Futóklub Vecsés – Dr. Földi Zsuzsa

Posted on 2018.05.18. Updated on 2018.05.18.

2017-ben négy fős csapatban futottam az Ub-n (előtte 2014-ben 5 fősben, 2016-ban 8 fősben), itt mindenféle logisztikai dolgok miatt az én 62 km-nyi részemet egyben toltam le. Tök jó volt, rögtön a váltás után mondtam, hogy na, ezt jövőre trióban kéne megcsinálni (féltem, illetve nem bíztam magamban, hogy párban menne a sokszor indulás miatt, a trió még vállalhatónak tűnt).
A három fős csapat két tagja fix volt (párom és én), harmadiknak a főként terepen, de ott sokat futó Irmit kérdeztük meg, hogy van-e kedve jönni velünk – ő még nyáron mondta, hogy ha nem lesz ember, ő szívesen körbe bohóckodja velünk a Balcsit. Igent mondott, neveztünk, a névválasztás kínlódós volt, így lettünk a nagyon kreatív nevű Futóklub Vecsés 😀
Futottunk, készültünk, tervezgettünk, beosztottuk kb. 2 órányi távokra a 221 km-t, ez 4 indulást jelentett, kicsit féltem is, hogy jesszus, nekem 2x indulni is szívás, meg fogok halni (ezt nem mondtam ám a többieknek, innen fogják megtudni, hogy kvára fostam), de nem baj, majd lassan futok, akkor menni fog tuti simán, vagy legalább kevésbé halok bele.
Közben volt egy véletlenül nagyon sűrűre sikerült 3 napom, amikor zsinórban volt egy aszfalt fm verseny, egy terep 25 km verseny és harmadik nap egy kemény dombozós edzés (és itt a három nap előtt-után is edzések). Na, itt a harmadik napon az induláskor lett valami halvány fogalmam arról, hogy kb mire számítsak majd az UB-n a 3. indulásnál, és utána. Mivel kibírtam, és nem volt nagyon halálos, a para nagy része elmúlt, tudtam hogy menni fog, akárhányszor is kell újra indulni majd.
Párom szervezett sofőrt, kisbuszt én intéztem, megvolt a váltások terve, a beosztás, megkaptuk az rajtidőpontot is, egyre izgibb volt, menjünk már 😀
Aztán 2 héttel a verseny előtt elküldtem a tervezett beosztást Gabinak , aki rögtön szóvá tette, hogy hááát, ez nem lesz igazán jó, túl hosszúak a szakaszok. Max 10-12 km, ezekből simán feláll az ember 2 óra alatt, ha sérülés lenne, akkor is könnyebb az újratervezés, ill ezeket még kisebb sérüléssel is le tudjuk futni. Gyors megbeszélés: oké, legyen, újratervezünk, Gabi tuti nem akar rosszat nekünk, ő az edző, csináljuk amit javasol. Még aznap megvolt az új beosztás, nekem elég hihetetlen volt, hogy ennyire jó fej csapat vagyunk, vita nélkül mindenki rábólintott.
(Eddig volt egy másik komolyabb félelmem – meg fogjuk ölni egymást a 24 óra alatt a kocsiban, tuti viták lesznek, meg örihari, hisztis fáradt futók ha bunkóznak egymással, az borzasztó lesz… Ez után a pikk-pakk új beosztás után kezdtem reménykedni, hogy nem lesz gond, itt esélyes, hogy mindenki a csapatra gondol elsősorban, és nem a saját maga nyűgjére 🙂 )
Valahogy most minden annyira simán ment a szervezésnél: volt szállásunk (amit vissza is mondtunk, mert egy vecsési futó haver szólt, hogy neki van egy nyaralója Világoson 2 km-re a versenyközponttól, nem szeretnénk-e oda menni – naná hogy elfogadtuk a felajánlást ), sofőrünk, nagy autónk, frissítési terv papíron, majd a teljes cucc a táskákban, minden zökkenőmentesen alakult a rajt napjáig.
Az UB előtti héten sikerült egy olyan durva napszúrást kapnom egy 21 km-es versenyen, hogy 5 napig fejfájás, hányinger, tarkómerevség, stb miatt örültem, ha nagyjából el tudom látni magamat és a gyerekeket, tehát a regeneráció az elég lassan ment, csak reménykedtünk, hogy oké leszek mire indulni kell.
Az UB hetében próbáltam minél kevesebb extra feladatot magamra vállalni, bevettem a leszarom tablettát, és nem foglalkoztam azokkal a dolgokkal, amik extrán energiát vittek volna el, csak azt voltam hajlandó feladatnak felfogni, amiről tudtam, hogy nagyobb stressz és idegeskedés nélkül meg tudok oldani. Ami nem megy gyorsan, az ráér majd a következő héten (volt durva dugulás a mosgatóban, és mosogatógép kishalál. Ez a maraton előtti kazánhalálhoz képest semmi nem volt, bár eléggé utálatos dolog volt a konyhai tavakat kerülgetni 😀 )
Rajt előtt pénteken elindultunk, összeszedtük Irmit és a párját Zoránt, Petit (sofőrünket) és párját, Ágit.
Útközben Fehérváron hamburgerezés (gluténmentes buci is volt (y) ), du 3-4 között értünk Világosra. Attila már a nyaralóban várt minket, nyitottunk az érkezés örömére sört, szoba, cuccok, kis pakolás. Cheklist hogy tényleg hoztam-e mindent: és igen, a napszemüvegemen és a carbo 100-on kívül minden megvan, de a napszemüveg úgyis mindig idegesít, nem fog kelleni, és carbo 100 nélkül is megoldom a futásokat.
Átmozgató futás a löszfal tetején, aztán kapjuk magunkat, 6-ra a rajtközpontba kell érni, tali van Gabival.
Rajtközpont, Gizionokkal találkozó, puszik, jó volt látni a többieket nagyon 🙂
Fotók a rajtkapunál, vazz, de sokat futunk holnap… Tésztázás után (én nem ettem, csak a szálláson a sajátomat) vissza a szállásra, vacsi, sör (😀), naplementés séta a löszfalon – tényleg baromi szép onnan a Balaton 🙂

