács Zitával a tóhoz, mondtam vidám du-t akartam eltölteni, ettünk,ittunk, leért Kinga is, majd este még a kért 20 perc futás, majd a fűben nyújtás is megvolt.
Reggel 5-kor magamtól ébredtem kv, zabkása, vitaminok, öltözés és induljunk.
Megérkeztünk, Gabiék vártak, ölelések, sok jó tanács, megkérte Kingát mire figyeljen velem kapcsolatosan és utamra engedett. Puszi a férjemnek is és beálltam a rajtba.
Utolsó 2 percben a szpiker kérdezte, hogy ugye mindenki élesztette a csipjét… hát nem, mi van, hol, mi, hogyan mondták, ott hátul ohhh tolódás leghátra csippp és indultunk. Fél óra futás után Kinga utol ért biciklivel, megkérdeztem, hogy szerinte hogy állok mire ő mondja 3/3-ból a 3.ban, ahhh ez szíven ütött, de majd elválik a 111-nél. Szokásom,hogy megjegyzek embereket hátulról pl. tetkós lábú fiú, táskás pasi, kalapos hosszú csávó… .ami fontos a továbbiakban.
10-km-ekre szedtem a szakaszokat,megvolt 10-20-30-40-maraton majd mondtam Kingának, hogy tudja-e már csak 13.5 km és visszafordulunk, meglesz a fele.
Gabi jött a nagyobb frissítő-váltó pontokra, ami nagy erőt adott, tudtam, ha gondom van hívhatjuk, jegeltek, kv-t szereztek és biztattak.
Sapka nélkül indultam reggel, folyamatosan néztem melegszik-e a fejem, mikor kérjek sapkát, mivel nem szeretem, igyekeztem tolni a használatát. Mikor már muszáj volt felraktam, jeget alá, a melltartómba jégakkut, csuklószoritó alá is és gyerünk.
A fordítónál mondtam Kingának egyen meleg ételt (leves,krumplis tészta) majd jön, én nem kérek, megyek tovább. Szerettem volna nagy WC -zni ezért is kértem kv-t, mert attól mindig sikerül, hát most nem egészen vasárnap reggeli kv-ig. A pisilés sem volt az igazi, a vesém nem igazán dolgozott, nem izzadtam különösebben, inni rengeteget ittam, és a susnyásban 3x jártam, az is csak inkább inger volt.
A frissítőkön falat vajas kenyér rá sós paradicsom, sajt, néha barackbefőtt, olívabogyó, sok-sok cola, amit versenyen kívül nem szoktam, de ilyenkor megőrülök érte. A férjem küldött utánam rostos narancslét, na az húúú nagyon jól esett, utána kértem is, de magamtól nem jutott volna eszembe.
Ha jól emlékszem 60 km után már fájtak elöl a combjaim, mint egy trail után másnap. Visszafelé mintha odébb tolták volna a frissítőket (mindig az volt a következő cél) sehogysem akartak a pusztában látszani. Mikor megláttam a messziben üdvrivalgás, cola és szinte már nem nagyon ment semmi szilárd, gél, 4 óránként az összerakott vitaminjaim szigorúan Kinga belém tolta, figyelte ne görnyedjek, de hál’ istennek nem kellett rám szólni, csak 1x. Zenéltünk, énekeltem, táncoltam is, sokan megmosolyogtak, mások köszönték a zenét.
Van egy rossz vagy jó szokásom kinek mi, hogy aki melett elmegyek és sétál próbálom hívni, na most ez olyan jól sikerült, hogy egy olyan futót sikerült összeszednem, aki 53 km-nél fel akarta adni, hívtam jött, nem adta fel, kézenfogva értünk célba. Azt mondta “te lettél az én futóanyum, nagyon felnézek rád, ha nem vagy, feladom”.
Út közben még két ilyen srácot szedtem össze, az egyik nagyon ramaty állapotban volt, csámpásan sétált ő csapatban futott, hívtam jött, majd egy másik, aki párban, ő is velünk tartott, így lettünk egy négyes csapat és Kinga sok km-en át. A csámpázóst elhúztuk a váltásához, a párost futót várták a frissítőn, ahol én nem álltam le hosszasan, így elhagytam, de mint mondta az úton, azóta is sétálna, elhagytam a “szlovákom” is (szlovák friss apuka volt 3 hónapos pici babával, akik a frissitőnél várták mielőtt fürdetés lett volna.) Egyszercsak hallom utolértelek Erikaaaaa, megvagy, jól megfuttattál. Azért futott 6km-t ezerrel, hogy beérjen és együtt menjünk tovább.
