aszfalt
Martonvásár 100 km – Parragh Dániel, beszámoló
IV. Fehér Enikő és Vörös Balázs emlékverseny – 100 km
A versenyt a Havasi Gyopár Futóklub szervezte. Nagyon szimpatikus társaság, a versenyt pedig profi módon bonyolították le.
Hajnali 3-kor kellett kelni és 4:20-kor indultunk Mohai Petivel Martonvásárra. Ezúttal is Ő frissített, mint tavaly a Tisza-tó-nál.
A 100 km-es verseny indult a legkorábban, 6:00-kor. 1360 méteres körpálya. A szintidő 13 óra. Reméltem, hogy ezzel nem kell foglalkozni.
Nagyon jól sikerült a felkészülés jelentős része.
Sajnos április elején jött egy kisebb combsérülés, így a versenyt megelőző 2 hétben már alig tudtam edzeni, a balance is elcsúszott. Épphogy sikerült összedrótoznom magamat.
40 perccel a rajt előtt már ott voltunk, így nem kellett kapkodni a pakolással, wc-vel, krémezéssel.
Jó szar idő volt, 6 fok, hideg szél. Felvettem 3 réteget, mert majd’ megfagytam. Mindössze 12-en indultunk a 100k-n. De volt egy csomó más táv/idő (12 órás, 6 órás, 50k, 50 mérföld, maraton félmaraton, stb.), így azért összeverődött párszáz futó a nap folyamán.
Elindultunk. Reméltem, hogy az előírt pulzuszónát (148-153) még nem érem el legalább fél/egy órán keresztül. Ja … aztán 400 méter után már 150 volt.
Sok volt az a 3 réteg, így a második körben már le is vettem a széldzsekit.
Elkezdtük a frissítést. 2-3 körönként soft kulacsot cseréltünk. Felváltva kaptam vizet és i:am isót. Óránként 1 Squeezy sós paradicsomos gél. Ez a kedvencem, azért edzésen szinte soha nem használom, hogy ne unjam meg.
Ezen kívül 2 óránként terveztünk egy sótablettát, ill. néha pár darab sós kis sós percet gyomorvédő céllal. Ez a része tökéletesen működött. Nem volt se hasfájás, se hasmenés. A gyomrom végig rendben volt.
Az első 30 kilométeren egy jó, egyenletes tempót futottam. 5:30-5:40-es ezrek. Pont ilyet szerettem volna. Megálltam 2-szer wc-re. Úgy tűnt, hogy túl sokat iszom.
Közben a hőmérséklet egy kicsit feljebb ment, kisütött a nap. Időnként még melegem is volt.
Végre egy kép, amin olyan, mintha futnék, de itt meg alszom.
Aztán a 32. kilométeren jött egy kisebb megszédülés. Elkezdtem sétálni, de viszonylag hamar elmúlt és újra futni kezdtem. Levettem a második réteget, mert nagyon melegem volt.
Ugyan a szédülés elmúlt, de nem éreztem jól magam. Peti mondta is, hogy nem nézek ki jól.
A tempó teljesen bezuhant. Jöttek a 6 perc feletti kilométerek. Teljesen világos volt, hogy innentől már csak lassulni fogok. Ebből kellett főzni.
Úgy voltam vele, hogy talán 50k-ig el tudok menni, aztán pakolunk és megyünk haza.
Egy ideje már kínlódtam, amikor egyszer csak megjelent mellettem Bogár Jani. Rám nézett és mondta, hogy Hajrá! Aztán elszáguldott.
Ez adott egy nagy lökést. Rengeteget segített abban, hogy kimásszak a szarból.
Itt már egy kicsit jobban voltam újra
Viszont még 50k-nál sem járatam és elképzelhetetlennek tartottam, hogy végig tudok menni.
Állandósult a 6:30-6:40-es tempó. Akárhogy számolgattam, mindig az jött ki, hogy még k*rva sokáig itt fogok körözni.
Innentől kezdve próbáltam kitalálni egy következő mérföldköveket. Ha elérem az 50k-t, akkor az lesz életem harmadik leghosszabb futása.
Ha megvan a 60, akkor annál már csak az UTT volt hosszabb.
Meglett a 60. kilométer: 6:02:22. Soha rosszabb 6 órást. Kb. itt kezdtek el égni a combjaim. Teljesen olyan érzés volt, mintha másztam volna már 800 méter szintet.