Este korán mentünk aludni, ébresztő beállítva 6:30-ra, reméltem hogy nem 5:00-kor kelek, hanem alszom legalább 6-ig, az már egész késői kelésnek számít nálam.
6-kor ébredtem, pihenten, simán ment reggel is minden, kávé-kaja, öltözés, pakolás a kocsiba, mi legyen hátul, mi legyen kéznél/lábnál, újra ellenőrzés: kaja, száraz ruha (ez volt az újabb kis para, nem volt annyi sportmelltartóm, ahányszor indultam, de gondoltam hogy a reggeli vizes talán megszárad hajnalra – nem nyert, de annyira extra gondot nem is okozott ) rajtszám, chip – minden megvan.
Irmi párja reggel lelépett bringázni pár órát, Attila hazatekert (Világosól Vecsésre, merthogy ő kerékpárral jött le előző nap), mi meg öten elindultunk a versenyközpontba.
Rajt előtt újabb fotó, aztán már szóltak is, 9:05, az összes maradék három fős csapat együtt elindult.

Irmi kezdett, én váltottam őt Kenesén, és mentem Almádiig, össz 12 km-t. Irmi is, én is 6:30-as tempót terveztünk, hát egyikünknek se jött össze, 6 percen belül mentünk – pedig tartottuk a ’lihegés nélkül fuss’ instrukciót. Futóövbe az összekészített első etapos frissítést betettem, zenét nem vittem, azt arra tartogattam, ha már kezdek fáradni, vagy elmegy a kedv, vagy álmos vagyok, stb. Elindultam, éreztem, hogy nem fogok ma se fázni, de tudtuk hogy ez lesz, majd vizezek. Az első 500 m után már tudtam, hogy ez ma extra jó lesz, egyben voltam, iszonyú jól esett futni, fura volt a tempó (gyorsabb jóval, mint amire számítottam, hogy lihegés nélkül menni fog), csak reménykedtem benne, hogy nem üt vissza később. 10:20 körül indultam, 11 után már jeget is kértem a frissítőponton, ami a melltartómban kb 10 perc alatt el is olvadt.
Almádiban Gábor leváltott, és innentől nagyjából minden váltás így volt: Irmi a kocsihoz kísért, polifoam ki, én vigyorgok hogy ez kva jó volt, Ági szól, hogy hahó, nyújtás, valaki kérdezi, hogy mit kérek enni-inni, és már hozzák is a dobozomból 🙂.
Aztán Gábor végzett (minden oké, tempó klassz, de kezd nagyon meleg lenni), indult Irmi, aki szintén tök jól volt, mondta hogy neki is klappol minden, jó lesz ez nagyon.
Aszófőről mentem Dörgicséig, szóltam a srácoknak, hogy ez a tervezett idejű futás lesz, ne nagyon várjanak előbb, az erősebb emelkedők gyaloglósak lesznek, akkor is, ha menne simán futva, nem kockáztatok, fene se tudja mi lesz velem hajnali 2-kor, tartogatom akkorra az erőt, meg ugye Főnéni is azt mondta, emelkedőkön tempós gyaloglás legyen. Nézegettük az eget mielőtt Aszófőre értünk, hogy hm, ha mázlim van, talán kapok egy kis esőt, és nem tűző napon kell futni – ez nem jött be, de így legalább nem ázott el a cipőm 😉. Indulás előtt bokorjárat, hm-hm, lehet, hogy lesz még emiatt megállás, de nem baj, van elég bokor a szakaszomon.
Indulás könnyen ment, meleg volt, de nagyon nem foglalkoztam vele, frissítőponton toltam a fejemre meg a karomra-nyakamra a vizet (elfelejtettem jeget kérni 😀 ), ettem-ittam, sima ügy volt az egész. Teljes flow-ban futottam végig, imádtam. Ez a negyedik UB, hogy itt futok, nagyon élveztem, hogy ismerek minden kanyart, emelkedőt, évről-évre könnyebben megy, és hamarabb vége van. Gábor leváltott, én meg alig vártam, hogy újra indulhassak 🙂.
