maraton
Ravenna Marathon
A Gizionok november 13-án Ravennában álltak rajthoz maratonon, félmaratonon és 11 km-en.
Beszámoló dömping várható:-)
Korányi Balázs, Frankfurt Marathon – beszámoló
Maratont nem végigszívni annyira új élmény, hogy még nekem is szoknom kell. Pedig már kétszer is sikerült, úgyhogy csak nem volt véletlen.
A maratonnak van egy szokásos koreográfiája. 20-ig mosolygás, 30-ig grimasz, onnantól meg se kép, se hang, illetve különböző tisztátalan fogadalmak tétele. Most mégis sikerült 42 kilométer mosolygást összehozni.
A száraz tények: 3:23:32, ami 13 perces javítás tavalyhoz képest és szenior PB. Az első fele 1:42:53 volt, amire futottam 1:40:39-et és nagyjából végig gyorsultam.
Nem kifejezetten maratonra készültem. Mégis, Gabival 3 hónap alatt lehoztuk az alaptempómat 5:20-ról 5-percre, és stabilan 250 km fölötti havi edzésmunkát csinálok. Szeptemberben pedig csak becsúszott az a 100 kilométeres verseny is, úgyhogy az alap ott van.
A rajt után beszorultam a 3:30-as iramfutók mögé és egy wc szünet után jócskán le is maradtam tőlük. Hajlamos vagyok az elejét elfutni és erre igazán jók az iramfutók. De a 3:30-as bolyban ment legalább 500 ember, de inkább ezer, és ettől május elsejei, sörvirslis, lépninemtudó hangulat alakult ki. Amikor 6 kilométernél megtorpant a boly és bele kellett sétálnom, eldöntöttem, hogy kitörök.
Gabi 4:50-es tempót javasolt én 4:55-58-at tartottam reálisnak. (Na, kinek lett igaza? :-))
Ment is minden mint a karikacsapás, úgy 15-ig. Ott becsúszott pár 4:50-es kilométer amitől bepánikoltam. A tempó nem tűnt elvetemültnek de a papíron mégis 4:55 volt és már láttam is ahogy 35-nél cikk-cakkban, 6 percen kívül megyek és időnként megkapaszkodom egy lámpaoszlopban.
Órát innentől csak 5 kilométerenként néztem és inkább érzésre futottam mert nincs rosszabb túlgondolkodással tönkretenni egy teljesen jó maratont. Bolyoztam amennyire tudtam és 6-8 kilométernként betoltam egy gélt.
Az igazi móka 30 után jött. Az óra szerint inkább gyorsultam mint lassultam és a körülöttem futók elkezdtek szenvedni. Megjelentek a zombik, a cikk-cakkozók és a fogadalomtevők. Azzal, hogy 5-6 másodpercet gyorsítottam, olyan érzés volt mintha a német autópályán mennék a belső sávban. Az utolsó 10-12 kilométeren legalább 300-400 embert megelőztem és 38 km körül már 4:40 alá is becsúsztam. Fantasztikus élmény volt. Mentem mint a gép és csak nem akart elfogyni a kakaó. Sőt! Egyre erősebbnek éreztem magam.
Ezek az újfajta maltodextrines gélek nagyon bejönnek, mert akkor eszi az ember amikor kell. Vagyis nem kell frissítőre várnom, hogy a vízzel leküldjem.
Egy 4:20-as utolsó kilométer után pont 4:50-re jött ki az átlagom. Az edzőm mégis tud valamit:-) És egyértelműen maradt bennem néhány perc. Nem baj, a bent marad perceket majd Nemea után visszakérem. 🙂
Megjegyzés:
Az edzői feladat Balázs edzéseinek tervezésében elsősorban a sérülés elkerülésére irányul. Inkább a visszatartás, az óvatosság, a rendkívül kényes egyensúly megtalálása a kihívás a vele való közös munkában.
Nicol – Budapest Maraton beszámoló
Első maratonom története, azaz futás szurkolótól szurkolóig.
A csoportban csak tréfának szántam, hogy majd szurkolótól szurkolóig futok, de végül tényleg így sikerült.
A rajt: Kitti és Tandi kísérnek oda, a megbeszéltek szerint. Kitti mondja, hogy büszke rám. Már könnyes a szemem. Tandinak lenne más dolga, de mégse, mert ott van velem.