Volt a pályán 2 emelkedősebb rész. A kiírás szerint mindössze 4 méter szintemelkedés, de a verseny végére ez a 2 nevetséges emelkedő teljesen felőrölt.
Meglepő módon a futómozgás elég jónak tűnt. A balance rendben volt, a törzstartásom megfelelőnek tűnt (pedig nálam többször talán senki nem csalja el a core erősítést).
Jött a 70, majd a 80. Ugyan haladtam, de akárhogy számoltam, látszott, hogy ezzel a tempóval simán 2 és fél óra lesz a maradék húszas.
A gyomrom még mindig rendben volt, de a gél már nem ment. Többnyire perecet ettem.
A combjaim egyre jobban égtek, így állandósultak a rövidebb séták. 7 percesben haladtam jobbára. Idegesített, hogy sétákkal még tovább fog tartani, de ment több. A pulzussal már nem kellett foglalkozni, nem akart felmenni.
90 km-nél jött a görcs a jobb talpamban, de ezen már csak nevetni tudtam. A frissítőpontnál lévő emelkedőt már minden körben sétáltam.
Még egy laza 10-es…de aztán kiderült, hogy az órám kb. 1 km-el többet mért, így annyival többet kell még menni 
A végére megjött a családom, így lehetett csinálni gyerekes befutót.
A vége 10:43:59. Ebből ennél többet nem lehetett kihozni és értékes tapasztalatokat szereztem egy hosszabb ultra távon.
Gizionok az Omszki Ultrán
Eredmények
50 km
Halász László 3:52:17, 3. helyezett
Szőnyi Gábor 4:30:25
Evetovics-Balla Hanka 4:32:10
Ficzere Julianna 5:17:32
100 km
Evetovics Milán 9:42:17
Neubrandt József 11:44:23
Németh Szilvia 12:02:49
100 km páros
Paulovics Rebeka – Jány Attila 8:05:37, 2. helyezett páros
Hanka beszámolója
Február második hete óta nagyon gyötrelmesen mentek a futások, egyszerűen nem ment jól, valahogy erőtlen voltam, pedig egészséges vagyok és voltam is, nem voltam beteg, minden oké. Közben a meghúzódott farizmom miatt is szenvedtem, és egyre ment el a kedvem az egésztől amiatt, hogy nem megy. Elég rossz érzés, amikor az ember hobbija öröm helyett szenvedést okoz, de tudtam, hogy ha leállok és kihagyom a futásokat, akkor még rosszabb lesz. Így mentem és csináltam, még ha szarul is esett, és bíztam benne, hogy az elvégzett edzések beépülnek.
Az utóbbi 1-2 hétben már volt egy-egy futásban olyan rész, amikor futásra emlékeztetett, amit csináltam, a maradék megmaradt a döglött hattyú táncának. A farizmom hol javult, hol picit visszaesett, de azóta, hogy 1 évnyi kihagyás után végre újra eljutottam Kriszhez masszázsra, az is jobb lett. Futni végig lehetett vele, csak éreztem, hogy nem százas. Mentek a 20-30-as edzések is, ezek hatására nem lett rosszabb soha, úgyhogy futottam, és mellette csináltam a gyógytornát, erősítést, nyújtást, hengerezést.
Ilyen előzmények után jött el március 26., az Omszki ultra 50 km-es távja. Őszintén, szinte semmi lelkesedésem nem volt hozzá, de úgy voltam vele, hogy kell ez az 50-es edzés, és jobb lesz verseny keretében lefutni, mint egyedül. Tudtam, hogy le fogom tudni futni, de arra számítottam, hogy rossz lesz, nem fog menni – de majd végigküzdöm valahogy magam, és meglesz.
Azért valamiféle versenydrukk mégiscsak volt bennem, mert azt álmodtam hajnalban, hogy elaludtunk és nem értünk oda a versenyre, és őrjöngve hívtam Gabit, hogy miért nem hívott fel, hogy hol vagyunk. Amikor felébredtem, jót mosolyogtam ezen: ha a rajt előtt fél órával hív fel, hogy hol vagyunk, akkor sem értünk volna oda a versenyre, sem álmomban, sem máshogy. De a valóságban szerencsésen megérkeztünk Milánnal reggel 7-re az Omszki-tóhoz, lepakoltunk a Gizion főhadiszállásra asztallal és székkel, felvettük a rajtszámokat, és nem győztünk köszöngetni a rég látott ismerős futóknak. Jó nagy nyüzsgés volt, elég sok futóval, ez legalább felfelé húzta a hangulatomat – ugyanakkor féltem, milyen lesz a futás.