Irmi is jól volt, a meleg és a tűző nap Aszófő előtt kicsit kemény volt neki, de evett-ivott, oké volt minden.
Gábor végzett, és nem jó hírekkel jött: fáj a térde. Indulás után kezdődött, és nem jó. Lenyújt, hengerez, oké lesz, nem fáj. Gyomra nem az igazi, eszik ezt, iszik azt, hát majd csak jobb lesz, nincs komoly gond.
Kővágóörs-Badacsonyörs 13 km (ami valójában 14 volt) a következő szakaszom, a futás szuper, nem fáj semmi, tempó továbbra is 6 percen belüli, élvezem nagyon. A napsütés zavart, de nem a meleg miatt, hanem mert ha a nap érte a fejem, az megfájdult. Árnyékban semmi fájás, napon élesen fáj. Igaza volt Gabinak, az előző heti durva napszúrást nyögöm még az UB-n, de ez van, bírható, és úgyis mindjárt eltűnik a nap a fák között, és nem lesz fájás se. Kicsit csodálkozom, hogy úgy érzem magam, mintha most kezdtem volna a futást, pedig lassan 39 km környékén vagyok, de se fáradtság, se lassulás, semmi nincs. Tűéles fókusz, talán a 6 órás Suhanj!-on voltam ennyire egyben fejben, hogy semmi más nem volt, csak a futás és a feladat. Iszonyú jó érzés, és az még jobb, hogy még legalább ennyit futhatok a végéig 😀
Vargánál váltás, szokásos menetrend: nyújtás-mit eszeliszol?-kocsiba ugrás, induljunk. Nyújtásnál görcsöl a teljes combom, talpam, itt jött az, hogy nem bírtam szilárdat enni (le tudtam volna nyomni, de úgy éreztem, lehet hogy hamar távozna). Közben Zorán (Irmi párja) megérkezett a bringázásból, látja hogy görcsöl mindenem, bekever izót, meg nem tudom mit, kezembe nyomja, hogy ezt most húzóra, és utána is, meg sótabletta, meg mittudomén mi. Lényeg, hogy 15 perc alatt helyre kapott, mindenem rendben lett. Kaja innentől csak zabszeletek, gél, banán, a rendes bekészített főtt kaja felejtős. Irmi jól, röhögcsélünk, iszunk, meglepődünk, hogy még mindig ilyen szuperül bírjuk, heppi minden teljesen
Gábor befut, szarul van, nagyon fáj a térde. Nem nyafog, nyújt, hengerez, kocsiba ül, eszik-iszik, már nem fáj, de innentől ő lassít, mert nem kéne jobban hazavágni a lábát. Mondom neki, hogy ha kell, felosztjuk újra, ő kap rövidebbeket, vagy sűrűbben váltunk, de azt mondja, 10-eket bír, nyújtás után jobb, maradjon minden így. Gyomra oké, rájött hogy mi okozta a gondot, az adott cuccot hanyagolja, evvel nincs már gond. Zorán eteti-itatja Gábort is, fullos ellátást kaptunk 🙂.
Györökről indulok, lámpa, láthatósági, 2 km múlva már töksötét. Itt éreztem az elején, hogy futottam ma már, de kb 5 perc múlva bemelegedtem, és jött a flow, meg a bogarak. Elég sokat megettem, letüdőztem, Hanka is rám köszönt valahol a töksötétben, észre sem vettem az út szélén, csak visszakiabálni tudtam neki, hogy helló, de jól esett nagyon, hogy kaptam egy hajrá-t tőle 🙂. Gyenesen végzek, 8 km pikk-pakk elment, mennék már újra. Ez volt majdnem folyamatosan, hogy mennék már, futnék, mikor indulok már? 😀
Újabb váltás Fenékpusztán, Gábor térde ugyanúgy, de bírja, ne variáljunk, rövid szakaszokkal lassan futva jó lesz ez így.