Az izgalom a tetőfokon, a pulzusom álló helyzetben 100-as értéket mutatott.
Rajtzóna: két kollégám teljesen váratlanul megjelenése okoz örömet. Miattam jöttek, meghatódom.
A rajtkapunál Görög Gyula és felesége integettek.
És végre elindultuk. Két éve készülök arra, hogy odaállhassak a maraton rajtjába és most ott vagyok.
Büszke vagyok, hogy végigcsináltam a felkészülést, hiszem, hogy be is fogok érni. Gabira gondolok, a bizalmára, segítségére.
Nem foglakozom az iramfutókkal csak magamra és a tervezett tempóra figyelek. Egy kicsit meglepődöm és megriadok az első km után a 157-es pulzus láttán, de tekintve, hogy nem pulzuskontrollal futok, nem tudom, hogy ez vajon mit jelent. Tovább nem idegesítem magam rajta.
Kodály Körönd: Kitti és Tandi integet.
Bajcsy fordító: Bocsi vár, biciklivel kísér és a tervek szerint a rakparton 5 kilométerenként fogunk találkozni. Kérdezi, hogy minden rendben. Intek, hogy igen.
Várkert bazár. Sili barátnőm fut elém mosolyogva. A kedvemért jött fel Százhalombattáról.
Attila út: Piroska a gyerekekkel szurkol.
Nézem a tempót minden rendben 7 percen belül futok.
Batthyányi tér: Kitti és Tandi mosolyogva várnak.
Margit híd: Hanka és családjának örülök.
12 km-nél Bocsi vár és kérdezi, hogy ettem-e. Igen a válasz egy energia szelet már lecsúszott, iszok mindenhol és egy banánt is elmajszolok a frissítőpontoknál. Mondja, előremegy a fordítóig.
Oké, minden rendben, el is csodálkozom, hogy elrepült ez a 12. Hallgatom a mellettem lévők beszélgetését, de nem várják, hogy részt vegyek a beszélgetésbe és ez így jó nekem.
Mozaik utcai fordító: Bocsi tapsol.
Haladok szépen. Ránézek a karkötőre: Nem vagy egyedül. Tényleg mi lehet a többiekkel? Fruzsinak sikerül a terv? Larzennek beválik a CH feltöltés? Juditnak hogy megy? És mi van a többiekkel?
Margit híd: Milán messziről integet, Milcsi figyel, Hanka fut mellettem, kérdezi, hogy minden rendben. Mondom, hogy igen, tartom a tempót és kérdem, mi van a többiekkel? Mosolyogva mondja” most magaddal foglalkozz”. Igyekszem.
Rakpart. Pötyi kolléganőm integet 21 km-nél miattam jött. Örülök neki is.
Itt egy kicsit elgondolkodom, hogy még ugyanennyi van hátra, meg is ijedek. Bánatomba megeszem a következő energia szeletet.
Szabadság híd: Kitti és Tandi fut mellettem, mondom, hogy minden oké.
Rakpart 25 km: Bocsi a kezembe nyomja, a magnéziumoz, nem vagyok boldog, de lenyelem.
Rakpart az egyetem előtt Sili barátnőm szurkol lelkesen.
Lágymányosi híd után: Bocsi vár
A fordító előtt Suhanjosok jönnek szembe, szurkolunk egymásnak, Vincának különösen megörülök.
Budafok út fordító: kedves ismerősök várnak, integetnek.
Lágymányosi híd ismét: Bocsi szól, hogy a Bálnánál fog várni.
Műegyetem rakpart: a tempót jól tartom, de mit is keresek én itt?
Sili fut mellém és kérdezi, hogy hogy vagyok. Mondom neki, hogy most nem annyira szeretem ezt az egészet. Egyetértően bólogat és utamra küld. Elnyammogom a következő energia szeletet.
Vásárcsarnok, Kittinek és Tandinak próbálok siránkozni, nem hagyják.
A sarkon Erna vár. Meleg ölelése erőt ad.
És végre itt a fordító. Bocsi kérdezi a rakpartra leérve, hogy mit és mikor ettem. Közli, hogy van még 10 km-em, a munkát beletettem, ez már a fejemben dől el, hogy hogyan csinálom.
