UB Trail – Szabó László Nyuszi, beszámoló
De miért…
Sokan kérdezték tőlem futó ismerősök sőt még az edzőm is amikor mondtam, hogy nekem az őszi verseny idén az UB Trail lesz, hogy na DE MIÉRT nem a Vadlán? Ugyanakkor van és csak népszerűbb a terepesek körében, meg ott több a szint meg stb stb. És ezek mind igazak is.
Na de, hogy akkor miért mégis az UBT? Ugorjunk egy kicsit vissza 2023 októberére. Akkor voltam itt elősször. Páros teljesítésre érkeztem abszolút nullához közelítő terepfutó tapasztalattal. De beugrottam egy barátom lesérült párja helyett, mert szerinte ha ment az ironman augusztusban akkor ez semmi nem lesz ahhoz képest, így engem kért meg erre. Én meg elhittem és mentem. A rajtunk közvetlenül az egyéni indulók után volt. Így végig néztem a zónában az előtte való készülődésüket,izgatottságukat. 115km egyben az milyen lehet már gondoltam magamban. De az a hangulat, az a rajt megfogott. Ott akkor döntöttem el, hogy ha azt a párost behúzzuk aznap, akkor egyszer képessé teszem magam arra, hogy ott álljak én is abban a rajtzónában és elinduljak arra a 115km-re.
2026.10.03.-án jött el ez a nap. És a rajt előtt most én álltam bent abban a zónában amit 3évvel ezelőtt csak kívülről csodáltam. Most már nekem és másik 120 futónak szóltak a speaker mondatai. Belénk próbálta még önteni az erőt a motivációt az utolsó pillanatokban. Bennem megvolt mindkettő ahhoz, hogy végig menjek ezen az úton aznap. Majd eljött a visszaszámlálás és 7:00-kor elindultam egy ismeretlen világba egy 100km feletti ultrafutásra.
Na de a km-ek előtt nézzünk bele egy kicsit a verseny előtti órákba. Pénteken délután érkeztünk le és a versenyközponti megálló (rajtcsomag felvétel) után elfoglatuk a szállást párommal és nővéremmel akik most is a support csapatot alkották. Szeretik ők ezt csinálni, mindig alig várják. Én tudom, akkor is amikor mást mondanak. 🙂
Az éjszaka nyilván nem produkáltam életem alvását de végülis volt már ennél rosszabb is úgyhogy reggel fél 5-ös ébresztő előtt negyed órával viszonylag kipihenten ébredtem magamtól.
Az első változtatás amit a verseny előtt alkalmaztam az itt jött el. Ugyanis elhagytam azt a szokást, hogy toljunk egy péksütis reggelit rajt előtt pár órával mert hát reggelizni kell valami szilárdat. Oké,de én még az extra hosszú edzésekre is úgy indulok el reggel, hogy csak egy banánt eszek a kávé után és arra kezdem meg a frissítést majd. És működik. Akkor miért tegyek másképp csak azért mert ma verseny van? Úgyhogy elhagyva a péksütizést, kávé majd egy banán majd a készülődés egyéb mozzanatai. Kezdő szett össze volt rakva így semmit nem kellett keresgélni minden a helyén volt, ahol és ahogy lennie kellett. Így teljessen nyugodtan indulhattunk el a versenyközpontba.
A másik jelentős változás a frissítésben történt. A Szent László Trail-en nem működő ISO-t elhagytam és gélre váltottam. Edzéseken úgy tűnt működőképes a dolog (Bár ez anno az isoval is így volt). Így terv szerint rajt előtt 5perccel és rajttól számítva 45 percenként 1géllel ( 45g ch) megyek amíg bírja a gyomrom. Így inni csak vizet kell, kiegészítésként még sótabletta és koffeintabletta volt nálam. Zitáéknál persze volt minden egyéb is ha megkívánnám. A sós paradicsomtól a főtt rizsen keresztül a palacsintáig. Végül verseny közben csak a sós paradicsomot kívántam meg párszor de azt nagyon. Pedig palacsintára eddig soha nem mondtam nemet.
Egyébként úgy beszéltük meg, hogy az első és majd az utolsó pontot kivéve mindenhol találkozunk, így nekik is kicsit pörgősebben tellik el a nap és nekem is kényelmesebb.
Teljesítési időre én valahol 15-16óra közé gondoltam magam. Ha full parádé napom lesz akkor 15 alját is megcsíphetem. A sub 16 igazából azért volt fontos a tudatomnak mert úgy gondolom akkor van esélyem az UTH 111-en beleférni a 20órás szintidőbe.