Máriafürdő, itt toi-toi, tekereg a hasam, de annyira szarul(szó szerint) néz ki a budi, hogy kihagyom – max útközben bokor lesz, ha nagy a gáz.
Indulok, hosszú egyenes utca, ami nappal utálatos (nyáron sokszor futok erre, Berényben van nyaraló), éjjel nagyon tetszik. Szeretek éjjel futni, kicsit olyan mint a körözgetés: szinte nem kell semmi mással foglalkozni, csak avval, hogy futok. Nincs mit nézelődni, minden marad ugyanolyan körülöttem, megnyugtató. A fejlámpa fénye, az előttem futó bringás kísérőjének a hátsó lámpája, ennyi a látnivaló. Pont elég. Semmim nem fáj, élvezem a futást, és még mindig meleg van. 20 fok kb, és látszik a leheletem, teljesen telítve a levegő, nagyon magas a páratartalom. Eszembe jut, hogy jé, még mindig nem jutott eszembe zenét hallgatni, és nem is vágyok rá. Fura, edzésen majdnem mindig szól a zene a fülembe, most nagyon jó, hogy csend van.
Újabb váltás, szokásos dolgok, de most már fázom, nem esik jól kiszállni a kocsiból. Álmos is vagyok, de a futás az klassz, csak ne kéne abbahagyni. Plédben, pulcsiban oké, egyébként meg mintha 5 fok lenne, úgy érzem. Gábor mikor végez, rábeszél, hogy vegyem le a pólót, elég lesz a láthatósági cucc a sportmelltartóval, nincs kinn hideg, sőt, nagyon meleg van. Elhiszem neki, közben vacogok 😀
Utolsó előtti szakaszom, ez hosszabb, 12 km. Lassúra tervezem, álmos vagyok, aztán indulás után 5 perccel jön a korábbi tempó, álmosság nincs, még mindig élvezem ezt az egészet, pedig már mittudomén hány km van a lábaimban, vagy inkább mittudmén mióta vagyok ébren. Hallom hogy beszéli két futó, hogy lesz valami emelkedő, és akkor beugrik, hogy tényleg, van valami majd, itt gyalogoltam megint (legutóbb vászoly és dörgicse között talán). Nagyon gyorsan vége lett ennek a 12-nek is, Szárszón leváltanak, és meglepi: itt van Gabi, Kriszta, Nóra, és közben megérkezik Regi is! Mini Gizion-tali, nagyon jó volt találkozni velük az éjszakában.
A kocsiban alszom 5 percet, most már nem jó visszaülni, fázom is, álmos vagyok, futnék inkább. Irmi is csendes, de jól van, bírja, kicsit a térde fájogat, semmi komoly, bemelegszik és futás közben nincs gond. Mindjárt Siófok, onnan én jövök megint. Hosszú ujjún gondolkodom, lebeszélnek róla, de már a pólót felveszem, fejlámpa nem kell, felkelt a nap 🙂
Gábor lába fáj, mondom neki, hogy átveszünk az utolsó szakaszából, de nem akarja, 6 percesekkel, vagy lassabban megoldja, és megígéri, hogy ha kell, szól (“de nem fog kelleni”).
Korog a gyomrom, eszembe jut, hogy enni kéne egy valamit indulás előtt – legyen egy banán, meg valami zabos izé, egy tízes az utolsó etapom, de viszek gélt, biztos, ami biztos.
Elindulok, 3 perc múlva eszembe jut, hogy óbasszus, nem ettem meg a kajám :O. Elfelejtettem, még ennyire amatőr bénaságot. Mindegy, megyek lassan, valami frissítőpont jön majd, eszem banánt, tolok rá gélt, és rendezem magam . A korábbi 66 km alatt nem büféztem semmit (vizet és izót ittam, a pontokon, meg magamat locsoltam csak), ezen a 10 kilin kétszer is megálltam: banán, kóla, víz, saját gél, és az etap 2. fele olyan lett, mint volt korábban az összes többi futás – imádtam, flow, a fókusz maradt a feladaton végig, nulla hülye gondolat.
És vége lett. Gábor és Irmi tapssal vártak a váltóponton, majdnem sírtam, annyira jól esett 🙂
És sajnáltam, hogy ennyi, nem futottam ki magam, önző módon keveselltem, még úgy mentem volna tovább 😀 . Irmi nagyon jól van, az ember meg nem mondaná, hogy 2 hete az ultrakéken bulizott 55 km-t, most meg 73 km-en van túl (terepfutó létére ennyit futni aszfalton, és sérülés nélkül, nagyon jó a csaj).
Sietünk, be kell érni időben a célhoz, legyünk ott mindannyian, az utolsó csippantásnál.
Parkolóba ráfordulunk az autóval, a hasam mond egy olyat, hogy khrgrrgggr, én meg szólok, hogy MOST AZONNAL ugrom a bokorba 😀, de végül várnom kellett vagy másfél percet (örökkévalóság), nem tarthatta fel a kocsi sort, viszont futottam egy jót a valami szálló budijába, ahol klasszul elidőztem, miközben Gábor csippantott – 22:02:58, egy órával jobb, mint amit terveztünk 🙂 -, és csalódottan konstatálta, hogy a csapattársak bizony nem értek oda időben… de a magyarázat elfogadható volt, mindenki jobban járt, hogy a wc-vel kezdtem 😀

A befutófotóhoz a futás sikerült együtt, fotó is van, Irmi úgy néz ki rajta, mint aki épp kezdi a futást, Gábor bár járni már alig tudott, a futást így is megoldotta, én meg hümm, mint aki nem igazán érti, hogy most mi van 😀

2,5 napja lett vége ennek az UB-nek, de még mindig nem ülepedett le bennem teljesen. Nem is a futás része igazán (na jó, az is, mert végig tök rendben voltam fejben is, fizikailag is, ezt még csak nem is reméltem, hogy ennyire klappol majd minden), hanem ahogy mi együtt voltuk csapat. Hárman futók, meg a három segítő. Egy fél szó vita nem volt, semmi beszólás, morgás, tényleg, mint valami mesében. Iszonyú jó csapat voltunk/vagyunk, és bár én nem vagyok egy meghatódós sírós valaki, de még most is majdnem elsírom magam, ha erre a hétvégére gondolok, Annyira kerek volt az egész, én nem hittem volna, hogy lehet így is csapatban futni.
Végig éreztem, hogy mindhárman pontosan ugyanazért futunk, eszünk iszunk, nyújtunk – hogy azt a chipet körbevigyük. Hogy nem csak magam miatt nem csinálok baromságot, hanem hogy a többiekkel ne szúrjak ki.
Csodaklassz volt 🙂.