Nincs mit tenni, és tulajdonképpen egészen jól érzem magam, megyek.
A Széchényi térnél Moeskára gondolok, „ nem vagyok egyedül”. Tudom, sokan gondolnak Rám. Gizionok mit csinálnak vajon?
Meglátom a Brit nagykövetet szurkolni. Megörülök neki.
Bajcsy Zsilinszky út ismét: Bocsi szól, hogy a Nyugati téri felüljárót illene megfutnom. Ki vagyok én, hogy ellenkezzem. Megfutom.
Ott érem utol a Suhanjosokat. Vincától nagy ölelést, Gusztos Pétertől kézcsókot kapok. Egy kicsit zavarba jövök, de megyek tovább.
A híd lábánál Apukám és a kedvese várnak. Számítok rájuk, sokat jelent, hogy ott vannak.
Még mindig tartom a 7 perces tempót, eddig egyszer csúsztam ki belőle. Nekem a terv a szintidőn belüli teljesítés volt, de Gabi 3 hete azt írta, hogy 6:55-6:45 között meg tudom csinálni. Kiszámoltam, ha kerekeken 7 percben futok, akkor is 5 órán belül vagyok. Az álomidő számomra. Akkor legyen meg a 7 percen belül tempó.
A lábujjam fáj, fáradok, de különben minden oké.
Bocsi szól, hogy most már a célban vár és egyek meg kilométerenként egy szőlőcukrot.
Megteszem. Valami jó kis cucc lehet, mert jókedvem kerekedik tőle. Már csak 7 km és bent vagyok.
Vágány utca: Kati és Laci a barátaim várnak. Egy transzparenssel: Hajrá Nicol. Meghatódom, odaszaladok, megölelem őket. Tudtam, hogy jönnek, sokat jelent, hogy ott vannak. A forgalomirányító rendőr is megmosolyog minket.
Hősök terére kanyarodok: Kati ígérete szerint sáraga lufikkal a kezében lelkesen integet.
Én már csak mosolygok. Pacsi DJ Dominiknak, aki odaáll szurkolni.
20km-től szinte folyamatosan előzöm a mezőnyt, ezt folytatom most is.
Eszem a szőlőcukrot, jót tesz.
Az utolsó frissítő pont: Deákné Editke vár, hogy fusson velem egy kicsit. Meséli, hogy aggódott, hogy nem fog észrevenni. Melengeti a szívem, hogy ott van velem.
És végre ráfordulok a célegyenesre Kitti és Tandi integetnek, és Péter Attila bemondja a nevem és már benn is vagyok a célban. Az idő: 4:49:56. Messze jobb, mint amire számítottam. Örülök.
Megkapom az érmet, rám terítik a fóliát és Görög Gyula szalad oda gratulálni.
Majd kiérek és Kitti és Tandi ölelnek át. Részesei annak, hogy ott lehetek a célban. Hittek és bíztak bennem mindvégig, amikor újra és újra kezdtem a futást. (6 év maradt ki).
Kitti átkarol, mondja, hogy örül és büszke: #azénanyukamalegmenőbb kerül fel az Instagram falára. Könnyes a szemem. Boldog anyuka vagyok. Tandi pezsgőt varázsol a táskájából.
Krisz szalad oda és ölel meg és velem örül.
És megérkezik Bocsi. Az ölelésében benne van, hogy tudja milyen sokat jelent ez a teljesítés nekem.
Este még megírom a barátaimnak, hogy büszke vagyok a felkészülésemre, büszke vagyok a teljesítésre, de azt hiszem, sokkal büszkébb vagyok a családomra, a barátaimra.
Menet közben gondolkodtam, hogy vajon mi vesz rá bárkit is arra, hogy ezt a távot még egyszer lefussa? Nem tudom, de a pozitív reakciók sokasága, amit kaptam/kapok nagyon jó érzéssel tölt el.
Sokan futották velem ezt a maratont. Sokak munkája, hite, segítsége, biztatása benne van. Köszönöm nekik.
Este megnézem az adatokat. Soha nem látott módon egyenletesen futottam. A pulzusom a végén és szinte végig 157, mint a rajtban. Bocsi szerint volt még bennem tartalék, lehet, de (még) egyelőre nem tervezem megmutatni. 😉
baratrunning.com 