8-kor elrajtoltak a 100 kilométeresek, köztük Milán, illetve Szilvi és Józsi Gizion csapattársaink, mi pedig Gabival, Lacival, Gáborral, Julival (szintén Gizionok), illetve Mónival (ő az én futóm) kiegészülve ballagtunk a rajthoz, ahol Tibivel (szintén futóm) is sikerült végre személyesen találkozni.
8:15-kor elrajtoltunk, kezdetét vette az 1,6 km-es körön való tekergés az Omszki-tó körül. Klassz napsütéses idő volt, kis széllel, jó futóidő. Kíváncsi voltam, hogy reagál a szervezetem a futásra és milyen érzésekkel tudok menni. Kifejezetten jól kaptam el a rajtot, ez esetemben nem azt jelenti, hogy legyorsultam mindenkit, hanem hogy kényelmesen és jólesően tudtam indulni, és nem volt nyoma semmilyen erőtlenségnek vagy kedvetlenségnek bennem. Gondoltam, hogy addig haladok rendesen, ameddig tudok, hátha ez a jó érzés és állapot minél tovább kitart, és nem állok fejre. Csak magamra figyeltem, befelé koncentráltam, hogy ne zökkentsen ki semmi, dolgoztam azon, hogy minden rendben legyen. Teljesen jól haladtam kényelmesen 5:40 körüli tempóban – ez az utóbbi hetekben szinte gyorsnak számított nálam – és a kedvemmel sem volt semmi gond. A 3. körben elvettem Gabitól a kis kulacskámat, benne a GU Roctane epres változatával, ez képezte a frissítésem alapját, azt kértem, hogy ez a kis kulacs (egyébként 1,5 decis GU gélkulacs) mindig legyen tele, egyszer leadom, legközelebb tele felveszem és viszem magammal. Ezt apránként kortyolgatva folyamatosan tudom bevinni a frissítést úgy, hogy nem lötyög a gyomromban, hanem szépen tud szívódni, az őszi balatonfüredi 12 óráson is így csináltam, bevált. Mellé a frissítőasztalról markoltam fel 2x egy marék sós perecet, mert megkívántam. A körök igazából eseménytelenül teltek, mentem, és mentem, és mentem, előztem és engem is előztek, szurkoltam, ha ismerős mellett mentem el, pár szót váltottunk. Hallgattam a zenémet, kb. ezzel kapcsolatban volt egy kis fennforgás, mert az újonnan feltöltött számaim valahol elvesztek az éterben, de sebaj, mert az állandó zenéim sosem unalmasak. Mentek a körök, gyűltek a megtett, fogytak a hátralévő kilométerek. Az már állandó „taktikám”, hogy nem gondolok arra, mennyi van még hátra, nem agyalok, csak megyek. Próbáltam nem nagyon örülni, hogy úristen, megy a futás, mert ilyenkor van az, hogy fejreállok, úgyhogy csak futottam. A pályán közben jöttek a 24 órások is, a pálya szélén pedig sok-sok ismerős arc tűnt fel, akik szurkoltak, legjobban Dórinak, Zolinak, Bendének és Korinak örültem, mert ezer éve nem láttam őket, jó volt legalább így futás közben találkozni.
Tovább a teljes bejegyzéshez >>>
Gizionok a Vivicittán
Eredmények
Félmaraton
Rác Bulcsú 1:44:30 PB
Huszti György 1:48:47 PB
Sári Nóra 1:58:26
Turcsányi Ildikó 1:59:53 PB
Pilli Katalin 2:07:35 PB
Farkas László Lupus 2:29:34 (2:30-as iramfutó)
Aradi Szilvi 2:31:28 PB
Félmaraton párban, trióban
Zeller Dalma
Táborosi Anikó
10 km
Hartung István 44:21 PB
Marjai Böbe 52:02 PB
Barnás Viki 59:25 PB
Szabó Niki 1:00:23 PB
Zsigri Szabi 1:09:17 (dupla babakocsival)
Csathó Tímea 1:18:52 (80 perces iramfutó)
7 km (Csak cs betűsök indulhattak:-)
Cser Krisztián 34:49 PB
Csathó Tímea 41:37 Suhanj! guide
Cserta Balázs 41:36 Suhanj! guide