Kedd van, és nincs izomláz, a lapockámnál levő csomók miatti keményebb görcsöket leszámítva kb úgy érzem magam, mintha lett volna egy laza 20 km-es vasárnapi futásom.
Lehet hogy túl lazára vettem ezt az UB-t, és simán futhattam volna gyorsabban, de majd legközelebb odateszem magam rendesen 😀 😉

#széntabletta – Verebes Regina

Posted on 2018.05.18. Updated on 2018.05.18.

UB2018 – a Valami Amerika 2. után szabadon – a „Ba” mivel az övé az 1/3 Balaton! ☺

Kicsit korábbról kezdem a sztorit. Január achilles sérülés 1 hét pihi, majd utána közvetlenül tüszős mandula gyuszi (12éve volt utoljára) még egy 1 hét pihi. Iparkodok Gabinak bizonygatni, hogy nem vagyok én ám lógós meg ilyenek. Aztán jön a február, mélypont. A januári 2 hét nem futás eredménye 1 hét „nem tudok wc-re menni” lett, ami egy durva gyulladáshoz vezetett. Még egy hét agónia, hogy fáj, ha futok, fáj ha wc-re megyek! Ez így nem mehet tovább! Klinikára belejelentkezés, vizsgálat, műtét február 26. Mi lesz így az UB-val???? Gabit hívom, sírva, hogy mi a helyzet. Bíztat, hogy legyen meg a műtét most, de az amiatti 2 hét kihagyás már nem fér bele sajnos, az UB-t és a bécsi maratont is el kell engedni. Picsába! Műtét előtti megbeszélés a dokival, mondom mi a szitu, futok meg ilyenek, verseny van, mennék, mi legyen. Doki azt mondja, a két hét táppénz csak azért kell, hogy a napi többszöri tisztálkodás elvégezhető legyen, pár nap után fusson nyugodtan! Oh, igeeeeen! Gabinak telefon, már nem sírva, hogy mi a szitu. Okés akkor így mehet a dolog. Hát innen indultam!

3 fős csapat, 2 kísérő, 2 autó, 1 bicaj. Csajok iszonyú jó fejek, lazák, toltuk az edzéseket, konzultáltunk ki hol tart stb… Szakaszok beosztva 2-2,5 órás etapokra. Zsu szól, hogy nekik Gabi azt tanácsolta legyenek rövidebben a szakaszok. Beszéltem Gabival, megbeszéltük, hogy igen, jó lenne, ha 10-12 km menne egybe. Szólok a csajoknak, hogy mi a helyzet „pöppet” módosítani kellene a szakaszokon. Sajnos a háromból egy ragaszkodott az eredeti tervhez, azaz Ő mindenképp 4 indulást akar és 19-22 km szakaszokat. Csodálatos! ☹ Jó, akkor is megoldom. Addig – addig bűvöltem a táblát, amíg megoldottam valahogy. A végeredmény az lett, hogy ketten 8 – 10 – 12 km váltottuk egymást 2*, majd jött a hosszabb szakaszt futó csapattag és ezt ciklust ismételtük 4*. Így nekünk rövidebb – 1 órás – pihenőidőnk volt az első és második szakasz között, majd utána jött egy hosszabb szusszanás. Ez a kecske és káposzta eset.

Engem a férjem kísér mindig, ez volt a 3. UB-m, mindig Ő tolja nekem a supportot. Nyugodt természet, fél szavakból értjük egymást, nem fél vezetni 1,5 napon keresztül, jól kezeli a problémákat és nem mellesleg 12 éve elvisel! ☺ Mondtam is neki az elején, hogy ez egy jó kis házasságpróba lesz, lehet, hogy a végére elválunk. ☺ Erre csak annyit mondott: „Hülyeségeket beszélsz!”

Pétek reggel elköszöntünk Pannustól, elfuvaroztuk a suliba, aztán bepakoltunk. Sikerült egy Octavia csomagtartóját megbuggyantanom! ☺ Itt hagyok egy kis időt!
Csajokkal találkoztunk Tihanyban, ebédeltünk dumáltunk eltelt a nap! Versenyközpontba találkozó Gabival és a többi Gizionnal! Zsuék is megérkeztek, akinek szalvétába csomiztam egy kis Radikal-t, mint Pablo Escobar! ☺ Este még egy utolsó átbeszélése a váltásoknak, mikor kell a bicaj a hosszúknál, ki melyik kocsit mozgatja stb….

Éjjel alig aludtam! ☹ 3-kor keltünk, zuhany egy kis reggeli és irány Aliga! Rajtban találkoztam Gabival, egy kis nyüszögés, hogy nem volt meg az 5 óra pihi, nem lehet esetleg, hogy ma mégis kihagyom ezt a hosszút, de Gabi csak bölcsen azt mondta: „Ilyenkor nem számít”! A csoportos rajtnál mellénk keveredett a „Szívtiprók” 3 fős bandája, akik konkrétan lökték a szívtipró dumát! Jah és még a kamerás fickós is kiszúrt magának minket, szal még egy 2 perces interjú félét is adtunk! Bejött neki a nevünk! 😀