Na de akkor menjünk bele a távba mert különben sosem lesz vége ennek a beszámolónak. Mivel ugye párosban megvolt a pálya fele és utána egyszer csapatban is voltam még itt, így talán egy vagy két olyan szakasz volt amit nem futottam soha. Tudtam, hogy az első 20-ast nagyon lehet küldeni de azért ezzel vigyázni kell mert ha elfutom az elejét az később úgy megfog csapni amiből nem biztos hogy felállok. Így igyekeztem visszafogni a lábakat meg a kezdeti adrenalint és csak jól eső de azért dinamikus mozgással hagyni a km-eket magam mögött. Ez abszolút sikerült. Teljesen jó állapotban értem Hidegkútra,a Pécselyi műúthoz,majd Nagyvázsonyba. Nem is időztem sokat a frissítéssel. Kulacs csere,gélek pár (szerintem) kedves szó és már mentem is tovább.
40km után jött az első hullámvölgy. Ekkor már kezdett meleg is lenni. És néha már a gyomrom sem volt teljesen jól. De kiderült hogy nagy probléma nincs és csak a levegő sok benne így pár begörnyedt böfi után tudtam is tovább menni. A meleg viszont egyre jobban szedte szét a fókuszt meg a tempót. Ekkor találtam ki egy mentőövet. Nem tudom hogy, honnan jött elő hirtelen egy ilyen gondolat. De elhatároztam hogy én akarok egy olyan fotót ahol 3-an állunk együtt és fogjuk a nevemmel ellátott célszalagot. Nem vagyok egy nagy fotó rajongó de ezt hirtelen nagyon akartam. És innentől kezdve nem volt kérdés, hogy ha nem jön valami olyan sérülés vagy egészségügyi probléma ami megakadályozza az előre haladásomat, mentálisan már nem jöhet olyan dolog ami miatt kiszállnék.
A következő ponton Vigántpetendnél már előkerült a meleg elleni fegyver. Üdv Magyarországon, a Balatonfelvidéken október 3.-án.Jégtartós sapka és jég. Szerintem nem sokan készültek ilyen dolgokkal. De én tudtam, hogy kelleni fog. Legalábbis nekem biztosan. Rengeteg kitett rész van az úton ahol úgy meg tud sütni a nap, akkor is ha csak 23-25fokot jósolnak, hogy csak kóvályog az ember futás helyett. Közvetlenül a pont után jön a verseny szerintem leglélekölőbb legunalmasabb egyenese. Egy köves, murvás széles kamusík út. Egyszerűen sosincs vége. Én nem tudom milyen hosszú ez a rész de fejben legalább egy külön ultratáv.
Egyébként nagy események nem voltak ezeken a szakaszokon. A jég hűtött,a gélek fogytak. Néha meg kellett állni a gyomromban lévő felesleges levegőtől megszabadulni. Vagy egy egy görcsöt kihúzni,vagy kiütögetni a hajlitómból. A tempó azért bőven lassulóban volt mert azért már 60km felett jártam és nem azok a futók közé tartozom akik ennyitől szoktak bemelegedni.
Kezdett bezuhanni a pulzus is már már,amit még időszakokra sikerült korrigálni a koffein tablettákkal de tisztában voltam vele, hogy előbb utóbb már az sem fog segíteni. Viszont eljött a napnyugta ideje is és ez azért dobott mind a hangulatomon,mind néha a tempómon is. Ekkor csippant el az órán a 85. km. Eljött az a táv ahol még sosem jártam. Ezt megünnepelvén amikor felnéztem az óráról ott volt közvetlen a szemem előtt egy vékony faág ami elől csak hirtelen reflexből tudtam elhajolni ami természetesen megint előhozott egy durvább görcsöt. Nekem ne mondja senki, hogy nem tudom futóhoz méltón megünnepelni az új leghosszabb távomat.
