beszámoló
Földi Zsuzsi – Sárvár 12 órás beszámoló
Sárvár 12 óra hikomat üzemmódban
(99,46 km, kategória 3. hely)
Előzmények: 5 héttel Sárvár előtt BSZM, problémás bal combbal-térddel, utána az 5 hétben az edzések elég foghíjasan jöttek össze – fáj, nem fáj, jobban, kevésbé…
(és ráadásul 1 héttel Sárvár előtt terep motoros tréning volt, ami hatalmas buli és fontos is volt, de sajnos az egyik esésnél megégettem a lábam, ez az égés 4 nappal a rajt előtt még nagyon gyulladt és ronda volt, de ezt a problémát is sikerült megoldani – viszont a kompressziós szár kilőve)
6 nappal a rajt előtt még nem volt teljesen jól a lábam, de végül sikerült annyira összerakni magam gyógytornásszal, a masszőrömmel és az erősítő edzőmmel, hogy azt mondtam a verseny hetében szerdán, hogy hadd szóljon, amíg tudok, megyek, remélhetőleg 12 órán át.
A verseny szombaton volt, mi pénteken késő délután érkeztünk meg, rajtszám átvétele, vacsora is rögtön. Jöttek Józsiék is, és evés után mi is a legjobb: átmozgatót futni
. Futottunk három laza kört (egy kör 1031 m, végig aszfalt, semmi éles kanyar, tökéletes lesz
) a másnapi verseny útvonalán – röhögtünk is, hogy talán menni fog ez élesben is nekem eltévedés nélkül ![]()
(a szerdán vásárolt, és onnantól kezdve bár folyamatosan hordott, de futást még nem „látott” Hokám itt avattam fel – ebben terveztem futni a másnapi sokat
. Az átmozgatón kiderült, hogy futásra is jó a cipő, ebben indulok, aztán ha gond van, cserélek)
Szombat reggel a szokásos, reggeli, kipakolás a pálya szélére, Gábornak megmutogattam hogy melyik gél, sótabi, stb hol van, miből mikor mennyit kérek. Most vittem zenét is, mp3 lejátszóra feltettem a 23 órányi zenét, amit Gábor összeszedett nekem.
10 perccel indulás előtt találtam pont az asztalunk mellett egy négylevelű lóherét
Levélke nadrág zsebébe be, #gizionpower karkötő rajtam, mentális százas a fejemben, innentől már csak jó lehet ![]()
Pontban 10-kor indul mindenki: 6 órások, 12 órás váltók, egyénik, 24 órások.
Semmi extra nem történt az első 3,5 órában (két budijáratot leszámítva), ettem-ittam amit Gábor a kezembe nyomott, tempót nem figyeltem, a pulzus volt a lényeg, hogy a kiírt 158-164 között legyen. Egészen simán ment, dél körül kicsit melegedett az idő, akkor feljebb ment 3-4 ütéssel, ekkor kértem vizes sapit, hűtöttem kicsit magam.
Aztán 33 km körül jött, amit nem akartam érezni – bal comb feszítői jelezgetnek. ’csába. Mindegy, nem vészes még, nyújtok, és szépen lazán maratonig tuti menni fog. Kértem zenét, megkapom. Füles be – valami gyerekdal szól… Na jó, a következő tuti rendes felnőtt zene lesz. Aha, Alma együttes Szulinapom-pom-pom
Nem baj, röhögök közben kicsit, majd jött Miki manó… ezt gyerekként is utáltam, úgyhogy szegény Gábor kapott egy morgós „valamit csinálj ezzel, utálom mikimanót, felnőtt zenét szeretnék, különben is, nem százas a lábam, a zene legyen legalább jó” . Következő körben lett klassz zeném, nyújtás-nyújtás-nyújtás, futás megy. Maraton kicsit lassabb lett, mint terveztem (4:20-30 helyett 4:37), de nem érdekes, futás megy, pulzus jó, ez a lényeg, menni minél tovább – 50-ig mindenképp, aztán meglátjuk. Volt még egy budi – a bcaa-t akkor mostantól talán hagyjuk, beviszem más formában inkább.
