terep
Muzsla Trail – Antal Csaba beszámoló
Az előzetes Allaga Tomi -féle időjárás ellenére reggel esős idő fogadott. Mondjuk csak pár mm esett és a rajt előtt fél órával , a bemelegítés alatt viszonylag száraz talaj fogadott minket. Csombók Csabival és Palásti Petivel mentünk egy kilit fel és vissza, mire a rajthoz értünk, Gerlai Orsi is odaért, teljes lett a Gizion-csapat. Hosszú futónadrág, rövidujjú póló, karszár lett a választás, meg az új Speedgoat, ha esetleg feljebb van sár, legyen mintázat, ami kapaszkodik.
A rajtból az általad megadott pulzus alapján indultam, Tomi figyelmeztetett minket, hogy az első kb. 4 kilis emelkedőt ne fussuk el, így a tartomány felső részén haladtam, mert nagyon nem akartam leszakadni. Az első kb. tíz fős csoportban viszonylag hamar elszakadtunk a többiektől, Peti hátrébb volt, Csabi 50-100 m-rel előttem. Időnként gyalogoltam is, a pulzus jól reagált, visszább esett, nyugodt voltam. Az első hosszabb emelkedő után volt kis lejtőzés, aztán egy nagyon durva mászós rész következett, ahol Csabival egy -két helyet előrébb kerültünk. Az egyetlen frissítőpontig (14,7 k) aztán Dávid Ricsit (aki után a tavalyi Vadlánon kb. egy percen belül értem be 
) követve mentünk fel a Péterke -hegyre, majd le a pontig. Meg volt beszélve Anitával, hogy a Muzsla előtt a ponton megkapom a botokat és azzal megyek majd fel. Így is történt, előtte azonban a pontra Ricsi előtt pár méterrel érkeztem, és előtte és Csabi előtt is pár méterrel indultam a Muzslára. Az eddigi fogyasztásom 4 GU Roctane gél és egy liter víz volt, a ponton kaptam két sótabit és magammal vittem még 3 gélt és újabb liter vizet.
Mátrakeresztes előtt már inkább 170 bpm körül állandósult a pulzus, a Muzslára felfelé botozva ez még feljebb emelkedett, de úgy gondoltam, hogy a fennmaradó kicsit több, mint egy órában ez nem fog gondot okozni. A korábbi versenyemen a frissítőpontot már görcsölő vádlikkal értem el, most még semmi ilyesmi nem volt, erre alapoztam feltételezésemet és a magasabb pulzust. A Muzslára felfelé nagyon jól és hatékonyan ment a botozás, hamarosan egy újabb srácot előztem meg, majd kisvártatva Csabi utolért és közölte, hogy neki is kell egy bot, mert irigylésre méltóan könnyedén megyek fel a hegyre 🙂 Ennek megörültem, hogy legalábbis kívülről ez látszik, mert ekkor kezdett diszkréten csipkedni a vádlim, jelezve, hogy ez a pulzus és tempó sok lesz. Itt már inkább 180 bpm környéken lehetett, de nem néztem, inkább az érzetre figyeltem.
A Muzsla tetőre együtt értünk fel Csabival, gondoltam, hogy mivel lefeléken általában gyorsabb, most is az lesz, hogy elmegy. A tető után egy ideig előttem haladt, én követtem, ez a rész hullámos fel-le, futható szakasz volt. Aztán kezdődött a lejtő, köves, gyökeres helyenként, ott Csabi előre engedett és én megtoltam a tempót, a botot nem is tettem el. A vádlijaim a görcshatáron egyensúlyoztak, kíméltem, ahogy tudtam őket a botot használva. Az utolsó két kili környékén a meredek sziklás szakasz előtt észrevettem egy újabb előttem futót, rögtön azzal a tervvel, hogy a célig meg fogom előzni. Sajnos azonban a technikás lejtő miatt itt ténylegesen berántotta a jobb lábam a görcs, spiccben tipegtem lefelé.
