beszámoló
Neubrandt József – SÁRVÁR 12 órás beszámoló
Emberkísérlet 2.0 avagy a nagy kabát története
Beszámoló, kicsit másképp.
Sárvár egy fogalom a magyar ultrafutás világában, és ez nem is véletlen
Sárvár egy jó hely, a sárvári verseny egy jól kitalált élvezhető rendezvény, emberi léptékkel, szép környezetben, Spartathlont teljesítő szpíkerrel.
Reményekkel, küzdéssel, tanulságokkal.
Az előjelek kedvezőek voltak, jók voltak a számok, ment edzésen a 40k, 134-es pulzussal, 6:12-es tempóval. Ezzel úgy ki is lennék békülve.
Igazából nem volt terv. Illetve csak annyiban maradtunk Gabival, hogy tekintsük ezt egy hosszú edzésnek, tartsuk a pulzust 135 alatt, legyek mozgásban minél többet, és tanuljuk a frissítést. Jó esetben összejöhet két 4:30:00-as maraton, és a végén meg kicsit mehet fel a pulzus.
Bár nem mondtuk ki, de mindketten tudtuk, hogy benne van a 100k, még akkor is, ha ez az első 12 órás futásom.
Saját minimum elvárásom a dupla maraton volt, úgy hogy a végén is tudjak mosolyogni. (Bár mondjuk a végén már könnyű.)
Indulás után hamar kiderült, hogy valami nincs rendben velem. Egyáltalán nem izgultam, jól aludtam, nem fájt semmi, csak a tempóhoz tartozó pulzus volt magasabb a kelleténél, vagy 4-5 ütéssel. Futás közben van idő számolgatni, gondoltam egy picit mehet feljebb, majd az első maraton után meglátjuk. (Ez amúgy marhaság, mert egy 1030 méteres pályán miért gondolkozik az ember 42k-s maratonokban, ez rejtély.)
A 42k 4:44:00-ra lett meg, viszont 137-es átlaggal enyhén csökkenő tempó, enyhén emelkedő pulzus mellett. Hogy ne emelkedjen tovább, elkezdtem bele-bele sétálgatni. Ez egyben a 100k elengedését is jelentette. Ment volna a magasabb pulzus, de nem ez volt a cél. Az ultrát illik alacsony pulzuson futni, ezt kell megtanulni.
A 6-órásokat letrombitálták a pályáról, érezhetően kevesebben lettünk.
A körözős versenyeknek van előnye is, mert mindig történik az ember körül valami, vagy épp előzik, vagy épp ő előz, megismerünk több embert hátulról, illetve körönként el lehet menni a frissítő asztalok előtt, ami feltétlenül erősíti a jellemet is. A hátránya azonban az, hogy az ember agya nem tud függetleníteni a távolságtól és az időtől, hisz minden kilométerben át kell haladni a kapun, amin ott az óra is. Ettől néha nagyon lassan tud telni az idő. 75k és 85k között nehezen gyűltek a körök. Ekkor éreztem néha, hogy nagy nekem még ez az ultra kabát.
Azután, hogy könnyebb legyen, megfogalmaztam egy célt, legyen legalább 94k, az mégis 10-el több a dupla maratonnál. Innentől csak számolgatni kellett a köröket, és legalább ezek a számok csökkentek. Azután egyszer csak megszólalt a duda, ami most nekünk szólt. A vége 94,7k lett, amivel nem csak utolsó előtti lettem a kategóriámban, hanem rögtön nyertem is, hisz csak ketten voltunk az 55-59 korcsoportban.
Igyekeztem minél változatosabban enni, ettem tejberizst, vajas kenyeret paradicsommal, banánt, meggy kompótot, ananászt, borsólevest, mazsolát, mogyorót, párizsis kenyeret, nápolyit, meg persze vagy 4-5 zselét. Zsuzsival ittuk a citromos sört, kólát, vizet, izót.
Szóval, jól elvoltunk.
