ultrafutás

UB egyéni – Földi Zsuzsa, beszámoló

Posted on Updated on

Második egyéni UB-m, és megint nem ez volt az eredeti terv 😀

A tavalyi Berlini 100 mérföld után a terv az volt, hogy idén tavasszal futok egy jó 24 órát az Omszki tónál a bajnoki futamon. Közben kihúzták a nevem a SP sorsoláson, ez hatalmas plusz motivációt adott a 24 órához, az utolsó pillanatban (1 héttel a verseny előtt) meglett a versenyengedély is, nagyon vártam a futást. Aztán a verseny hetében szerdán utolért engem is az, amit 2 éven keresztül megúsztam: covidos lettem…. Omszki tó nekem ugrott, újratervezés – kell egy tavaszi hosszú, legalább 24 órán át tartson, és időben is jó helyen legyen, hogy nyáron se kelljen unatkozzak 😀

No, akkor legyen az UB, 5 hét múlva – volt kis kínlódás, hogy hogyan jussak be, de szerencsére újra megnyitották a nevezést, ez is pipa.

Elég optimistán álltunk a covid után UB-t futok dologhoz, és bár enyhe tünetekkel (= 3 napig elég szarul voltam, de csak felső légút volt érintett, láz nélkül) estem át ezen a szaron, azért nem tudhattuk, hogy mi lesz utána a pulzussal, tempóval, levegővel.

8-9 nap után negatív teszt, 3 hétig sirattam kicsit a beforecovid tempóm (illetve pulzusom), aztán egyszer csak visszajött minden, ami előtte volt, alig hittem el, hogy talán nem szintidővel küzdés lesz a Balatonnál 😊

Gábor sajnos most nem tudott jönni velem, így első ötletem az volt, hogy tulajdonképpen nem is baj, ha nincs bringás kísérőm, sőt, jó is ha nincs velem senki folyamatosan, pont ez kell a SP előtt gyakorlásnak. Végül úgy alakult, hogy az edzőm, Barát Gabi, és Zsóka Gizion fognak segíteni a körön, ami azért is jó, mert ősszel is Gabi lesz az egyik segítőm 😊

Konkrét időterv nem volt, csak annyi, hogy a futóképesség megmaradjon végig (2020-ban az utolsó 20-40 km-en nagyjából csak gyalogoltam), és elhangzott egy 28 óra is Gabi szájából (gondolatbuborék felettem: óbasszus, én 30 órán belült reméltem :D)

Hétfőn elmentem a rajtcsomagért, és megláttam az idei rajtszámot… Alig hittem el, hogy ugyanaz, mint másfél éve volt, baromira örültem neki (és úgy tudom, tök véletlen, hogy a 67-est kaptam most is) 🙂

Csütörtökön mentünk Füredre, Gabival és Zsókával a frissítés átbeszélése nagyjából 3 perc volt: „itt vannak a kulacsok, itt az izó, itt a sótabi, itt a koffenitabletta, füles ebben, telefon töltőzsinór meg itt. Óránként fél liter izó fogy majd kb, üres kulacs helyett kérek telit”

Most is a már bevált I:am fueling Mineral and Energy drink-et terveztem végig a 210 km-en, napközben plusz sótablettával, ha annyira meleg lenne esetleg.

Pénteken reggel fél7 előtt értünk a rajtközpontba, Gizionokkal pacsi, fotó, induljunkmár, navégrehétóravan, rajt 😊

rajt előtt kissé feszülten:-)

Tempó terv nem volt, pulzusra futottam. A tempó kicsit gyorsabb lett a vártnál/gondoltnál (6:30 helyett 6:10-20 között), de pulzus jó, minden jó 😊

A verseny előtt pár nappal a bal combomban volt egy húzódás-gyanú, de az elmúlt, MasszőrTomi rendbe tette, ez az izom kicsit jelezgetett, de semmi fádalom vagy gond nem volt.