Az utolsó GU Roctant betoltam és vártam a hatást 🙂 Közben valahogy átkeltem az utolsó meredek árokszerű emelkedőn, sajnos az előttem futó eltűnt szem elől, de legalább Csabi sem jött a közelemben. Kb. két perc múlva a görcs enyhült és elkezdtem tempózni, amikor a bemelegítéskor megfutott részhez értem, már gondoltam, hogy nem lehet gond, közben Csabi is feltűnt olyan kétszáz méternyire, talán kissé közelebb, de már tudtam tempót menni. Így értem a célba, ötödik helyen, az időtervnek kb. megfelelő célidővel, mögöttem Csabi hatodiknak. Nagy meglepetésre nem túl sokkal később Peti is megjelent, pedig állítólag edzésként futotta s múlt heti Vadlán után, szép kis edzés lett
Eredmények:
Lányok
6. Gerlai Orsolya 3:21:30
Fiúk
5. Antal Csaba 2:40:29
6. Csombók Csaba 2:40:42
9. Palásti Péter 2:51:10
Mátrabérc – Táborosi Anikó beszámoló
Érdekes, hogy megint nem sok időm volt rá gondolni, hogy mit is futok én hétvégén. Ez így a jó, mert nem parázom túl. Csütörtökön itthon komótosan pakolásztam. Nem raktam be sok mindent, utálok feleslegesen cipekedni. Pénteken a munkahelyről indultam a kollégámmal, Tréfivel a szállásra. Ő hihetetlen figura, heti 8-10 km-et fut síkon, de jön a Mátrabércre:-D Már korán odaértünk a szállásra, kipakolásztam, kikészítettem másnapra a cuccokat. Elmentünk még boltba, majd már 6 óra körül mentünk a rajtszámot átvenni. Ekkor kezdtem izgalomba jönni, hogy jaj mit is fogok én holnap futni… Megvacsiztunk, és korán le is feküdtem, már 8 után nem sokkal ágyban voltam.
Szombat reggel fél 5-kor ébresztett a telefon. Üdén ébredtem, szépen összeraktam mindent, elkészültem. Tréfivel kimentünk a kocsihoz, és elindultunk a buszhoz, ami 5:45-kor indult át a rajtba. A kocsi kijelzőjén néztem, h van 2 kemény fok… Amindenit!!! A kocsiban ücsörögtünk, fűtöttünk, amíg a busz beállt. Azzal több, mint 1 óra a rajtba átmenni, így a buszon még van idő aludni, enni, dumcsizni a többiekkel. A rajtban sem volt melegebb sokkal, de addigra már 3 fok is lett 😀 Mit ne mondjak, nem volt melegem! Ugrabugráltam, lilult a szám ezerrel- ezen jót röhögtek a többie 😀 Beszélgettem ismerősökkel, bemelegítettem. CK Petivel összefutottam, és CelebTomival is 😀
Tréfivel beálltunk valahová a sor végére. Eldörrent a rajtpuska, és nosza, induljunk neki. Én hagytam, hogy elszáguldjon a mezőny. Minek rohanni, jót fogok nevetni, amikor újra látok pár embert. Szépen mentem, haladtam. Már az elején éreztem, hogy túlöltöztem, melegem lesz. Valahogy az első 10 km nem volt annyira jó, eszembe jutott, hogy úristen, de messze van még a Muzsla. Néztem néha az órám, a tempó megvolt, pulzus is. 10 km-nél Kimmel Peti eszegette a banánt a frissítőpontnál. Nem kérdezett, szólt semmit… Mondtam neki, hogy nem messze fent van egy futó, akinek kiment a bokája, nem tud egyelőre tovább sétálni sem. Mondta, hogy tud róla. Én csak annyira álltam meg ennél a futónál, hogy megkérdezzem kell-e valami segítség, mert egy másik srác már telefonált, próbált neki segíteni.