Aligától az első szakasz volt az enyém! Ismerős tavaly is ezt futottam! Tartottam a lihegésmentes tempót, jöttek a km-ek, volt egy kis izgi pipi miatt „ez a bokor foglalt” szitu az egyik futótárssal! ☺ Dübörgött a ’80-as évek Glam Rock-ja a fülembe, imádás van és flow! Féltávnál találkoztam Antival, egy kis szőlőcukor és víz, robogás tovább. Úgy telt el az első szakasz, hogy „jé már itt is vagyunk”! Nyújtás után kocsi, és mentünk a következő váltópontra, Balatonalmádi Oázisra. Ott még egy kis nyújtás és henger, pár falat kaja, egy kis kávé és fogmosás. (3 év fogszabályzás nem múlik el nyomtalanul)
Váltóponton toporogtam kicsit. Láttam Gabiék csapatát, Helgát elrobogni! Az én váltásom is megérkezett, tök jó állapotban. Elindultam ismét, lábam oké volt, mintha nem is mentem volna vele már egy órát. Ez akkora megnyugvást adott, hogy azt el sem tudom mondani. Anti jelezte előre, hogy itt gyöszös lesz a megállás, mert a bicikli út és az autós elválik egymástól, csak ott áll meg ahol ismét egymás mellé ér, mondtam, hogy nem lesz gond! Na persze! Kerülgetni kezdett a róka, szóval alig vártam, hogy találkozzunk. Kaptam egy kis colát és szebb lett a világ, nem lett tökéletes, de viselhető. Ekkor mondta Anti, hogy Gabi ott fut lilában. Gondoltam úgy sem fogom beérni, de aztán mégis így a váltópontra együtt futottunk be és csaptuk a chipet az érzékelőre! (kép mellékelve) Ezzel vége volt az első 2 szakasznak, most jött egy nagyobb szussz. Ami alatt ettem, ittam, nyújtottam, átöltöztem, vettem fel Hanka szerkót, találtam lila szettet. ☺ Még előtte a hosszút futó csajszit Aszófőn megsupportáltuk, kapott vizes törcsit, meg bicajos kíséretet és nekivágott a domboknak. Kocsikat átmozgattuk és vízszintesen vártam a váltásom Dörgicsén, ahol elég erősen elkezdett dörgicsélni! ☺

Ismét a váltóponton toporogtam, vizslattam lesz e eső meg ilyenek. Antival megbeszéltük a találkozópontokat. Megjött a váltás, hát nem mondom, hogy fitt, üde és kívánatos volt, de úgy voltam vele, hogy ez most itt nem az én gondom, megöleltem gratuláltam és elindultam. Csapatás volt lefelé. Mondom ebből gondok lesznek, ha lefelé ennyire tolom, a combjaim bosszút fognak állni, így visszavettem. Ekkor figyeltem fel egy klassz futónacira! Gabi volt benne! ☺ Mondtam is neki, ha legközelebb összefutunk innunk kell valamit! ☺ Aztán elváltunk, de még utánam kiabált, hogy „Regi, jól nézel ki!” Köszi Főni ez na’on jól esett! A megbeszélt találkozón nem vártak, csak később. Itt kezdtem el érezni, hogy hasmenés kerülget. Szal gyorsan becsaptam egy pár széntablettát és irány Zánka. Megúsztam bokorkeresés nélkül, de tudtam, hogy ez nem végleges. Egyben és jó állapotban megérkeztem Zánkára átadtam a chipet és a szokásos nyújtás és kocsiba pattanás után irány Kővágóörs.

(Az első UB-m (2016) Zánkától Badacsonytördemicig tartott, amikor is Köveskálnál elvettem egy iso-t ami annyira megviselt, mint Chevy Van-t a magnézium! ☺)

Szokásos toporgás a ponton. Tekingetés, bámészkodás hát kit látok Gabit, flip-flopban! ☺ Természetesen odaperdültünk pár szó, említettem, hogy a pocak nem okés, de megyünk tovább, mert hát mégis csak ezért vagyunk itt. El is indultam. Én nem tudom, mi volt ezen a szakaszon 2016-ban, hogy milyen állapotban mehettem erre akkor, mert most semmi, de semmi nem volt ismerős! Pocak nem volt rendben, morgott, forgott nem volt jó sehogy. Elvettem, egy colat a frissítőponton aztán nekiindultam Salföldnek. Rámtört a „egyedül vagyok, mint a kisujjam” érzés, kezdtem szétesni. Tudtam, hogy Salföldtől lesz a másik csapatagnak bicajos kísérete, így felhívtam, és megkértem, hogy jöjjön elém egy kicsit, nem kell semmi csak a jelenléte! Így is tett, és minden visszakerült a helyére, újra toltam a km-ket. Hasam egyre rosszabb volt. Átadtam a váltást, és alig vártam, hogy megnyugodjon a hasam, ne rázkódjon. Nyújtás után elmentünk a Varga pincébe, ott volt az a csapattagunk aki a hosszúkat választotta! Jó állapotban volt, mondta, hogy jöhet a következő hosszú. Szandiékkal is találkoztunk, aki készített egy lesi fotót a ’csudálatos’ tartásomról és tokámról! Köszi! ☺☺☺ Itt ettem utoljára meleg ételt, egy adag sült krumplit!