49-50 körül csináltam egy nagyobb szervizt a combomnak, húzta a térdem már nagyon, masszíroztuk, kentük, spray-ztük, nyújtottam, henger, bevetettünk mindent, hogy enyhüljön a feszülés. Ekkor úgy voltam, hogy 54-55-ig (6 óra) mindenképp elmegyek, aztán kiderül, hogyan tovább. Jött sajnos a már megszokott bal lapocka környéki görcs is, az is kapott masszázst, spray-t, viseltem a fájást. Gábor mutatta többször is az üzeneteket, amiket Zsófiéktól kaptam, annyira jól esett, hogy kapom tőlük is a drukkokat ![]()
Nagyjából ilyenkor volt az, hogy a 4. helyről feljöttem 3. helyre (kategória), 1,5-2 kör előnyöm lehetett a 4. helyen álló Eszti előtt, aki végül kiszállt, 60 km-nél úgy láttam, már nem fut tovább. Akár be is fejezhettem volna, 3. hely megvan, hosszú edzés megvan, de hát a lábam így a sok nyújtás-henger-kence-ráolvasás, stb segítségével egész jó, ha az ici-pici emelkedő(ke)t, ami van a pályán megsétálom (azonnal húzta a térdem a combom, ha picit is emelkedett, gyalogolva és síkon meg semmi baja nem volt), még így is futásnak nevezhető átlagtempójú köröket hozok, igazán fáradt se vagyok, kedvem is van futni, jól is esik – miért is álljak ki? Elmegyek 70-ig, aztán majd ott tovább gondolkodom a dolgot. 70 után (8 óránál jártunk) egyre több gyaloglás volt, aztán már csak gyaloglás, 77-83 között 9-11 perces körök lettek. 80-nál mondtam, hogy én leállítom az órát, ez már nem futás, indítok új tevékenységet gyaloglásként, de ki nem állok, 90-ig elmegyek mindenképp. G lebeszélt róla, és igaza volt, legyen meg egyben minden. 81-83 körül újabb extra nagy szerviz a lábamnak: masszír, henger, nyújtás, kence, spray, mindent bevetettünk, hátha tud lazulni, és megy a futás, legalább 8 perc körüli köröket ha tudnék futni, az király lenne. Már csak azért is, mert gyalogolni uncsi volt (megkértem Gábort, hogy jöjjön már velem egy kört, beszélgetünk, meg sörözünk közben (radler
), teljes buli hangulat legyen legalább
).
A nagyszervíz után 2 körrel már tudtam futni, sőőőőt: az 1031 méterből kb 900-at futottam, minimális gyaloglás volt csak, és aminek extrán örültem: pulzus is fenn szépen 160 körül, ááá, ez Velencén nem ment már így 10 óra után, mennyire jó ez most! ![]()
90 km 11 óra körül lett meg, boldog voltam, tudtam hogy 95, vagy afölé is megyek . Futottam, teljes flow, kis emelkedő gyalogolva, két körönként nyújtás-henger – és így is több, mint 9 km-t mentem az utolsó órában, végig tökéletes pulzussal. 96. km – nem hiszem el, basszus, még mindig élvezem a futást, ááá, de kár hogy mindjárt vége…
97 körül comb kezd beállni, de nem érdekel, úgyse mehetek tovább, még 17 perc van hátra – a 100 nem lesz meg, de kit érdekel? Az utolsó egész köröm után jön velem Gábor, hozza a sörömet, plédet
.
99 km-nél voltam, amikor még szűk 3 perc volt hátra, így extrán nem küzdöttem, futottam a kényelmes tempót. Aztán szóltak a dudák, hát vége, ennyi volt mára nekünk… Gábortól kapom a hatalmas ölelést, puszit, pulcsit és takarót, na meg a sörömet
. Jaj, ez mennyire jó volt, hihetetlen, hogy lehet 12 óra után is élvezni a futást, legközelebb mindenféle comb és térd probléma nélkül akarom ezt az érzést VÉGIG!
.
Megkeressük Józsit, ő 95 körül ment, szépet futott nagyon
. Kapok tőlük kaját, és megyünk is a szállásra, éhes vagyok, jó lenne nyújtani, zuhanyozni… A szállodában legyintek a liftre, jó lesz nekem a lépcső is (és tényleg). Éjjel azért jönnek a fájások, hajnalban kell a fájdalomcsillapító, így tudok aludni egyben 2 órát.