A frissítőpont után nekiálltam vetkőzni, hosszúujjú le, bele a táskába. Indulhat a mászás. Annyira mentem, hogy nem is nézelődtem. Az útvonal jól ki volt jelölve, track sem kellett végig. Kékes felé haladva kicsit megnőtt a turisták száma, de rendesek voltak. Mindenhol félreálltak, szurkoltak, tapsoltak. Haladtam egyenletesen felfelé. És volt erőm, kedvem futni. Senki másra nem figyeltem. Egyszer csak megláttam Szabó Áront a fényképezőjével, annyira megörültem neki. Mondtam is, hogy akkora energia, hogy megláttalak, fent vagyok végre! Kértem, hogy szurkoljon, küldje az energyt. Mondta,h ne aggódjak innen már sima lesz, csak le kell gurulni a célba!:-D Jót nevettem. Ismerem nagyon régen, és neki tényleg csak egy legurulás lenne:-) (Hihetetlenül tisztelem, iszony gyors futó, számos nagy eredménnyel, és annyira szerény, hogy elképesztő.)
Kékestetőn elraktam 2 gélt, ettem 2 falat sajtot, ez jól esett. Jött egy kemény rész…Tudtam előre, hogy a kurva anyját a sárgának lefelé… Egy ismerőssel mentem lefelé… Mentem… ez túlzás. Ereszkedtem, kapaszkodtam, bukdácsoltam. Mint egy totyogó pingvin, de így is könnyedebben lejöttem, mint nyáron, amikor itt jártam. Galyatető haladva megint nem volt bajom, ezt a részt szeretem. Mindig hamar eljön Galyatető, annyira nem szívatós, és szép szakasz. Nem volt kínlódás. Megérkeztem Galyatetőre, ismerősök fogadtak a parkolóban, szurkoltak. Utána Zsófiékhoz értem a ponthoz. Kaptam vizet, és colát. Zsófitól pár biztató szót, és spuriztam tovább.
Lendületben voltam. Innentől kb. ugyanazokkal a srácokkal mentem végig, 4-5 emberrel egymást kerülgettük. Ez jó volt, mert sosem voltam egyedül. Innen jött neheze. Vicces volt, mert utolértem a kollégám is… Tréfi jó futó ám, UTH-t is futott már, csak idén nem nagyon edzett. Kb. 6 éve ismerem, sosem előztem meg egy versenyen sem… Csodálkozott is, hogy mit keresek én ott. Mentünk együtt Ágasvárra. Felfelé könnyedén meglett. Lefelé a sírás kerülgetett. Nem bírtam szinte lemászni sem. Kövek mindenhol, és az avar, ami csúszik, és alatta is kövek. Bárhová léptem ment ki a talaj a lábam alól. Sok ilyen rész volt végig a versenyen. Ezeken a meredek lefeléken mindig béna vagyok. Fejlődtem, nem mondom, hogy nem, de egyszerűen félek. Néha leguggolva, fákba kapaszkodva totyogtam le. Minden fiú megelőzött, azok le mernek ugrálni valahogy. Mondta Tréfi később, h ő ugyanúgy fél, de leszarja vagy elesik vagy nem:-D Levergődtem, de utáltam. Minden energiám odalett, és otthagyott mindenki.
Mátrakeresztes felé haladva kezdtem észhez térni. Ott futottam megint, egyszercsak elértem a frissítőpontot, és még 4 srác ott volt. Beértem őket. Gyorsan továbbmentem, jöjjön a Muzsla, az már csak egy púp, meglesz. Mentem fel lendületesen, néha még futni is sikerült. Ennyi km és szint után ez itt nagy szó, tavaly kínlódva másztam fel. Most nem! És megint utólértem Tréfit is, ismét nézett egyet, hogy honnan kerültem elő. Fent voltunk a Muzslán, lehagytam, és elindultam le. A jobb combom erőteljesen szar volt, valahogy kb. 2 km-en keresztül minden lépésnél fájt, de csak lefelé. A sok lejtőzés betett neki, már Ágasvárnál is éreztem kicsit. A Muzsla lefelé sem könnyű. Ott ketten egyszercsak elrohantak mellettem, de jó, valaki erőteljes maradt a végére. Nekem kb. 7-8 km volt még hátra.