Közben megvolt a 80 km, ami azért fontos, mert ott sétáltam bele először kb 200m-t, majd még párszor, de az jobban fájt, mint kocogni.
Tudtam, hogy Abádszalókon vár a lányom, barátja, barátnőm, ez vitt megint előre, újabb cél a 88.km-hez. Láttam, hogy integetnek, elém futnak, puszi nekik, kis frissítés, mondtam menjenek a célba, a férjemnek is, hogy most már ő is menjen, várjon a célban mindenki!
❤️
90km,egyre jobban fáj minden de már CSAK 1 félmaraton.
100 km-nél megálltunk egy fotóra, egy kiránduló pártól megkérdeztem mennyi az idő ,majd mikor megtudták egyedül mentem egy 100-ast ujjongtak, amúgy kedvesek voltak a kívülállók, szurkoltak, kiabáltak.
Még du 5-kor is égetett a nap, nem akart enyhülni az idő sehogysem, árnyék sehol.
Egyre nehezebben teltek nemhogy a km-ek a 100 m-ek is. De mentünk a szlovákommal, mondtam neki, hogy 8-9 között volt az álmom, 9-ig be kell érnünk, azt mondta necces, de meglesz ígéri, én is segítettem, most ő jön, ha sétáltunk g,yorsan rájöttünk jobban fáj, inkább gyerünk, mit ne mondjak nem volt őszinte a mosolyom már.
Kinga bejelentette már egy jegyű, ami hiányzik, újabb erő, gyerünk,105,106,107,4 utolsó frissítés, nem álltunk meg lesz már, innen szinte minden métert számoltam, osztottam-szoroztam, hogy 9-ig beérjünk. Az utolsó 1000-1500 métert sprintben futottunk meg, hogy ki ne fussunk az időből ééés CÉL!!!
Megvan, most érzem ultra lettem igazán, ezt szeretném ha a testem, énem is így akarja!!!!!
🙏🏼🙏🏼
A kanyarban vártak Gabiék, bentebb a család, lányom akasztotta a nyakamba az érmet.❤️
Fotó, videó, sírás. Onnantól feladta a lábam a szolgálatot, kicsit maradtunk, majd odaállt a férjem a kocsival a célhoz, beraktak és ohhhh, de fájt a lábam, hasizmom, zuhany, lábam fel a falra, bekentem, próbáltam aludni, ami elég jól ment, 7 után ébredtem és nem fájt jobban, mint a BSZM egy-egy reggelén. Azt mondják szerencsés vagyok!!!
117 egyéni induló volt,ebből 22 nő (elég rossz arány)
93-an értünk célba végül.
😞
41.lettem összesítve és 10. mint nő.
Minden várakozásom felül múlta, mert az elején nagyon sokan ott hagytak, akiket sorra visszaelőztem, mint a tetkós lábú,táskás……és elkeserített, mikor az utolsó harmadban voltam, és mondhatni az elsőbe kerültem.
Útközben azt mondtam Kingának, ha a 70-ben benne leszek hálás leszek a sorsnak. Álmomban sem gondoltam,hogy az 50-ben is.
Nagyon köszönöm Kingának a biciklis kiséretet, férjemnek az autós kisérést (ahová eljutott ) Gabinak a felkészitésért, hogy eljött két gizionnal és végig kísérték az Utamat, vártak a célban a családdal, barátnőmmel együtt!
Nagy köszönet mindenkinek, aki a felkészülés alatt biztatott, akik a verseny előtt-alatt-után szurkoltak, gratuláltak!❤️❤️🙏🏼🙏🏼
UTT111 és a Gizionok
Az UTT111-en 3 egyéni, egy páros és egy csapatban futós gizionnal vettünk részt, illetve 3 katasztrófa turista (ún szurkoló) érkezett még a gátra aug 14-én, szombaton.