Másnap megnéztük a 24 órások utolsó fél óráját is, utána séta a várban, múzeum, kis lépcsőzés a vártoronyba – na ez lefele rosszabb volt ![]()
Eredményhirdetés délben, klassz volt a dobogón állni ![]()
Nem lett PB, nem lett meg az eredetileg tervezett táv, de még így is annyira jól sikerült ez a 12 óra, hogy ennek a 99,46 km-nek jobban tudok most örülni, mint az őszi 102,3-nak. Erősödtem azóta sokat minden téren, tavaly 60 felett szenvedés volt, most örömfutás, még a vége is. A lábam összerakjuk, a hátam is rendbe hozzuk, és legközelebb lesz egy nem hikomat 12 órás örömfutásom
.
Nem tudom elégszer és eléggé megköszönni Gabinak a felkészítést, őszintén szólva, nehezen hittem, hogy a BSZM utáni kínlódásból ezt ki lehet hozni – de már megint igaza volt, az a sok meló, amit korábban belepakoltunk, az meghozta most (is) az eredményt
.
Köszönöm páromnak, Gábornak a fullos frissítést, a türelmet, azt a 12 órán át rám figyelést, amit kaptam tőle – nélküle ez a 12 óra nem sikerült volna így
.
Neubrandt József – SÁRVÁR 12 órás beszámoló
Emberkísérlet 2.0 avagy a nagy kabát története
Beszámoló, kicsit másképp.
Sárvár egy fogalom a magyar ultrafutás világában, és ez nem is véletlen
Sárvár egy jó hely, a sárvári verseny egy jól kitalált élvezhető rendezvény, emberi léptékkel, szép környezetben, Spartathlont teljesítő szpíkerrel.
Reményekkel, küzdéssel, tanulságokkal.
Az előjelek kedvezőek voltak, jók voltak a számok, ment edzésen a 40k, 134-es pulzussal, 6:12-es tempóval. Ezzel úgy ki is lennék békülve.
Igazából nem volt terv. Illetve csak annyiban maradtunk Gabival, hogy tekintsük ezt egy hosszú edzésnek, tartsuk a pulzust 135 alatt, legyek mozgásban minél többet, és tanuljuk a frissítést. Jó esetben összejöhet két 4:30:00-as maraton, és a végén meg kicsit mehet fel a pulzus.
Bár nem mondtuk ki, de mindketten tudtuk, hogy benne van a 100k, még akkor is, ha ez az első 12 órás futásom.
Saját minimum elvárásom a dupla maraton volt, úgy hogy a végén is tudjak mosolyogni. (Bár mondjuk a végén már könnyű.)
Indulás után hamar kiderült, hogy valami nincs rendben velem. Egyáltalán nem izgultam, jól aludtam, nem fájt semmi, csak a tempóhoz tartozó pulzus volt magasabb a kelleténél, vagy 4-5 ütéssel. Futás közben van idő számolgatni, gondoltam egy picit mehet feljebb, majd az első maraton után meglátjuk. (Ez amúgy marhaság, mert egy 1030 méteres pályán miért gondolkozik az ember 42k-s maratonokban, ez rejtély.)
A 42k 4:44:00-ra lett meg, viszont 137-es átlaggal enyhén csökkenő tempó, enyhén emelkedő pulzus mellett. Hogy ne emelkedjen tovább, elkezdtem bele-bele sétálgatni. Ez egyben a 100k elengedését is jelentette. Ment volna a magasabb pulzus, de nem ez volt a cél. Az ultrát illik alacsony pulzuson futni, ezt kell megtanulni.
A 6-órásokat letrombitálták a pályáról, érezhetően kevesebben lettünk.
A körözős versenyeknek van előnye is, mert mindig történik az ember körül valami, vagy épp előzik, vagy épp ő előz, megismerünk több embert hátulról, illetve körönként el lehet menni a frissítő asztalok előtt, ami feltétlenül erősíti a jellemet is. A hátránya azonban az, hogy az ember agya nem tud függetleníteni a távolságtól és az időtől, hisz minden kilométerben át kell haladni a kapun, amin ott az óra is. Ettől néha nagyon lassan tud telni az idő. 75k és 85k között nehezen gyűltek a körök. Ekkor éreztem néha, hogy nagy nekem még ez az ultra kabát.