A combfájdalom elmúlt, éreztem, hogy fogy a táv. Megint feltámadtam, menni kell. Futottam, gyors séta-futi-gyors séta. Sajnos, a pulzus itt nagyon nem sikerült már fent tartani. A lejtőn egyébként is alacsony nagyon. Ereszkedtem, küzdöttem. Kb. 2 km-rel a vége előtt megjelent Tréfi mögöttem, hogy sietni kell, mert lejár a szintidő, haladjak. Fogtam magam, hogy akkor futás. És nem hiszed el, az utolsó 2 km-en végig futottam, de mint a nyúl! Sprintben, az általad írt pulzuson!!! És így értem be 9:37 alatt.
Amit összességében el tudok mondani, hogy óriási köszönet a felkészítésért! Ez az első olyan versenyem, amikor azt éreztem, hogy amit előírtál, leírtál, azt kb. 95 %-ban sikerült megfutni. Az átlag pulzusom 150 lett a versenyen. 152-160-at írtál, és csak azért lett alacsony, mert a lejtőn szarakodás levitte. De még így is azt érzem, hogy ennél is többre vagyok képes. Fejlődök én magamhoz képest, de a saját ütememben. És ezen a versenyen minden jól jött ki. Nem volt meleg, nem volt gyomorbaj, egyszer sem kellett megállni pisilni sem. Szinte nulla állásidő. Amit intézni kellett- vetkőzés, gélek evése, ivás- azokat útközben csináltam, hogy haladjak közben is. Beérni iszony jó volt! Tréfit megelőztem, illetve minden srácot, akikkel együtt jöttem Galyától. Gyönyörű érmet kaptunk:) Leültem, és….utána nehéz volt bármit is csinálni:-D
Kis-Szénás kör – Zsubrits Gábor beszámoló
Két korábbi Kis-Szénás körrel és egy nagyon jól sikerült Vértes Trail után, nem mást vártam magamtól, mint megfutni az eddigi legjobbamat ezen a körön. A felkészülés szerintem a szokásosnál jobban sikerült, már közben-közben is megmutatkozott, hogy sikerült jó formába hozni, és a korábbi eredmények is kellő önbizalmat adtak a nagy nap előtt. Előző este találtam youtube-on pár videót a körről, és próbáltam ezek segítségével kicsit feleleveníteni az útvonalat, meg a kritikusabb elágazásokat, ahol korábban vagy rossz irányba mentem tovább, vagy egyszerűen nem vettem észre. De a korábbi két kör és különböző túrák is segítettek, hogy ne veszítsek most sok időt az útvonal keresésével. Az egészet most a lejtők minél lendületesebb megfutására építettem, a többit meg ahogy majd érzem.
Nagyon elszánt voltam, és oda akartam tenni magam, ezzel a lendülettel olvastam be az startkódot és indultam neki. Az időjárás is nekem kedvezett, kellemes napsütésben vágtam neki az őszi erdőnek. Az első pontig szerintem nem olyan nehéz, legalábbis harmadszorra már nem éreztem annak. Nekem ez az egyik kedvenc részem, főleg a Remete szurdokba való leereszkedés, ami azért minden alkalommal sok odafigyelést igényel. Nagyon jó tempóban érkeztem meg, gyors kódolvasás és mentem is tovább.