Az első maratonomat egy éve futottam, akkor szenvedve, most mosolyogva, akkor 156-os átlagpulzusra, most 137-re, kb. egyforma idővel. Most futottam utána még 52k-t, egy éve plusz 100 métert sem tudtam volna.
Ami mindenképpen pozitív, hogy az utolsó körökben közel azt a tempó/pulzus értékeket tudtam futni mint az elején.
Földi Zsuzsának gratulálok a 99k-hoz, fogunk mi ettől még jobbat futni.
Segítőinknek, és persze Gabinak, nagy köszönet, jó úton járunk, megyünk tovább. Belenövünk abba a kabátba.
BSZM beszámoló- Sebestyén Ágnes
Az egész tavaly májusban kezdődött, valamikor az UB után. Gabi az edzőm megkérdezte, nem indulunk-e együtt a Balaton Szupermaratonon. A régi Bécs Budapestes csapattal. Gondolkodás nélkül azonnal igent mondtam. Csakúgy mint Pen és Zsazsi is a régi csapatból. Gabi mindig ezt váltja ki belőlünk. Ki milyen sebességet , távot tud, ilyeneket nem kérdeztünk . Örültünk egymásnak és bíztunk abban mindenki rendesen készül majd. Tudni kell, hogy akkor mégcsak 12 km-t tudtam lefutni 7 30 as tempóban abszolút maxon futva, és hörögve, de oly messzinek tűnt a verseny ideje.
 |
| Az este ráérünk csapat 2004 ben |
Aztán a nyáron ha nem is lazsáltam , de nem edzettem keményen és őszre egyre távolibbnak tűnt, hogy én ezt valaha le is tudom futni. Az is kiderült , hogy bár négy fős a váltó ,egy nap max 3 ember fut, igy a távok is mindjárt hosszabbak lettek, mint először gondoltam. Na ekkor beszéltünk egy hosszabbat Gabival , és arra jutottam, ha ő még mindig reálisnak tartja, (és annak tartotta) hogy aktív egyenrangú váltótag legyek, akkor megpróbálom. És innen nem alibiztem, nem lazsáltam megcsináltam mindent amit adott edzésnek. Egyetlen egyszer buktam csak ki , egy nehéz héten decemberben, amikor a hó is leesett, le is fagyott, nincs hóra való futócipőm ,ott csúszkáltam 16km-t és elegem lett. Írtam egy kevéssé vidám beszámolót ,sok kötőszóval,hogy ez nekem nem megy, de Gabi azt üzente csak egy kicsit tartsak még ki , olyan jól megy minden. Ez volt a legnehezebb hetem. Innen valami fejben átfordult. Nem nyávogtam, nem panaszkodtam minden futásból igyekeztem a legjobbat kihozni. Nem feltétlenül csak sebességben, inkább mentálisan. Minden nehézség egy próba volt , amit ha megoldok edzésen, a versenyen már menni fog. Esik ? Nem baj, a versenyen is eshet. Szembeszél van? Hurrá. Fáradt vagyok, összetorlódtak az edzések? Ott is lesz ilyen. Eléheztem vagy jól sikerült a kajálás? Mind mind hasznos info amiből tanultam.
Ahogy közeledett az idő, nőtt az izgalom és a motiváció. Pen sajnos kiesett , helyette Gaandi került a csapatba, szintén a régi Bécs Budapest csapatból, de Pen megígérte lejön velünk és a Siófoki nyaralójukat is kölcsönadta.