Hűtünk-vizezünk

Aztán olyan 30-40 km körül a JOBB térdem körül éreztem valamit, de a futás ment jól, 4:23 körüli maraton (4:45 körül „szoktam” ilyen hosszún), a Római úton is inkább futás volt, mint gyaloglás (a 2020-as UB-val ellentétben). Már 10 óra után elég klassz tavaszi meleg idő lett, sapkát-karszárat vizeztem, Gabiék adtak jeget is, teljesen rendben volt minden.

Majd az a valami a jobb térdem környékén 80 km-re már egyértelmű fájdalom volt, akkor jött a „%@#%&, mi a p.csa van” gondolat, kicsit megijedtem, hogy ez bárhonnan is nézem, fáj. Keszthelynél a kulacsok cseréjekor mondtam Gabinak, hogy hát fáj a jobb térdem, a válasza nagyon megnyugtató volt: „oké, majd elmúlik, haladjunk, szia!” 😀

Haladtam, közben figyeltem az érzést: na, megvan, ez nem ízület, ez izom, az meg jó, ki kell lazítani, nyújatni, és jobb lesz. Fenékpusztánál szóltam is, hogy akkor kérek hengert, a következő ponton már a fűben henteregtem vagy 1,5 percet – és utána valóban jobb is lett 😊

Innentől ez ment – kulacs csere, fetrengés a hengeren, nyújtás, gyors tovább indulás.

Berényben tervben volt, hogy anyuékkal és a gyerekekkel pacsizunk, de nem értek ki időben – hát, akkor majd vasárnap lesz pacsi.

Keszthelytől Fenyvesig nagyon otthonos volt a futás, nappal itt sokat futottam már, rengeteg edzést itt csináltam meg az elmúlt pár évben. Fenyves körül volt 100 km, 11:19 , aztán 12 óra 105 km felett – na, ez klassz, 12 órás százasokat mentem eddig a hosszúkon, az a 28 óra most tuti meglesz, ha nem szúrok el valamit nagyon 😊

Este 7 körül kértem egy koffeintablettát, kezdtem álmosodni, közben pontokon hengernyújtás. A térdem környékét éreztem, fájdogált, és egyre hamarabb jött vissza a fájdalom a hengerezés után, de várható volt, nagy csodára nem számítottam, az volt a fontos, hogy haladjak, lehetőleg futva.

Naplemente környékén, valahol 110 és 120 km között éreztem azt nagyon, hogy a helyemen vagyok. Hogy mennyire szeretek futni, hogy mennyire szeretek itt, a Balatonnál futni, és pont leszarom, hogy most épp fáj, ez most pont így jó, ahogy van. Fáj? majd elmúlik, nem érdekes, nem zavar.

Az éjszakát nagyon vártam 😊 Futottam már éjjel egész napos futás után ub-n, és futottam már éjjel egyedül, de átfutott nappal után éjjel egyedül még nem. 2020-ban Gábor bringán kísért, az éjszaka akkor egy végeláthatatlan gyötrődés volt, sok sírással, fájással. Most mi lesz? Hogy élem meg a fájdalmat, a sohaneleszvégeasötétnek érzést, a mindent.

Nos, hosszú volt, persze, de fele annyira sem utáltam, mint gondoltam, hogy fogom.

8 óra még a napfelkeltéig, 7 óra már csak, 6 óra, 5, 4, 3, és hopp, jé, már hajnali 3 van? azta. Telik, és nem is annyira szar 😊 Valamikor 8 és 10 között keveredtek rám az éjszakai cuccok – lámpa, hosszú ujjú felső, kesztyű, de szerencsére extra hideg nem volt (Gabiék mást mondanak 😀 ), tulajdonképpen a gyaloglások miatt kellett csak a vékony széldzseki is.

Többször keveredtem nappal is, éjjel is Káldi Peti mellé, jó volt beszélgetni vele, elterelődött a figyelmem a fájdalomról, aztán futottam egyedül is, másokkal is. Hankával (ő is Gizion) is összefutottunk, beértem őt valahol Mária után, Németh Szilvivel (Gizion) is mentünk együtt többször, jók voltak ezek a pár perces együtt kocogások nagyon.