Azután, hogy könnyebb legyen, megfogalmaztam egy célt, legyen legalább 94k, az mégis 10-el több a dupla maratonnál. Innentől csak számolgatni kellett a köröket, és legalább ezek a számok csökkentek. Azután egyszer csak megszólalt a duda, ami most nekünk szólt. A vége 94,7k lett, amivel nem csak utolsó előtti lettem a kategóriámban, hanem rögtön nyertem is, hisz csak ketten voltunk az 55-59 korcsoportban.
Igyekeztem minél változatosabban enni, ettem tejberizst, vajas kenyeret paradicsommal, banánt, meggy kompótot, ananászt, borsólevest, mazsolát, mogyorót, párizsis kenyeret, nápolyit, meg persze vagy 4-5 zselét. Zsuzsival ittuk a citromos sört, kólát, vizet, izót.
Szóval, jól elvoltunk.
Az első maratonomat egy éve futottam, akkor szenvedve, most mosolyogva, akkor 156-os átlagpulzusra, most 137-re, kb. egyforma idővel. Most futottam utána még 52k-t, egy éve plusz 100 métert sem tudtam volna.
Ami mindenképpen pozitív, hogy az utolsó körökben közel azt a tempó/pulzus értékeket tudtam futni mint az elején.
Földi Zsuzsának gratulálok a 99k-hoz, fogunk mi ettől még jobbat futni.
Segítőinknek, és persze Gabinak, nagy köszönet, jó úton járunk, megyünk tovább. Belenövünk abba a kabátba.
BSZM beszámoló- Sebestyén Ágnes
Az egész tavaly májusban kezdődött, valamikor az UB után. Gabi az edzőm megkérdezte, nem indulunk-e együtt a Balaton Szupermaratonon. A régi Bécs Budapestes csapattal. Gondolkodás nélkül azonnal igent mondtam. Csakúgy mint Pen és Zsazsi is a régi csapatból. Gabi mindig ezt váltja ki belőlünk. Ki milyen sebességet , távot tud, ilyeneket nem kérdeztünk . Örültünk egymásnak és bíztunk abban mindenki rendesen készül majd. Tudni kell, hogy akkor mégcsak 12 km-t tudtam lefutni 7 30 as tempóban abszolút maxon futva, és hörögve, de oly messzinek tűnt a verseny ideje.
![]() |
| Az este ráérünk csapat 2004 ben |
Aztán a nyáron ha nem is lazsáltam , de nem edzettem keményen és őszre egyre távolibbnak tűnt, hogy én ezt valaha le is tudom futni. Az is kiderült , hogy bár négy fős a váltó ,egy nap max 3 ember fut, igy a távok is mindjárt hosszabbak lettek, mint először gondoltam. Na ekkor beszéltünk egy hosszabbat Gabival , és arra jutottam, ha ő még mindig reálisnak tartja, (és annak tartotta) hogy aktív egyenrangú váltótag legyek, akkor megpróbálom. És innen nem alibiztem, nem lazsáltam megcsináltam mindent amit adott edzésnek. Egyetlen egyszer buktam csak ki , egy nehéz héten decemberben, amikor a hó is leesett, le is fagyott, nincs hóra való futócipőm ,ott csúszkáltam 16km-t és elegem lett. Írtam egy kevéssé vidám beszámolót ,sok kötőszóval,hogy ez nekem nem megy, de Gabi azt üzente csak egy kicsit tartsak még ki , olyan jól megy minden. Ez volt a legnehezebb hetem. Innen valami fejben átfordult. Nem nyávogtam, nem panaszkodtam minden futásból igyekeztem a legjobbat kihozni. Nem feltétlenül csak sebességben, inkább mentálisan. Minden nehézség egy próba volt , amit ha megoldok edzésen, a versenyen már menni fog. Esik ? Nem baj, a versenyen is eshet. Szembeszél van? Hurrá. Fáradt vagyok, összetorlódtak az edzések? Ott is lesz ilyen. Eléheztem vagy jól sikerült a kajálás? Mind mind hasznos info amiből tanultam.