Átmentünk Balatongyörökre, a következő etapomhoz. Minden okés volt, leszámítva a hasam. Hengereztem egy alaposat. Gabit itt is láttam, de úgy értékeltem, hogy most nem zavarom, a kocsiban ült és nézte a kilátást, valószínűleg pihenni próbált! Megérkezett a váltásom, a hosszút futó csapattag, itt már azért nem volt annyira acélos a mozgása és szerény véleményem szerint a fókuszt is elhagyta valahol. Ettől a ponttól kezdve 2,5-3 km-ként bokorugrás volt! Próbáltam elterelni a gondolataimat, de nem segített. Plusz a szúnyogok is összecsíptek. Sík ideg voltam, idegesített, hogy menne minden, de nem tudok menni, mert olyan „hívogató” a bozót! Jó! Ez nem gyűrhet maga alá, mantra, fókusz vissza, a kitérőket meg-megoldom. Így is lett, elfogadtam, hogy ezen így menet közben nem változtathatok, megyek ahogy tudok, és ha kell kitérek. Ennek köszönhetően a szakasz elején 8 percre feltornázott átlagomat visszavittem 6:30-ra és ezzel csaptam be Keszthelyre. Ez volt az 5. szakaszom, itt kezdtem el gondolkodni először, hogy még 3 indulásom van. Fizikálisan jól voltam, fejben összeszedett, de a hasam… Azzal a gondolattal mentem át a következő szakaszra, hogy még 10 km és jön a hosszabb pihi, ott helyrejön a hasam.
Neki is vágtam a 6. szakaszomnak Balatonberénytől Balatonmáriafürdő 2-ig. Itt már sötét volt, imádok sötétbe futni lakott területen, erdőben SOHA. (Belus Tomi most jót nevet) Hát itt erősen vártam, hogy valami kietlen szakasz legyen, sok tereptárggyal, ami mögé lekuporodhatok. Nem volt. Frissítőponton szupercuki segítők elémugrottak, hogy mit adhatnak, mit segítsenek miután láttak kitámolyogni a toi toi ból! Ott akkor egy forró zuhanyra vágytam, egy pho levesre és egy kurv@ nagy dugóra oda! ☺Valahogy elvergődtem a végéig, átadtam a chipet. Itt volt először az, hogy elkezdtem nyafogni Antinak! Nyitva volt valami presszó szerűség, ahol volt mosdó. Bent volt egy kísérő hölgy a gyerekeivel. Így ismeretlenül segített átöltözni. Közben tolta, hogy „OMG 3 fős” csapat dumát. Szegény gyerekek nem tudom mit gondolhattak, mikor látták, hogy anyu rángatja le majd fel egy idegen nőre a sporttoppot! El nem tudom mondani mennyire hálás vagyok azért, hogy segített. Valószínűleg azóta is ott lennék abban a mosdóban laokoon csoport megszégyenítő pózban! Teljes szettemet lecseréltem, lenyomtam egy „fesztivál fürdést” és próbáltam arra koncentrálni, hogy most van kb. 3 órám pihenni és hasat rendbe tenni!

Át is bumliztunk Antival Balatonszemesre. Persze éjjel nincs nyitva a Kistücsök! ☺ Cipő lerúg, pár szem sós kekszet ettem, vettem magamhoz még só tablettát, ittam sokat és bedobtam a beauty sleep-et. Úgy terveztem 3 órát szunyókálok! Aha! A hosszút futó csapattárs a közös viber csopiba tolt egy „itt vagyok” üzenetet! MICSODA??? Azt meg, hogy. Na mind1 elkezdtem felvenni a cipőm, mire kiderült, hogy csak fél távnál van, és azért írta, hogy a kísérőinek szóljon! Ez a kis ijedelem olyan jól sikerült, hogy 3* látogattam meg a klotyómanót érkezéséig! Az a két szem keksz is elpárolgott és vitt magával még vagy százat! Csak tudnám miből??? No, ha már fenn vagyok bejáratom magam, kis mozgás, gugolás éjjel 3 órás fogmosás. Üde lehelettel vártam a pajtit, aki érkezett is. Ez volt a 3. hosszú szakasza, háááááttt… ekkor azért megijedtem, lehet osztani kell az utolsó részét! Nekiindultam, kb. 5 perc kellett, hogy beinduljon a lábgépezet. Ez mégis csak a 7. szakasz volt. A hasam továbbra sem volt jól. Futás-bokor-futás, így váltogattam a dolgokat. Aztán egyszer csak a fejlámpám fényénél látom az aszfalton Gizionpower. Ez az, itt vagyok, itt lehet extrát kérni! ☺Olyan jó érzés, tartozni egy csapathoz, külön várnak stb… És igen ott, akkor volt egy miniGIZItali. Nekem az ott annyira nagy lökést adott. Lelkem feltöltve, hasam üres! Bevittem a szakaszt, úgy ahogy, kitérőkkel! A másik rövidet futó csajnak már az utolsó szakasza következett. Ő is és én is fejben és fizikálisan is rendben voltunk. Nem fájt semmi, éreztük ezt azt, de semmi olyan ami megborított volna minket. Ezen a szakaszán mi kísértük végig, hogy a harmadik lány és a sofőr tudjanak pihenni. Olyan szinten energikusan ment végig, mintha csak akkor indult volna. Az utolsó 2 km szakaszom jött, ezt teljesen elengedtem, videót készítettem az érzéseimről, hogy honnan hová jutottam stb… aztán a mardék 1,5 km még lefutottam és iszonyatosan boldogan érkeztem meg Siófok1-re.