161 km pont mint Berlinben: 19:41, ez tök jó. Hát akkor legyen a 24 óra is jó, jobb mint 2020 UB-n (akkor kb 178km volt), ha már 5 hete nem futhattam az Omszki tónál… 165 körül mondta Gabi, hogy fussak minél (=még) többet a gyaloglások mellett, hogy a végén is megmaradjon a futómozgás. Fáj, fáj, de csináljam, muszáj. Csináltam 😊

A reggel is pont annyira szép volt, mint az este. Futni már kevesebb ment mint este, de még mindig imádtam az egészet. Fűzfő, Akarattya, mentem ahogy csak tudtam, a 24 órát 190 km körülire akartam hozni mindenképp.

Káptalanfüred tábla, ismerős a bringaúton – Keller Sanyi várt itt, megörültem neki, és mondtam hogy bocsi, de meg nem állok, kell a jó 24 óra 😀 Futott velem a pontig, beszéltünk pár szót, mondta hogy délután van a rajtjuk csapatban, hozott nekem kis meglepit, ne szaladjak majd el a befutás után 😊

Reggel 7-kor 24 óraja futottam, 189-190 km között voltam az órám szerint, ez klassz, és van itt még bőven majd, ha pont ennyi ideig kellene kellene futni egyszer 😉

Almádi ponton Gabiékkal volt Neubrandt Józsi is (szintén Gizion), mondták hogy Halász Laci (Gizion) párszáz méterre van előttem, még utol is érhetem, ha igyekszem – így is lett, beértem, gyalogolt, hívtam, hogy hajrá, kocogjunk, de nem volt kedve, én nagyon nem is erőltettem.

200 km 26 órán belül, a futás egyre kevésbé volt komfortos már (már mennyire komfortos lehet a futás 26 óra után), a gyaloglás se finom annyira, így inkább a futást próbáltam erőltetni, legyen hamarabb vége a fájásnak 😀

Egészen kb eddig nem foglalkoztam vele, hogy egyik ponttól mennyire van messze a következő, de valamikor itt a végén már megkérdeztem Zsókát, és mondta, hogy 3,6 km. Emlékszem, hogy mondtam, hogy na, akkor ezt igyekszem 30 percen belül behúzni. Vagyis 8:30-as ezreken belül kell „futni”, és mennyire istenkirálynak érzetem magam, hogy megcsináltam…

Az utolsó pontra klassz volt megérkezni, innen még bő 3,5 km. Itt jött a fog összeszorít, két lépés „futás”, két lépes gyaloglás, aztán három, négy, egészen addig amíg nem ment újra egyben 200 m futás, akkor már éreztem, hogy haladok talán. Másfél éve itt gyalogoltam végig, most nem éreztem annyira kivert kutyának magam, csak baromira irigyeltem a söröző népeket 😀

Az utolsó városi kis emelkedőt, egészen a befutóig gyaloglás nélkül csináltam meg, nehogy már az legyen, ami múltkor volt – utolsó 40km gyaloglás, majd a legvégén 300 m futás, na nem. Ha futva érek be, akkor előtte kinn a városban is futok, ha 300 méter ment a sétányon, akkor megy itt 800 is, ennél szarabb már úgyse nagyon lehet 😀

Rohadt jó volt beérni, csippantás: 27:23:xx. Klassz, legközelebb még jobb lesz 😊

Szalagért futva mentem, vártak Gabiék, fotó, ölelés mindenkinek, én csak vigyorogni tudtam 😊

Kértem kávét, Zsóka ment is érte, de előtte kezembe nyomta a hideg sört, és Keller Sanyi meglepije szintén sör volt, el lettem látva idén rendesen 😀

Utánam nem sokkal beért Halász Laci is, kicsit később Németh Szilvi, Hanka már bő egy órával előttem. Közös fotók, éremgravírozás, majd mi Gabival szálláshoz, és kaja.