A ponton ránéztem az órára, és nagyon elégedett voltam a látottakkal, nagyon jó erőben éreztem magam 8 kilométer után. Rövidebb aszfaltos rész után az autóúton átkelve vissza az erdőbe. A következő szakaszon már voltak húzósabb emelkedők, olyan igazi terepfutós szakasz ez nekem. Az egészre jellemző volt, hogy az emelkedők jó részét már legalább kocogva tettem meg, egyszerűen nem esett jól sétálni. Persze volt olyan emelkedő, amit nem lett volna érdemes megfutnom, egyszerűen nem éreztem kifizetődőnek a későbbiekre nézve, meg sok is volt hátra. Ezen a szakaszon állandóan a “forgóajtót” kerestem a kerítésben, mert úgy rémlett itt lesz, de csak nem akart jönni. Ez legalább kicsit elterelte a figyelmem arról, hogy milyen emelkedőket kell közben leküzdeni. Ehelyett a második ellenőrző ponttal találtam szembe magamat, ami a táv felének a megtételét jelentette. Szintén gyors kódolvasás és újabb emelkedő várt rám, de tudtam ezután hosszú ereszkedés lesz Nagykovácsiig, ahol már várt a kísérőm. Ezt a részt amennyire tudtam megnyomtam, hogy az emelkedőn elvesztett időből itt tudjak valamelyest behozni. Gyors utántöltés, és pár falat az autónál, aztán jöhetett a neheze, aminek ugyanazzal a hévvel vágtam neki, mint a legelső kilométernek, de ez jellemző volt most végig és nagyon hajtott előre.
A 2:20 alatti félmaraton most is megvolt és tudtam, 3 órán belül fent kell lennem a Nagy Szénás tetején, ha jó időt akarok. Fáradtságot alig éreztem, nagyon jó állapotban voltam a dombmászás előtt, és ezen a szakaszon végre szembejött a korábban említett és nagyon keresett ajtó.
A Nagy-Szénás ugyanolyan volt, mint a korábbi alkalmakkor. Magába fogadott, majd jól megrágott és kiköpött, legalábbis én így éreztem mikor felértem. De legalább fent voltam, és mindezt a célidőn belül, és a kilátás mindig kárpótol, akárhányszor erre járok. Felfelé menet volt egy pillanat, amikor hirtelen befáradtam, azt éreztem, hogy a lábaimból elfogyott az erő, de aztán szerencsére elmúlt és mentem tovább, habár egy kicsit megrémisztett és arra gondoltam, hogy tuti elfutottam az elejét és ennyi volt, örüljek annak is ha a korábbi időmet hozni tudom. Szerencsére nem így lett, felérve pedig kis körülnézés, és egy gyors csúcsfotó, aztán ahogy tudtam haladtam is lefelé. Innen örömfutás volt végig a célig, habár sikerült az utolsó előtti kód helyét megint benéznem, így mehettem kicsit vissza, ahogy egy korábbi alkalommal is.
Itt már sejtettem, hogy jó időm lesz, de én még jobbat szerettem volna, így rákapcsoltam. Volt bennem még tartalék, és emlékeztem, hogy innen az út nagy része lejtő visszafelé. Utólag megnéztem és tudtam hozni az első szakaszon futott sebességem, 26 kilométer után is. Aztán kiérve az erdőből még 1 kilométer aszfalt és vége. Beolvastam az célkódot is, az eredmény pedig 3:33:05, új PB.
Összeségében egy nagyon jó futás volt végig, az elsőtől az utolsó kilométerig élveztem. Kétségem se volt, hogy nem sikerül PB-t futnom, csak azt nem tudtam előre mennyit javítok. Azt az egy kis fáradságot leszámítva végig nagyon koncentráltan jó tempóban tudtam futni. Kezdek nagyon is megbarátkozni a félmaratonnál hosszabb távokkal terepen, és kár, hogy nincs közelebb, mert gyakrabban lefutnám. Egy kis zavaró dolog volt, hogy sokszor megéheztem. Pedig ettem rendesen előtte, és közben is figyeltem a frissítésre, de akkor is sokszor éreztem, hogy éhes vagyok. Mindent ugyanúgy tettem, mint máskor, itt még van mit csiszolni a frissítésen, de ez még alakulóbban, hiszen ez volt a negyedik ilyen hosszúságú távom. A célba érve annak ellenére, hogy most mindent beleadtam nem voltam annyira fáradt, mint a korábbi alkalmakkor.
Hazaérve kíváncsiságból megnéztem a korábbi részeredményeket, és minden szakaszon sikerült javítanom, a legtöbbet kb. 20 percet a Nagy-Szénásra történő felmászáskor, ami azért nagy öröm volt számomra.
baratrunning.com 