Az indulás előtti héten csapatmegbeszélést tartottunk skype-n. Zsazsival, Gaandival legalább tíz éve nem találkoztam és mégis ott tudtuk folytatni , ahol legutóbb abbahagytuk. Röpködtek a poénok, a beszólások. Beosztottuk a szakaszokat , Zsazsi és Gaandi kapta a hosszúakat ( ők vitték vállukon a csapatunkat ) Gabi a közepeseket, én mint a csapat csigája általában a befutókat és egy középső szakaszt kaptam. Tudni kell, a BSZM-en rész szintidők is vannak, ha azt túlléped, nem mehet tovább a csapat. Az első szakaszok 7 perces szintideje a többieknek könnyedén összejött, és én már bátrabban indulhattam az általuk összeszedett plusz idő biztonságával. Második nap viszont enyém volt a középső táv. Hű de izgultam miatta! 32 km két napra pihenőnap nélkül nekem még nagy kihívás. Mi van ha lelassulok, kicsúszok, vagy csak kisodrom Gaandit a szintidő legszélére, és neki még van egy félmaraton fel a Szigligeti várba! Ettől tartottam legjobban.
Rajt előtti napokban mindenféle csapás érte a csapatunkat, Sepi síelés közben kificamította a vállát , ezért Pen nem tudott velünk jönni. Köszönet nekik hogy igy is lakhattunk a nyaralójukban Siófokon. Gaandika gyerekei elkapták a rettegett hányósfosós vírust, ami egy felnőttet is levesz a lábáról seperc alatt. Csodával határos módon nem kapta el . Aztán még az autójuk is összetört amivel mentünk volna. Külön köszönet az Ala családnak hogy kaptunk helyette másik autót.
Én előző este még 9-ig nyomtam az ipart, rengeteg mindent be kellett fejeznem a melóhelyen, de szerencsére a csajok mindent megvásároltak. Péksütin kívül nem is kellett semmit vennünk egész úton, bár a többiek egyszer beszabadultak egy boltba és a teljes édességkészletét felvásárolták . Meg is maradt majdnem az egészJ
A rajt előtt hihetetlen jó volt . Azt hittem már senkit sem ismerek a futós világban, mégis egy csomó ismerős volt ott. Futobolondok, Lupus, Sneci Vinca, meg persze Balázs és sok sok gizion.Beszéltük is Zsazsival ezzel úgy el is lennénk, puszi pacsi ténfergés a mezőnyben csak futni ne kelljen.:-)
 |
| Az este ráérünk csapat 2019-ben |
Aztán ellőtték a rajtot, Gaandi elszelelt , mi meg siettünk a váltóhelyre. Mivel késésben voltunk, nem mentünk el lecuccolni Penékhez , aztán délután kiderült amikor a GPS visszavitt oda , kb 50 méterre voltunk onnan, ahol parkoltunk. Az első váltóhelyen Gaandi nem volt ott, amikorra igérte. Már majdnem elkezdtünk igazán aggódni amikor befutott. Nem volt jól. Meg is ijedt, hogy mégis elkapta a vírust, de mikor megevett mindent, amit csak talált, kezdett jobb szine is lenni, valószínű volt, hogy csak eléhezett. Gabi is hamar odaért a második pontra és elindultam. Kérdeztem Gabit milyen tempót kell mennem. Aszonta kezdjek kicsit óvatosan , aztán ha megy a végén gyorsitsak. Mondom jó, 7 45 ben? Ja nem 7 30-nál ne legyél lassabb. Öööö oké értettem. Beljebb kezdtem azon a tempón, amit megbeszéltük , hogy biztosan meglegyen az átlag, és tartottam is.Ez a nap a totális örömfutás napja volt, ment minden. Gabi ha látott mindig szólt hogy ne fussam el, de tenyleg jól ment. Tízig. Aztán tíz kilométernél kicsit megbillentem. Kicsit tényleg gyors volt a kezdés ,és még volt hátra hat km. A frissítés se volt teljesen jó, nekem túl ritkásak voltak a pontok. Itt kicsit kezdett szenvedősebbé válni a futás, de segített hogy mindig elképzeltem hol tartanék most a kedvenc 6km-es edzőkörömön. 13km-nél elmúlt a holtpont a végére még kicsit gyorsitani is sikerült, de a hajrában nem lőttem el minden puskaport, ott volt a másnapi mumus szakasz. A célban robbant az órám, leggyorsabb 5-10-15km. Nyújtás, majd visszarobogtunk Siófokra Penékhez. Az apartmanban ittunk egyet az első nap örömére ( hiszen úgy tudtuk a pizzeria csak gyalogos távra van) majd elindultunk. Sötét és kihalt volt minden. A google maps szerint már rég túlmentünk a pizzérián, de életnek semmi jele nem volt. Aztán nagyon sokára, mikor már tényleg éhenhaltunk, találtunk egy éttermet és beestünk. Gabiék morogtak kicsit a kiszolgálásra, de én úgy örültem hogy leülhetek végre és kaja is lesz , hogy észre sem vettem . A hazaút már sokkal gyorsabban eltelt.