88km-es pontra terveztük az esti órákra való felkészülést. Vizes sapkát és pólót levenni. Törölközni. Úgy döntöttem, hogy nem rövid ujjút hanem egy vékony hosszú ujjut veszek már fel. Tudtam hogy a fáradtság meg az esti órákban a lehűlt levegő hiába 10+ fok lesz az érzetre jóval hűvösebb mint a reggeli 7-8. A következő pontra még bekértem a széldzsekit is, hogy legyen kéznél ha fel akarom venni vagy magammal vinni. A zsákban mint kötelező felszerelés csak esőkabát volt. Azt semmiképp nem akartam magamra venni. Száraz baseball sapi meg fejlámpa fel és jöhet a maradék 27km. Innentől kezdve ugyanaz az útvonal mint az első 27 volt csak nyílván az ellenkező irányba. Így már teljesen képben voltam azzal,hol milyen út és domborzat vár még rám. Szeretem a fejlámpás futásokat. Frissen,kipihenten. Most egyik sem voltam. Meglepő ugye? Így azért más ez a műfaj. A 88-95km közötti szakaszon ez még nem is volt igazán probléma mert sokat mentünk betonon vagy széles murvás úton. Szinte mindegy volt, hogy sötétben vagy világosban mész arra. Az emelkedőkön már úgy is csak gyalogoltam a síkot meg a lejtőket igyekeztem megkocogni. Az utolsó közös frissítés 95km-nél jött el. Megkaptam a széldzsekit de még nem éreztem hogy fel akarom venni így csak eltettem az övbe és magammal vittem. Még pár gél a maradék 20km-re,kulacsok és lehet is menni tovább. Igen még a 12.óra után is működött a géllel való frissítés. Nem mondom, hogy kívántam de 3/4 óránként némi undorral a szám szélén de lenyomtam tisztességgel, ő meg hálából bennem maradt és még valamennyi fel is szívódott belőle. Kész sikersztori. A pont utáni első pár km szélesebb de göröngyösebb,kövesebb útja után fordultunk rá az ereszkedésre a Koloska völgybe egy single tracken. Itt jött ki az, hogy ilyenkor már nem olyan fejlámpával futni mintha most indultál volna el. Botlottam két nagyobbat valami kőben,vagy gyökérben amiből az esést sikerült kivédeni de ráébresztett, hogy talán nem az utolsó 15km-en belül kellene úgy összetörni magam, hogy egy korrekt célidő helyett DNF kerüljön a nevem mellé. Így azt a pár szerencsétlen lovon megmaradt gyeplőt is visszafogtam és a necesebb részeken gyalogolva a simább utakon ha éppen nem emelkedett 1%-it sem akkor óvatosan kocogva értem be Veszprémfajszra. Itt még ettem az ottani paradicsom készletből és elindultam a maradék 5km-re. A haladási stílus nem változott. Maximum csak még ritkább lett a kocogás. De a versenyközpont és a speaker hangjait már egyre közelebbről hozta a szél.
Itt már semmi kérdés nem volt. Pár pillanat és beérek azon a célkapun ahova nem ma reggel, 15óra 40perccel korábban hanem 3 évvel ezelőtt indultam el. Onnan a kordonon kívülről.
Fellépve a cél folyosóra, átlépve a kapu alatt,megfogva a célszalagom kijöttek azok az érzelmek amik bennem voltak ezzel az úttal kapcsolatban.
Amiért a triatlon után a terepfutás lett végül az elsőszámú sportszerelem. Az itt indult 3éve. De nem itt ér véget az biztos.
És ha idáig eljutottál az olvasásban akkor egyrészt megtudtad hogy MIÉRT ez volt az én versenyem idén ősszel és nem egy másik. Másrészt akkor biztos vagyok benne, hogy ahhoz is elég kitartó vagy, hogy elérd a saját utad céljait. Harmadrészt már ne hagyd abba és olvasd el azt is kérlek, hogy kinek tartozom köszönettel és hálával emiatt.
A páromnak. Mert rendületlenül frissít a versenyeken, és mert támogat a hétköznapokon is ebben a néha elég időigényes szenvedélyemben. A nővéremnek. Mert ha kérem jön és ott van ő is segíteni és ha kell szántóföldön keresztül jön át a következő frissítőpontra. Hálás köszönet az edzőmnek. Barát Gabinak aki felkészít arra, hogy készen álljak az ilyen őrült, de szép és utánozhatatlan napokra. A munkahelyemnek ,mert jó pár éve már folyamatosan szponzorálnak. És persze köszönöm mindenkinek aki szurkolt, vagy gondolt rám ezen a napon 2026.10.03.-án.
És még egy mondat. Szeretném remélni, hogy ezen a reggelen ugyanúgy állt ott valaki a kordonon kívül mint én 2023-ban, és jövőre ,vagy pár év múlva ő is megéli a maga 115km-ét és átmegy a célkapuja alatt.
És az utolsó utáni dolog. A fotó is elkészült.