A szálláson úgy dőltem el, mint egy zsák, 2-3 óra alvás jött úgy, mint akit fejbe vágtak 😀

Simán vezettem másnap, a jobb lábam fájósabb volt kicsit, mint a másik, de nagyjából ennyi lett a „kár”. Nem futottam ki magamból mindent, és még így is a 2020-as 223 km 210 km-es részidejénél másfél órával futottam jobbat, és közben 1 órával több állás volt most, mint akkor. Muszáj lesz futni itt még egyszer legalább, amit most benne hagytam, ki kell szedni 😊

Szerettem ezt az UB-t nagyon, a felmerült gondokkal együtt is nagyon kerek lett az egész, és bár a 27,5 órás idő azért nem extra combos, de az, hogy 1 hónappal covid után tulajdonképpen sima ügy volt, ez a futás még adott egy plusz extra motivációt az év további részéhez 😉

Gyomor-gond most sem volt, éjjel a fáradtságot sokkal jobban kezeltem, mint másfél éve – már tudtam, mire számítsak, a fájdalom is sokkal kevésbé zavart, és egyértelműen jobb nekem így, a kísérőkkel csak pontokon találkozva futni, mint folyamatos bringás kísérővel.

Köszönöm Gabi a felkészítést, a kísérést, Zsókaval nagyszerű páros voltatok 😊

Köszönöm mindenki másnak is a segítséget: páromnak, Gábornak a folyamatos támogatást, Tominak a heti masszázst, Lacinak az erősítő edzéseket, gyerekeimnek a türelmet az anyjuk agyament dolgaihoz, szüleimnek a gyerekek hétvégi pesztrálását ❤

UB – Egyéni teljesítő gizionok

Posted on

Evetovics-Balla Hajnalka 26:10:36 (25/9)
Dr. Földi Zsuzsa 27:23:36 (25/13)
Halász László 27:36:10 (86/46)
Németh Szilvia 28:39:59 (25/16)

Természetesen házi költőnk Erős Gábor is (kín)rímekbe öntötte szurkolását 🙂

Kis hazánkban van egy tó,
Úszik rajta sok hajó.
Benne meg a sok harcsa,
Körbefutja sok marha.
Ki magában, ki meg nyájban,
Ne higgyétek azt, hogy nyár van.
Lábikókat rakosgatva,
Szemetekkel pislogatva,
Haladtok a cél felé,
Érem lészen, majd evés.
Eltévedés itt kizárva,
A nagy tavat körbejárva,
Talpad alatt a beton,
Jobb part sneci, bal a ton.

Martonvásár 100 km – Parragh Dániel, beszámoló

Posted on Updated on

IV. Fehér Enikő és Vörös Balázs emlékverseny – 100 km
A versenyt a Havasi Gyopár Futóklub szervezte. Nagyon szimpatikus társaság, a versenyt pedig profi módon bonyolították le.

Hajnali 3-kor kellett kelni és 4:20-kor indultunk Mohai Petivel Martonvásárra. Ezúttal is Ő frissített, mint tavaly a Tisza-tó-nál.
A 100 km-es verseny indult a legkorábban, 6:00-kor. 1360 méteres körpálya. A szintidő 13 óra. Reméltem, hogy ezzel nem kell foglalkozni.
Nagyon jól sikerült a felkészülés jelentős része.
Sajnos április elején jött egy kisebb combsérülés, így a versenyt megelőző 2 hétben már alig tudtam edzeni, a balance is elcsúszott. Épphogy sikerült összedrótoznom magamat.

40 perccel a rajt előtt már ott voltunk, így nem kellett kapkodni a pakolással, wc-vel, krémezéssel.
Jó szar idő volt, 6 fok, hideg szél. Felvettem 3 réteget, mert majd’ megfagytam. Mindössze 12-en indultunk a 100k-n. De volt egy csomó más táv/idő (12 órás, 6 órás, 50k, 50 mérföld, maraton félmaraton, stb.), így azért összeverődött párszáz futó a nap folyamán.
Elindultunk. Reméltem, hogy az előírt pulzuszónát (148-153) még nem érem el legalább fél/egy órán keresztül. Ja … aztán 400 méter után már 150 volt.
Sok volt az a 3 réteg, így a második körben már le is vettem a széldzsekit.
Elkezdtük a frissítést. 2-3 körönként soft kulacsot cseréltünk. Felváltva kaptam vizet és i:am isót. Óránként 1 Squeezy sós paradicsomos gél. Ez a kedvencem, azért edzésen szinte soha nem használom, hogy ne unjam meg.
Ezen kívül 2 óránként terveztünk egy sótablettát, ill. néha pár darab sós kis sós percet gyomorvédő céllal. Ez a része tökéletesen működött. Nem volt se hasfájás, se hasmenés. A gyomrom végig rendben volt.
Az első 30 kilométeren egy jó, egyenletes tempót futottam. 5:30-5:40-es ezrek. Pont ilyet szerettem volna. Megálltam 2-szer wc-re. Úgy tűnt, hogy túl sokat iszom.
Közben a hőmérséklet egy kicsit feljebb ment, kisütött a nap. Időnként még melegem is volt.