Ahogy közeledett az idő, nőtt az izgalom és a motiváció. Pen sajnos kiesett , helyette Gaandi került a csapatba, szintén a régi Bécs Budapest csapatból, de Pen megígérte lejön velünk és a Siófoki nyaralójukat is kölcsönadta.
Az indulás előtti héten csapatmegbeszélést tartottunk skype-n. Zsazsival, Gaandival legalább tíz éve nem találkoztam és mégis ott tudtuk folytatni , ahol legutóbb abbahagytuk. Röpködtek a poénok, a beszólások. Beosztottuk a szakaszokat , Zsazsi és Gaandi kapta a hosszúakat ( ők vitték vállukon a csapatunkat ) Gabi a közepeseket, én mint a csapat csigája általában a befutókat és egy középső szakaszt kaptam. Tudni kell, a BSZM-en rész szintidők is vannak, ha azt túlléped, nem mehet tovább a csapat. Az első szakaszok 7 perces szintideje a többieknek könnyedén összejött, és én már bátrabban indulhattam az általuk összeszedett plusz idő biztonságával. Második nap viszont enyém volt a középső táv. Hű de izgultam miatta! 32 km két napra pihenőnap nélkül nekem még nagy kihívás. Mi van ha lelassulok, kicsúszok, vagy csak kisodrom Gaandit a szintidő legszélére, és neki még van egy félmaraton fel a Szigligeti várba! Ettől tartottam legjobban.
Rajt előtti napokban mindenféle csapás érte a csapatunkat, Sepi síelés közben kificamította a vállát , ezért Pen nem tudott velünk jönni. Köszönet nekik hogy igy is lakhattunk a nyaralójukban Siófokon. Gaandika gyerekei elkapták a rettegett hányósfosós vírust, ami egy felnőttet is levesz a lábáról seperc alatt. Csodával határos módon nem kapta el . Aztán még az autójuk is összetört amivel mentünk volna. Külön köszönet az Ala családnak hogy kaptunk helyette másik autót.
Én előző este még 9-ig nyomtam az ipart, rengeteg mindent be kellett fejeznem a melóhelyen, de szerencsére a csajok mindent megvásároltak. Péksütin kívül nem is kellett semmit vennünk egész úton, bár a többiek egyszer beszabadultak egy boltba és a teljes édességkészletét felvásárolták . Meg is maradt majdnem az egészJ
A rajt előtt hihetetlen jó volt . Azt hittem már senkit sem ismerek a futós világban, mégis egy csomó ismerős volt ott. Futobolondok, Lupus, Sneci Vinca, meg persze Balázs és sok sok gizion.Beszéltük is Zsazsival ezzel úgy el is lennénk, puszi pacsi ténfergés a mezőnyben csak futni ne kelljen.:-)
![]() |
| Az este ráérünk csapat 2019-ben |
Aztán ellőtték a rajtot, Gaandi elszelelt , mi meg siettünk a váltóhelyre. Mivel késésben voltunk, nem mentünk el lecuccolni Penékhez , aztán délután kiderült amikor a GPS visszavitt oda , kb 50 méterre voltunk onnan, ahol parkoltunk. Az első váltóhelyen Gaandi nem volt ott, amikorra igérte. Már majdnem elkezdtünk igazán aggódni amikor befutott. Nem volt jól. Meg is ijedt, hogy mégis elkapta a vírust, de mikor megevett mindent, amit csak talált, kezdett jobb szine is lenni, valószínű volt, hogy csak eléhezett. Gabi is hamar odaért a második pontra és elindultam. Kérdeztem Gabit milyen tempót kell mennem. Aszonta kezdjek kicsit óvatosan , aztán ha megy a végén gyorsitsak. Mondom jó, 7 45 ben? Ja nem 7 30-nál ne legyél lassabb. Öööö oké értettem. Beljebb kezdtem azon a tempón, amit megbeszéltük , hogy biztosan meglegyen az átlag, és tartottam is.Ez a nap a totális örömfutás napja volt, ment minden. Gabi ha látott mindig szólt hogy ne fussam el, de tenyleg jól ment. Tízig. Aztán tíz kilométernél kicsit megbillentem. Kicsit tényleg gyors volt a kezdés ,és még volt hátra hat km. A frissítés se volt teljesen jó, nekem túl ritkásak voltak a pontok. Itt kicsit kezdett szenvedősebbé válni a futás, de segített hogy mindig elképzeltem hol tartanék most a kedvenc 6km-es edzőkörömön. 13km-nél elmúlt a holtpont a végére még kicsit gyorsitani is sikerült, de a hajrában nem lőttem el minden puskaport, ott volt a másnapi mumus szakasz. A célban robbant az órám, leggyorsabb 5-10-15km. Nyújtás, majd visszarobogtunk Siófokra Penékhez. Az apartmanban ittunk egyet az első nap örömére ( hiszen úgy tudtuk a pizzeria csak gyalogos távra van) majd elindultunk. Sötét és kihalt volt minden. A google maps szerint már rég túlmentünk a pizzérián, de életnek semmi jele nem volt. Aztán nagyon sokára, mikor már tényleg éhenhaltunk, találtunk egy éttermet és beestünk. Gabiék morogtak kicsit a kiszolgálásra, de én úgy örültem hogy leülhetek végre és kaja is lesz , hogy észre sem vettem . A hazaút már sokkal gyorsabban eltelt.