Másnap visszaautóztunk Fonyódra, Zsazsi kezdett egy odatevős 17-kmel. Már rutinosabbak voltunk, jobban megálltunk, menet közben is szurkolni, a táv is hosszabb volt. Új útitársunk is lett Orsi személyében aki Lupusszal futott párban(Lupusz egyéniben is, és Orsi mindig az utolsó szakaszt).Elmentünk Balatonmáriára és már indult is az én szakaszom. Előtte nagyon alaposan melegítettem, de még igy is aggódtam kicsit, sok még nekem kétszer egymás után hosszút futni. Elhatároztam, hogy a saját szakaszomat a saját szintidőmön belül kell futnom, nem használhatom fel Zsaszi által felhalmozott plusz időt, ha azt mind továbbadom , akkor nem tolom ki a mezőny szélére sem Gaandit.
Meglepően jól ment az eleje, az izmaim nem voltak bekötve, ugyanazt a tempót mentem mint előző nap pár másodpercet lassultam csak. Aztán pár kilométer után kezdtem fáradni és utána elég küzdős volt. A csajok szurkoltak, de 7km-nél előreküldtem őket, nyugodtan befordulhassak szenvedniJ Sokkal küzdősebb volt mint előző nap, de a tempóm szinte ugyanaz volt, csak most végig tudatosan kellett mennem. Figyelnem kellett a tempóra a frissítésre, arra hogyan futok. Ha egy percre elkalandoztam és „ csak úgy” futottam, már lassultam is be rögtön. Tök jó volt találkozni menet közben Balázzsal, az egyéni futókkal, volt egy akivel sokszor kerülgettük egymást a 4 nap alatt és beszélgettünk is pár szót. 8-nál betolod a gélt szólt az edzői utasítás, igyhát betoltam . Mire lecsúszott meg vizet is ittam , meg a ragacsot is leszedtem a kezemről, megint elment még egy kili. Zilaci is ott volt nekünk a végén csomószor felbukkant szurkolni. A mosolyom itt már nem volt őszinte, de igyekeztem. Aztán a végére már csak belejöttem , az utolsó kilik nem is voltak nehezek. Nagy boldogság volt a célban , sikerült. Második legjobb 5-10-15km szólt az órám. Andi gond nélkül feltolta a szekerünket a Szigligeti várba. Ez egy hosszabb szakasz volt, sokszor álltunk meg szurkolni, barátkozni , tapsolni. Átfordultunk az északi partra és közeledtek a tanúhegyek. Megunhatatlanul szép a Balaton környéke ez a rész különösen az. Kicsit még beszélgettünk a forgatagban , meghallgattuk sneciék történeteit, aztán mentünk Füredre a szállásra. Egy jó pizzázás, esti Balaton és bandázás után hamar kidőltünk.