DSC_8931.jpg

Végre egy kép, amin olyan, mintha futnék, de itt meg alszom.

Aztán a 32. kilométeren jött egy kisebb megszédülés. Elkezdtem sétálni, de viszonylag hamar elmúlt és újra futni kezdtem. Levettem a második réteget, mert nagyon melegem volt.
Ugyan a szédülés elmúlt, de nem éreztem jól magam. Peti mondta is, hogy nem nézek ki jól.
A tempó teljesen bezuhant. Jöttek a 6 perc feletti kilométerek. Teljesen világos volt, hogy innentől már csak lassulni fogok. Ebből kellett főzni.
Úgy voltam vele, hogy talán 50k-ig el tudok menni, aztán pakolunk és megyünk haza.
Egy ideje már kínlódtam, amikor egyszer csak megjelent mellettem Bogár Jani. Rám nézett és mondta, hogy Hajrá! Aztán elszáguldott.
Ez adott egy nagy lökést. Rengeteget segített abban, hogy kimásszak a szarból.
Itt már egy kicsit jobban voltam újra

278301610_1113109559478063_2208248091578367825_n.jpg

Viszont még 50k-nál sem járatam és elképzelhetetlennek tartottam, hogy végig tudok menni.
Állandósult a 6:30-6:40-es tempó. Akárhogy számolgattam, mindig az jött ki, hogy még k*rva sokáig itt fogok körözni.

Innentől kezdve próbáltam kitalálni egy következő mérföldköveket. Ha elérem az 50k-t, akkor az lesz életem harmadik leghosszabb futása.
Ha megvan a 60, akkor annál már csak az UTT volt hosszabb.
Meglett a 60. kilométer: 6:02:22. Soha rosszabb 6 órást. Kb. itt kezdtek el égni a combjaim. Teljesen olyan érzés volt, mintha másztam volna már 800 méter szintet.
Volt a pályán 2 emelkedősebb rész. A kiírás szerint mindössze 4 méter szintemelkedés, de a verseny végére ez a 2 nevetséges emelkedő teljesen felőrölt.
Meglepő módon a futómozgás elég jónak tűnt. A balance rendben volt, a törzstartásom megfelelőnek tűnt (pedig nálam többször talán senki nem csalja el a core erősítést).
Jött a 70, majd a 80. Ugyan haladtam, de akárhogy számoltam, látszott, hogy ezzel a tempóval simán 2 és fél óra lesz a maradék húszas.
A gyomrom még mindig rendben volt, de a gél már nem ment. Többnyire perecet ettem.
A combjaim egyre jobban égtek, így állandósultak a rövidebb séták. 7 percesben haladtam jobbára. Idegesített, hogy sétákkal még tovább fog tartani, de ment több. A pulzussal már nem kellett foglalkozni, nem akart felmenni.
90 km-nél jött a görcs a jobb talpamban, de ezen már csak nevetni tudtam. A frissítőpontnál lévő emelkedőt már minden körben sétáltam.
Még egy laza 10-es…de aztán kiderült, hogy az órám kb. 1 km-el többet mért, így annyival többet kell még menni :-/
A végére megjött a családom, így lehetett csinálni gyerekes befutót.

278464280_1700948583585049_7073984654719360182_n.jpg

278428072_529272475419734_3793825787951607161_n.jpg
 A vége 10:43:59. Ebből ennél többet nem lehetett kihozni és értékes tapasztalatokat szereztem egy hosszabb ultra távon.