Másnap visszaautóztunk Fonyódra, Zsazsi kezdett egy odatevős 17-kmel. Már rutinosabbak voltunk, jobban megálltunk, menet közben is szurkolni, a táv is hosszabb volt. Új útitársunk is lett Orsi személyében aki Lupusszal futott párban(Lupusz egyéniben is, és Orsi mindig az utolsó szakaszt).Elmentünk Balatonmáriára és már indult is az én szakaszom. Előtte nagyon alaposan melegítettem, de még igy is aggódtam kicsit, sok még nekem kétszer egymás után hosszút futni. Elhatároztam, hogy a saját szakaszomat a saját szintidőmön belül kell futnom, nem használhatom fel Zsaszi által felhalmozott plusz időt, ha azt mind továbbadom , akkor nem tolom ki a mezőny szélére sem Gaandit.
Meglepően jól ment az eleje, az izmaim nem voltak bekötve, ugyanazt a tempót mentem mint előző nap pár másodpercet lassultam csak. Aztán pár kilométer után kezdtem fáradni és utána elég küzdős volt. A csajok szurkoltak, de 7km-nél előreküldtem őket, nyugodtan befordulhassak szenvedniJ Sokkal küzdősebb volt mint előző nap, de a tempóm szinte ugyanaz volt, csak most végig tudatosan kellett mennem. Figyelnem kellett a tempóra a frissítésre, arra hogyan futok. Ha egy percre elkalandoztam és „ csak úgy” futottam, már lassultam is be rögtön. Tök jó volt találkozni menet közben Balázzsal, az egyéni futókkal, volt egy akivel sokszor kerülgettük egymást a 4 nap alatt és beszélgettünk is pár szót. 8-nál betolod a gélt szólt az edzői utasítás, igyhát betoltam . Mire lecsúszott meg vizet is ittam , meg a ragacsot is leszedtem a kezemről, megint elment még egy kili. Zilaci is ott volt nekünk a végén csomószor felbukkant szurkolni. A mosolyom itt már nem volt őszinte, de igyekeztem. Aztán a végére már csak belejöttem , az utolsó kilik nem is voltak nehezek. Nagy boldogság volt a célban , sikerült. Második legjobb 5-10-15km szólt az órám. Andi gond nélkül feltolta a szekerünket a Szigligeti várba. Ez egy hosszabb szakasz volt, sokszor álltunk meg szurkolni, barátkozni , tapsolni. Átfordultunk az északi partra és közeledtek a tanúhegyek. Megunhatatlanul szép a Balaton környéke ez a rész különösen az. Kicsit még beszélgettünk a forgatagban , meghallgattuk sneciék történeteit, aztán mentünk Füredre a szállásra. Egy jó pizzázás, esti Balaton és bandázás után hamar kidőltünk.