A harmadik nap én pihentem . Jó volt nem kellett cuccolni, ugyanide érkeztünk vissza futva. A rajtba elvittünk egy maratonistát aki a célból stoppolt vissza. Az arcára nem emlékeztünk utólag, a lábizmaira annál inkább. Spenót barátunkkal is összefutottunk, vettünk egy csomó futósmatricát, bandáztunk mindenkivel és már lőtték is el a rajtot. Sokkal gyorsabb volt a csapatunk nélkülem, úgyhogy teljesen más mezőnnyel találkoztunk. Erről a napról csak a hangulat maradt meg, a sokszínűség a futós forgatag, maratonisták, szurkolás, a Balaton. Itt már rendesen bedugult minden. lépésben tudtunk csak a váltóhelyre érni, sneci át is ült hozzánk az ő autójuk beszorult, nem ért volna át.Zsazsit is úgy kellett elkapni a váltóhelyen,már belenyugodott, hogy lekéstük a váltást és továbbfut.
 |
| Zsazsi majdnem továbbfut |
Hamar elrepült a nap , közös befutó Alex és Gabi majdnem egyszerre ért be,nagy örömködések, utána a teljes gizioncsapattal beleértve Józsit a katasztrófaturistát beültünk bandázni a nevezetes hatlépcsősbe. Polgári nevén Muskátli borozó. Csillu szolidan velős piritóst kért, gondoltam is az biztos valami kis fitt csajos kaja, aztán megláttam meeekkora ott egy velős pirítós. Sajnos a gyomrom rendetlenkedett ezért nagyon óvatosan ettem, de ide még vissza kell mennem.
És mire hármat számoltunk volna már eljött az utolsó nap. A feladat ne maradjon semmi tartalék, fussak ami a csövön kifér. Hát köszi . Gabi kilő a rajtból , erős tempóban vág neki az élmezőnnyel. Nem voltam zizi á nem. Annyit készülődtem, mint egy primadonna. Mindenki az összes övtáskáját kulacsát felajánlotta , mert azon problémázok, hogy vinnem kellene magammal vizet. Mindet felpróbálom, egyik se tetszik. Végül a puha kulacsot egyszerűen csak begyűröm a nadrágom derekához. Amíg van benne víz nem csúszik le. Zsazsi felszalad a hegyre és máris én jövök. Az első pár kili könnyű és teljes eufória. Annyira jól megy a futás, annyira élvezem hogy itt lehetek, csodás a látvány süt a nap, teljes a flow. Szeretném megállítani a pillanatot. Tudom hogy ma még meghalok, de kit érdekel most. Utólérem Orsit és együtt megyünk jó darabon. Hála neki tartom a tempót, húz magával. A könnyű szakasznak vége, jön egy rövid ,de meredek emelkedő,de hiába van utána lejtő nem merem ereszteni annyi töredezett az a beton félek elzúgok. Majd jön a nagyon hosszú majdnem lapos, de sunyi ravasz emelkedő. Kilométereken át. Na ennek a végére kipurcanok. Csak Orsi futócipőjét nézem, bal, jobb bal jobb csak fuss tovább. Egyszer sem váltottam sétára, tudtam akkor szétesek. Sajnos 12 km-nél kénytelen voltam Orsit elengedni, hiába kapaszkodtam nem volt már több kakaó a motorban. De innen már tényleg sík. A Balatonparton megcsap a szembeszél. Eszembe jut Zsu mondása: „a pofaszél a szegények emelkedője”, ezt ismételgetem megnyugtat. Igyekszem nem belegondolni hogy akkor ez nekem miért is jó? Lényeg a mentális erő. Amúgy meg nem orkán. Zilaci még odakiált nekem: Hallod a zenét? Neked szól! És igen egyre közeledek, egyre hangosabb, már a szpíkert is hallom, hajrázni kezdek, aztán egyszercsak előugranak a csajok és együtt kézenfogva futunk be. Hatalmas pillanat, fantasztikus érzés! Megcsináltuk!
Kifutottam magam rendesen, nem maradt bennem semmi. Megvan Lupus, megvan Orsi , a gizionok , az egyéniek, egymás nyakába ugrálások, gratulációk , érem ,fotók és már vége, röpülünk is hazafele. Annyira jó volt! A csapat , az egész hangulat, a mezőny , a sok ismerős és ismeretlen futó. Máris hiányzik és egy újabb évet kell rá várni. Miért nincs kétszer egy évben?