Zentai Andinak sajnos sérülés miatt fel kellett adnia a versenyt, de a többiek: Evetovics Milán, Horváthné Juhász Erika, A Sparta Team alias körbekáromkodjuk duó (Hanka és Karlovitz Zsófi), és Marjai Böbe csapata sikeresen teljesítette a távokat.
Hanka beszámolója a blogján már elérhető >>>
Erika és Milán beszámolója külön posztban érkezik.
Nagy Locusta Kriszta – Mátra 115 beszámoló
😀, ennék, de minek, de kell az, éhes is vagyok… Elő a kolbászt, kenyeret, Csutora a semmiből azonnal hű társnak szegődik a reggelim erejéig. Tudtam, hogy itt lesz, ahogy a gazdája is. Gyűlnek-gyűlnek az emberek, hello-szia-szevasz-pacsi de jó cipőd van, ez az én közegem: otthon vagyok. Ugye futod? Nem. Nem futok. Kockázatosnak érzem, végig nem menne, max ha annyira kívánja a lábam, de nem ezért jöttem. Tomi is előkerül, mit segítsen, nekem nem tud, a vegytiszta hedonizmus vár rám, fel és le a Mátrában.
🙂 Észre sem veszem, már Sötét-lápa nyeregben találom magam, jövünk ide hamar, de párban ám és futva. Kékes előtt Bence fotóz, profin és nem utoljára, nagy köszönet. A frissítőnél a srácok pörögnek, Tibi és Miki, fogok én még náluk palacsintázni egy hegytetőn egy százassal odébb. Huh, ez így erősnek hangzik… hagyjuk is. Gyorsan továbbállok, vár Sombokor. Uccu neki, lessük meg, hogy is lesz ez: fenéken, vagy talpon érünk le? Minden aggodalmam ellenére: még sosem volt ilyen jó. Persze óvatos ereszkedés, de épp annyit esett, hogy tapad, de még nem csúszik, köszönjük!!! A cipőmben szortyog a víz, kellemetlen, nem a szokásos a talpbetét, jobban tartja a vizet. Lesz még ezzel bajom, megy a dörzsölés, vajon most legyen új zokni, vagy később fog még az kelleni? Parádsasvárig megtolhatnám, de a dörzsölés nagyon zavar, kedvetlenné tesz, rombol. Töltekezés alaposan, eszem is, iszom is, állandóan figyelek rá. Szemünk felfelé a jellegzetes kopár gerinc irányába téved, indulok is a pancsolás után. Közel sincs oly meleg, mint az elmúlt években. Takarékosan, de relatív gyorsan felérek a Lipótokon, kedvelem ezt a részt, nem pirulok oda a kopár, köves hegyoldalra. Elhullámzunk Galyatetőre, szikrázó a napsütés a jelenlévő két esőistennő ellenére, kicsit cukkolom is Esztert, ennyi tudsz?!;) Katával nem merem ezt eljátszani, masszív az ő masszőr keze no.😀 Galyavár-körnek indulva meredek le, majd fel. A masszív mászás közben aprócska népek ereszkednek lefelé szemben, ejj, de nem jó ötlet ez azoknak a csepp lábaknak, bajuk ne essen. Végig ügyelek a saját tempóm tartására mit bánom én, ki-hol-hogyan-merre nekem így jó. Kata levese, mint mindig most is kiegyenesít, rendbe rak, hála. A seprű is befut, szerencsére egy körrel magam mögött tudhatom, ez a szokásos. Itt tudatosul bennem, hogy az öregecske gpsem ismét beázott, és cserben hagyott. Volt már ilyen, most kevésbé hat meg, itinerem nincs, majd puskázom a pólómról a jelzéseket, megyek pontról pontra kit érdekel, de nem örülök neki. Az éjszaka, a Zám-patak, és a fáradtság megviccelhet. Viszont menni kell, hát menjünk; a lámpám, és a barátaim Szorospatakon várnak rám. Pihenősebb ez a szakasz, Mátraházán (45 km) mégsem felhőtlen az öröm.