A harmadik nap én pihentem . Jó volt nem kellett cuccolni, ugyanide érkeztünk vissza futva. A rajtba elvittünk egy maratonistát aki a célból stoppolt vissza. Az arcára nem emlékeztünk utólag, a lábizmaira annál inkább. Spenót barátunkkal is összefutottunk, vettünk egy csomó futósmatricát, bandáztunk mindenkivel és már lőtték is el a rajtot. Sokkal gyorsabb volt a csapatunk nélkülem, úgyhogy teljesen más mezőnnyel találkoztunk. Erről a napról csak a hangulat maradt meg, a sokszínűség a futós forgatag, maratonisták, szurkolás, a Balaton. Itt már rendesen bedugult minden. lépésben tudtunk csak a váltóhelyre érni, sneci át is ült hozzánk az ő autójuk beszorult, nem ért volna át.Zsazsit is úgy kellett elkapni a váltóhelyen,már belenyugodott, hogy lekéstük a váltást és továbbfut.
![]() |
| Zsazsi majdnem továbbfut |
Hamar elrepült a nap , közös befutó Alex és Gabi majdnem egyszerre ért be,nagy örömködések, utána a teljes gizioncsapattal beleértve Józsit a katasztrófaturistát beültünk bandázni a nevezetes hatlépcsősbe. Polgári nevén Muskátli borozó. Csillu szolidan velős piritóst kért, gondoltam is az biztos valami kis fitt csajos kaja, aztán megláttam meeekkora ott egy velős pirítós. Sajnos a gyomrom rendetlenkedett ezért nagyon óvatosan ettem, de ide még vissza kell mennem.
És mire hármat számoltunk volna már eljött az utolsó nap. A feladat ne maradjon semmi tartalék, fussak ami a csövön kifér. Hát köszi . Gabi kilő a rajtból , erős tempóban vág neki az élmezőnnyel. Nem voltam zizi á nem. Annyit készülődtem, mint egy primadonna. Mindenki az összes övtáskáját kulacsát felajánlotta , mert azon problémázok, hogy vinnem kellene magammal vizet. Mindet felpróbálom, egyik se tetszik. Végül a puha kulacsot egyszerűen csak begyűröm a nadrágom derekához. Amíg van benne víz nem csúszik le. Zsazsi felszalad a hegyre és máris én jövök. Az első pár kili könnyű és teljes eufória. Annyira jól megy a futás, annyira élvezem hogy itt lehetek, csodás a látvány süt a nap, teljes a flow. Szeretném megállítani a pillanatot. Tudom hogy ma még meghalok, de kit érdekel most. Utólérem Orsit és együtt megyünk jó darabon. Hála neki tartom a tempót, húz magával. A könnyű szakasznak vége, jön egy rövid ,de meredek emelkedő,de hiába van utána lejtő nem merem ereszteni annyi töredezett az a beton félek elzúgok. Majd jön a nagyon hosszú majdnem lapos, de sunyi ravasz emelkedő. Kilométereken át. Na ennek a végére kipurcanok. Csak Orsi futócipőjét nézem, bal, jobb bal jobb csak fuss tovább. Egyszer sem váltottam sétára, tudtam akkor szétesek. Sajnos 12 km-nél kénytelen voltam Orsit elengedni, hiába kapaszkodtam nem volt már több kakaó a motorban. De innen már tényleg sík. A Balatonparton megcsap a szembeszél. Eszembe jut Zsu mondása: „a pofaszél a szegények emelkedője”, ezt ismételgetem megnyugtat. Igyekszem nem belegondolni hogy akkor ez nekem miért is jó? Lényeg a mentális erő. Amúgy meg nem orkán. Zilaci még odakiált nekem: Hallod a zenét? Neked szól! És igen egyre közeledek, egyre hangosabb, már a szpíkert is hallom, hajrázni kezdek, aztán egyszercsak előugranak a csajok és együtt kézenfogva futunk be. Hatalmas pillanat, fantasztikus érzés! Megcsináltuk!
Kifutottam magam rendesen, nem maradt bennem semmi. Megvan Lupus, megvan Orsi , a gizionok , az egyéniek, egymás nyakába ugrálások, gratulációk , érem ,fotók és már vége, röpülünk is hazafele. Annyira jó volt! A csapat , az egész hangulat, a mezőny , a sok ismerős és ismeretlen futó. Máris hiányzik és egy újabb évet kell rá várni. Miért nincs kétszer egy évben?