Mátrabérc beszámoló – Nagy Locusta Kriszta
Ez a régi dilemma. Rettenthetetlen arcok, szikár emberek, csupa nagy nevű terepfutó, mint valami elit klub úgy néznek ki. Belus Tomi, Fru és Anikó együtt, csinálunk egy Előtte képet. A feszültség bennem az eget verdesi. Jajj, elég a kaja, a víz, a só, a Mg, nem melegítettem eleget, fázok, melegem van, hova teszem a kabit, meghúztam a cipőt, nem húztam meg eléggé… 
Tiszta gáz egy primadonna…
Hááát, üzenetet vettem, de ez feladta a leckét. Kékes kritikus pont, jó mérce lehet, hol állok éppen erővel. Oda, valamikor 3.00 alatt szeretnék érni, picit gyorsabban, mint tavaly. A rajtból kilőtt a sok terepfutó együtt, mind a 250, majd 50 m múlva megállt, útszűkület. Neee, úgy éreztem magam, mint mikor átszakad egy gát, és a víz mindent elsöprő áramlással visz mindent maga alatt, előtt… Kivágtam oldalra, persze értelme nem volt, max annyi, hogy a mentális forintjaim nem peregtek a semmibe, miközben a rajt után pár méterrel ácsorgok. Frut, Anitát itt vesztettem el.:S Ezek után csak magamra figyeltem, meg az órára, törekedtem az áhított tartományban maradni. Persze közben éreztem, hogy ez egy jó erős kezdés volt, de én csak a pulzust néztem, az időt csak azért, hogy mikor kell egyek, és mikor kell a só. Mentem, mentem, megint olyan más volt, hullámzó, életteli, élő. A levegő még hűsítette az arcom. Tudtam, hogy nagyon megyek, pengeélen táncolok, de most még bírom, még a reggeli hűvöst használjuk ki. Olyan hirtelen elmaradt Gazos-kő, meg a Jóidő-kút rengeteg vize. Előttem Böky kolompolt egy bögrével, kalimpált botokkal, ennek a fele sem tréfa, inkább megelőzöm. Azt mondja maradjak vele, akkor tuti beérünk. El is hiszem, hogy beér, de na, épp ezen próbálok túllépni. Az sokat elárult nekem, hogy Szimandl Anita 9 kmnél, a Jagus előtt ért utol, és mondta, hogy jól elrohantuk az elejét, de engem a pk érdekelt és kész. Nem ment mindig, de törekedtem, hittem benne. Az sem érdekelt hányadik vagyok… mit bánom én… Domoszlói-kapu az első csippantás (10,2km, 1:19), meg se álltam, bár tudtam, hogy necces lesz, messze még a Kékes, de hullámoztunk tovább. Kohán Balázst láttam néha közelről, néha messzebbről, na nyúlnak épp jó, tapadok, de nem minden áron. Kékesig lement 3 gél (ez a GU finom:D) az utolsó a pont előtt nem sokkal. Csipi-Györgyi épp a Kékes alatt biztat, de álluk leesik, mi a manót keresek már ott. Biztos a tt-ről maradtam ott még. A tavalyiról. Tovább, tovább. Galyatető egész közel, csak a Csór-hegy kopárja gyűjti szalagba az embereket. Peregnek a km-ek, inni is kell, jó lesz az, elpattintom a kulacsokat direkt, 10 km-re azért bőven elég az a kettő. Balázs előttem megy, de mintha kopna a dinamizmusa mászásnál. Nem akarom megelőzni, van több srác, őket sem, de pont egy hajszállal lassabbak, lassítanak engem, hát azt azért ne. A Rudolf-tanyai elágazásnál még beszélgetünk a M115-ről, fura ez nagyon, hogy teljesen komolyan mondja menjek vele bejárni. De ő más, ő futó, mi a sz.rt kezdene velem… ő a Kohán Balázs! hmhm… Próbálom még legalább azt a 151-et tartani, ha