🙂😀). Cseppet sem érdekel más felázott talpa, engem csak az enyém zavar. Leápolom, száraz zokni, jó lesz ez így, juhúúú menjünk, menjünk már vár Ágasvár. Most tényleg elképesztően sok időt töltöttünk itt, észre sem véve, olyan jó ott… Érzem, hogy tavalyhoz képest kicsit késve vagyok, de nem sokkal. Felfelé visszatér az életkedv, még reménykedem a naplementében. Végül nem jön össze, a csúcson ismerős, Gábor nyugtat, felhőbe bújt, nem volt igazi. Errefele is hasznos volt az eső, elég, de nem túl sok, tapad ez. Fallóskút után az erdészeti út két oldalán derék magas, vagy inkább mély a bemarás, tűnődünk: mi az egy jó lópikula okozott ekkora kárt az útban?! Középen, mint egy kötéltáncos, vagy inkább dagonya odalenn, khmm…😀 vár reánk a forrásnál, leváltsunk a rövidebb távra?! Áh, nem engedi, de mi sem gondoltuk komolyan, meg különben is: “nem vagyunk, mi buzik”:D – gondolom. Vagy mégis? Már mindegy, ha felhúztuk magunkat a kötélen a pataktól, már nincs visszaút, megtesszük a kört. Tudom, hogy nehéz lesz, hisz tavaly nagyon megszenvedtem. Akkor a bokám fájt, most csak a talpam. Ez csak bőr, nincs semmi bajom, ugyan hagyjuk a picsogást. Csak a Havastól félek visszafelé, úgy belém égett a tavalyi fájdalom. Megyünk felfelé egyenletesen a sose-fogy-el emelkedőn, szembe forgalom élénkít, aztán mégis elfogy, és pacsi Yoyokával meg Lacival. Várnak vissza. Lefelé leszakad a talpamról egy rész bőr, hát jobban örültem volna, ha fenn marad, de van ez így… sziszegős. Zsolt mentőövét a Flectort Fajzaton elfogadom, segít, nem szenvedni jöttem, ez csak bőr. Megörülök. Tavaly Karcsi várt itt, eszembe jut, megmelenget, most hazavár.🙂 Hát ezért jöttünk erre a körre, nem másért. Zsolt is feltolja magát, nem mondja, de látom, már tudja miről beszéltem neki. Talán át is értékeli, amit eddig gondolt.😀 micsoda gondoskodás! Lefele. Nem kényelmes, de tart a bokám. Tart a térdem, szaporán, de nem futva, át a mezőn is, máris itt a kötél. Zsolt könnyedén lemegy, én most óvatoskodom, “nehogymármostcsesszemelbármim” érzéssel, inkább gyökkettő. Molnár Zsoltit már nem találjuk, innen már csak 5 km a cél. Tavaly ez is nehezen ment már. Most… Zsolt órát néz, kitalálja, hogy érjünk már be 13 óra előtt. Neeee… te komolyan meg akarsz futtatni a végére?! Azta kutyafülit neked!:D Hitetlenkedem, de OK. Legyen!:D ha ennyi kell a boldogsághoz, felőlem… Végülis együtt botorkáltunk egy fél napot, megteszem, ami tőlem telik. Lássuk. Emelkedik a lábam, kocogunk a patak partján, árnyat vetnek a fák. Nem is rossz. Darabos ez, nem friss a mozgás, de a célnak megfelel, haladunk. Kicsit billegek, ahol keményebb a talaj, ajj jajj talpicsku, mindjárt megkönyörülök rajtad… picit lázadok itt-ott, a szántóföldön telibe ver a nap, na itt nem futok, de jéé emberek előttünk, na jóó, de futok.😀 Zsu, Békalány elénk jön szandálban, hogy biztasson, mi meg elkocogunk előtte, előle, tuti tiszta lükének gondol. Utolérjük Tamást, Zolit, döcögünk, ajj hagyjuk már ezt, jönnek utánunk, utolérnek, lökött egy bagázs, de húzzuk egymást be a célba. Mit érdekel, hogy előttük, vagy mögöttük érünk be, de várnak a Kövek. Hopp, ez már a pincesor, tavaly itt egyedül kóvályogtam, és elvétettem, most abszolút hivatalos szalagozáson közelítünk. Nem futok, azértsenemse, percek kérdése és beérünk. Na jóó, azért ne maradjunk le, kicsit futok.😀 😀 😀 vicc az egész. Pár métert azért hagyjunk, jó is így, legyen mindenkinek befutó képe, Békafiú fotóz, pacsi érte.