Következett utolsó 16 km hosszú. Őszinte leszek minden pillanatban azt gondoltam, hogy meg fog csörreni a telefon, hogy menjünk, vigyünk még szakaszt. Aztán végül meg is szólalt, de csak azért, mert eltévedt szegény! Hívott, hogy nem ment át a Sió csatorna hídján, hanem több futóval elmentek jobbra, és már majdnem a Tesconal járnak! Így visszafordultak és újra irányba álltak. Ebben az egészben az volt a csúnya, hogy a kérdéses ponton rendőri irányítás volt, aki ezek szerint nem volt a helyzet magaslatán.

½ 9 től ott toporogtunk az utolsó chipolvasónál. Megérkezett a harmadik csapattag, bevitte az utolsó hosszút! Iszonyú jó érzés volt, összeborultunk és vagy egy percig pityeregtünk! Beálltunk a befutósorba és akkor tudatosult bennünk, hogy mit csináltunk meg! Lehet, hogy nem egy észvesztő idő ez a 27:25:24, de a miénk minden másodperce és az össze 221 km!

Átfutottunk a célkapun, ami annyira jó volt! Ezt sikerült a tesóméknak megfejelniük, megleptek, lejöttek a befutóra és egy nagy transzparenssel vártak a célban! Na itt előtört a Spongyabob sírás!

Imádtam az elejétől a végéig ezt az egészet! Most egy hatalmas űr van a gyomroban, mert még mindig éhes vagyok pedig már szerda van és folyamatosan eszem, a lelkemben, mert bár megcsináltuk, de hiányzik ez az egész mindenestől és egy évet kell várni, hogy mehessünk újra! ☺

A szakaszaim így voltak jók, ahogy voltak! Ezt mutatja az is, hogy nincs izomlázam, bal térdem kicsit fáj, de az sem vészes és kezelem!

Nem tudom elégszer megköszönni a felkészítést Gabinak és azt, hogy ott akkor nem hagyta, hogy elhalasszam a műtétet!

Nagyon nagy köszönet a férjemnek, aki állta a sarat, bár véleménye szerint „nem volt semmi extra”! ☺ Nem egy ideges pasas!

Természetesen köszönet a csapattagoknak, hogy ebben az őrültségben társak voltunk, nem volt feszkó, vita, egymásnak feszülés! Mindhárman úgy gondoljuk, hogy a szakaszbeosztás így volt jó ahogy, még a hosszút futó is! ☺

Köszönöm a figyelmet!

Puszi, pacsi! Jövőre veletek ismét Aligán! ☺

Gizilovak az UB-n – Kormány Alexandra

Posted on 2018.05.18.

Öten vágtunk neki a 221 km-es távnak. Személyesen nem is ismertük egymást, csak mindannyian Barát Gabi edzéstervei alapján futunk már jó ideje. A nevezés óta eltelt időszak alatt viszont szinte napi kapcsolatban voltunk neten, hangolódtunk a versenyre, izgultunk, hogy nehogy valami sérülés megakadályozza az indulást, így szépen lassan megismerkedtünk, az UB előtti este szinte régi barátokként üdvözöltük egymást a Balcsi parton.
7:30-kor rajtoltunk és úgy terveztük, hogy kb. 24 óra alatt fogjuk megtenni a kört. Gabi 8-14 km-es szakaszokra osztotta fel a távot, ami teljesíthetőnek tűnt és közben azért volt idő a regenerálódásra is. Én 44 km-t futottam 4 részletben:
I. szakasz: Balatonalmádi-Alsóörs 8,5 km 46:10 5:25/5:01
Nagyon vártam már, hogy elindulhassak végre, az első km-en minden izgalmam elszállt, éreztem, hogy végig tudom csinálni a napot! Baromi meleg volt, de különösebben nem zavart – a hőség elviselésében szerintem sokat segítettek a délután 2-kor kezdődő teniszedzések – árnyék nulla, a katlanban pedig mindig megszorul a meleg… ez most jól jött, frissíteni sem álltam meg, csak élveztem, hogy futhatok 🙂
II. szakasz: Zánka-Köveskál 12,0 km 1:06:07 5:30/5:12
Őszintén szólva egyáltalán nem néztem utána, hogy milyen szintre számíthatok, csak a többiek mondták, hogy lesz benne szívás rendesen! 🙂
Annyit tudtam, hogy nem szeretnék megállni a legnagyobb emelkedőn sem, amíg tudok, futok, még ha lassan is. Erősnek éreztem magam és megállíthatatlannak! 🙂 És közben végig az járt a fejemben, hogy mennyire szerencsés vagyok, hogy itt lehetek, hogy kikecmeregtem a hónapok óta tartó térdfájásból és tudtam, hogy én itt az UB-n egyáltalán nem nyavalyoghatok, mert ezt akartam, erről álmodtam és egyáltalán nem bánom, ha kicsit meg kell szenvedni azért a befutóéremért! Éppen ezért nem is volt holtpont – ez az egész hétvégére igaz egyébként – élveztem minden futással töltött percet!