már emelni nem tudtam rajta, de nem igazán megy. A lejtőn azért, mert jó köves, emelkedőn meg elkezdett égni, fájni a combom a fenekem, lépcsőző gép rulez. Itt már sejtem, hogy nem fog ez menni végig, mert szétégne, görcsölne a fenekem, tele a gatyám, most mi legyen… aztán csendesen elengedem ezt magamban, nem bírja a combom már most a mászást, és messze még a vége, a Muzsla még sokat követel. Na, itt teljesen gáz már a pulzus, a 145-nek is örülök, egyszerűen izomzattal nem bírom fenntartani, egyszerűen nem megy. A Muzsla-nyeregben még iszok két pohár izót, de nem töltögetek, még bő 7 km, és telibe fog verni lefelé a nap. Fenn a csúcson minden jó. De nincs akkora flow, mint tavaly, valami hiányzik. Meleg van, és még hosszú az út lefele, az órám régóta döglik, döglött, meg én is. Innen mehetne a 164 a poros, csúszós, kőgörgeteges, nyaktörő, sosemleszvége lefelén. Ezen túllépek, örülök ha lejutok és értelmezhető sebességgel. (Visszanézve az időmet a Muzsla már nagyon gáz volt.) Megint 2-3 srác társul, oks, menjünk már, huss, de nem akarok senki után menni, szeretném látni hova lépek, nem esek el, nem esek el és a saját ritmusomban haladni. Megyünk, megyünk, de teljesen dinamikátlan, erőtlen, kifacsart az egész, hiányzik a flow. Full beszariskodás, bénázom. Azért a Nagy-Hársas pöckének odabiccentek, ismerlek ám téged is, jövök nemsoká!;) Nehezen jön el a Diós-patak, előtte még drónozóba botlom, züm-zümm, a patakból a 20 m kimászás kegyetlen. Összesen 20 m szint, de kész, már alig megyek… innen 2 km a falu, jöhetne a kontroll nélküli sprint. Áááh hááá ööö… megiszom a vizem maradékát, és kis küzdelemmel botladozom. Ismerős Attila is kicsit elhalálozva, nem beszélünk, de elindulunk. Erősen közepes tempóval együtt megyünk, oh, ez most jó, nem olyan mint tavaly, de vele jó. Az utolsó 200 m-en mondom menjél, legyen célfotód. Kb annyival elüti, hogy ne baszakodj, akkor ok… majdnem egyszerre beesünk.
Mondtam idén is terveztem menni, csak a meló… Hihetetlen, hogy olyan emberek előtt értem be, amit sosem gondoltam volna. Éles versenyhelyzet volt, nem ismerem a határaimat, talán picinyt még lehetett volna húzni, de az a zakózás elég rosszkor jött, nem mintha jókor is jöhetne. Közben egyszer bevillant, hogy most fogom megutálni az egész futás dolgot, meg soha többet nem megyek Bércre, beégek csudára, de nem így lett. Viszont nem is tartottam maradéktalanul a határokat, ezen még van mit csiszolni. Mondjuk nem sok ilyenben volt részem, a Vértes domborzatilag lekövethető pk-val, a Mátra kevésbé. A végén eszembe jutott, hogy ha folyamatosan sík ment volna? De valószínűleg sosem szeretném ezt kipróbálni, jó ez nekem így a Mátrában. Az úszást hanyagolom, amíg meg nem gyógyul a lábam. Nyújtani nem tudtam utána annyira bedagadt a térdem, ezért hengereztem fél órát. A V800-at bevittem a szervizbe, azt ígérték cserélik az óra belsejét, bőven garanciális, aztán ennek ellenére cserben hagytak, nem cseréltek semmit. A múlt alkalommal is erős fenntartásaim maradtak, most egyértelművé tették.
baratrunning.com 