ultrafutás
Szederkény-Bóly 100km – Földi Zsuzsi, beszámoló
Ez a verseny nem is verseny, hanem egy szuperül megszervezett, nagyon jó hangulatú közösségi futás a Futaföld SE szervezésében.
Az ötlet, hogy fussak itt egy hosszabb edzést, valamikor januárban jött, Gáspár Peti fuvart kereső posztja szembejött velem a fb-on, és arra gondoltam, hogy ha Gabi rábólint, akkor két legyet ütünk egy csapásra – Gáspinak van fuvarja, nekem meg egy év eleji százasom. Gabi okézta, Gáspi örült, örültem én is, hogy Bóly környékén futhatok.
A futás előtti hetekben jöttek a lassan már szokásossá váló dolgok: 3 héttel előtte korcsolyázás közben két olyan esésem volt a hátsó felemre (majd másnap otthon a lépcsőn…), hogy pár napig még a farokcsont törés lehetősége is felmerült, egy hét futás kimaradt teljesen, utána is csak nagyon óvatosan tudtam kocogni kezdeni.
A futás hetén hétfőn hirtelen klagenfurti út anyukámmal (édesapám az ottani klinikára került), ott tudtam futni is szerencsére, majd sikerült szerdán a vacsora után az éjszakát a klinikán tölteni anafilaxiás reakció miatt (nem néztem meg az allergéneket, és volt benne zeller…). Szerencsére időben beértem a kórházba, csütörtökön utamra is bocsátottak, aznap még vezettem 500 km-t haza 
Sajnos közben kiderült, Gáspár Peti mégsem tud jönni Bólyba, így foglaltunk szállást péntek estére, legalább a technikai értekezleten is ott tudtam lenni, ami már csak azért is különösen jó volt, mert péntek délutánig semennyit nem tudtam foglalkozni a futással (útvonal, stb).
Indulás előtt fél órával bedobáltam egy táskába a futócuccot, frissítést (100 km max 12 óra, az 12 adag <iam> italpor, elég egyszerű volt ), és csak reméltem, hogy nem marad itthon semmi 
A technikai értekezleten minden infót megkaptunk – Bólyból indulva két kör: egy 57 és egy 43 km-es, a kísérőautókba tudunk frissítést tenni, hol lesznek frissítőpontok, stb. Volt pizza is, amiből én nem ettem, Gábor helyettesített az eltüntetésében
Szálláson csináltam magamnak vacsorát (GM tészta, túró), útvonalat órára tettem, megbeszéltem Gáborral hogy kb milyen időközönként találkozzunk, és ezek a pontok kb hol lesznek.
6-kor volt a rajt, keltem nagyon korán, kávé, wc, 12 órára izó bekeverése. Futás előtt nem szoktam enni, most sem ettem – éhes nem voltam, extra gondot meg nem akartam a nyakamba venni
Futómellénybe összesen fél liter izó, freebeltbe másik fél liter, így 2 órára jó leszek. Tettem el fülest, ha kedvem lenne zenét hallgatni, pénz, maszk, személyi.
A rajt előtt az egyik kísérőautóba beraktam egy pár adag izót, Gáborhoz is tettünk valamennyit, nagyjából gőzöm nem volt, hogy az elmúlt három hét eseményei után hogy fog menni a futás, tippem sem volt a tempóra.
Rajt sötétben, kocogós tempó (6:00-6:30 között, attól függően, hogy volt.e emelkedő épp), pulzus a szokásos hosszúknál kicsit alacsonyabbra előírva. Idő a várnál kellemesebb, bár kicsit szeles, de nincs extra hideg, nincs orkán erejű szél, nincs hóvihar, nem zuhog az eső – jobbat nem is kívánhatnánk mára, tökéletes lesz egy így
Kb 22-23 éve ezen a környéken (konkrétan Sátorhelyen) voltam nyári gyakorlaton, akkor beleszerettem már a környékbe, a dombokba, most alig vártam, hogy világosodjon, és lássam futva is a környéket.
Az első óra végén egy gyors wc-járatra megálltam, bíztam benne hogy nem erről fog szólni a napom, de szerencsére nem kellett többször kiállni. Az út hullámzott, pulzusra figyeltem, ha olyan volt az emelkedő, gyalogotam, és amin csodálkoztam, hogy volt, amit meg is tudtam futni
A megálló után Anettel futottam 1-2 km-t, aztán megint egyedül kocogtam.
Induláskor vettem a trikó+hosszú ujjú technikai felsőre egy széldzsekit is, azt kezdtem melegnek érzeni, és azt is, hogy gyenge vagyok, illetve nem szoktam a zsákhoz – elkezdett fájni a hátam, pulzus meg nagyon mászott felfelé…
25km körül ki is adtam a fölösleges cuccokat Gábornak, legfeljebb mostantól óránként lesz kulacs csere.
Vetkőzés után, plusz cucc nélkül beállt újra a pulzusom, hátam nem fájt, fejben meg felírtam magamnak, hogy mostantól zsákkal is kell futni, és még komolyabban kell venni a hátam erősítését
A 100km-ben nagyjából 700m szint volt, ennek több mint a felét az első 36 km-ben letudtuk (16-36 között). Volt olyan emelkedő, ahol az én síkhoz szokott lábaimmal gyalogolni tudtam csak felfelé, és még így is zónában maradtam simán, viszont amin csodálkoztam, hogy egy-egy emelkedőt meg „kellett” futnom, hogy ne essen le a pulzusom
30 km-től zenét hallgattam, élveztem az egész futást, a napsütést, a baranyai dombokat, nagyon szerettem az egészet
Maratoni idő 4:45, na az jó, eddig mindenhol 12 órára simán meglett a százas ilyen részidővel. Fáradtság semmi, kereszcsont-farokcsont nem fáj, érzésre mintha 1-2 órája indultam volna csak.
A futás előtt azt beszéltük Gabival, hogy csak egy sima hosszú edzésnek vesszük ezt a mostani futást, megyek amíg oké, közben eldönthetem, hogy mennyire és meddig akarom nyesztetni magam, a korábbi 3 hét eseményei miatt tök oké, ha kiszállok korábban.
Az első kör (57km) nagyjából a tervezett 6,5 óra alatt meglett, befutottam a rajt/célba, jeleztem a szervezőknek hogy indulok a második, 43 km-es körre.
Innentől már meredekebb dombok nem igazán voltak, a pulzusra figyeltem, hogy a helyén legyen, ha kellett belegyalogoltam, de sokat nem kellett.
Először 65-66 km-nél érzetem, hogy na, hosszút futok, már kinn vagyok 7,5 órája, de egyébként semmi gond nem volt. Gábornak mondtam is amikor adta a kulacsot, hogy nos, akkor most kezdődik az edzés érdemi része
A második körben, illetve az első kör második felében, 37 km-től már fixen tudtam a 9,1-9,2 km-es órákat, az utolsó harmadban sem lassultam igazán, ennek örültem, éreztem hogy van erő, kedv is, 70 után már biztos voltam benne, hogy ha hülyeséget nem csinálok, akkor 12 órán belül benn vagyok.
81 km 9 óra, 82 körül 1-2 perces kicsi mélypont, fáradt voltam. Gyalogoltam kb. 150-200 métert, összeraktam magam, és eldöntöttem, hogy még azelőtt beérek, hogy fejlámpát kéne újra venni
90 km 1-2 perccel 10 órán belül lett, ez klassz, akkor 11 óra körüli befutóidő lesz.
95 km körül kezdett el fájni a keresztcsontom, és a bal farizom jelzett, ha próbáltam erősebb (=6 perces, illetve kicsit azon belüli) tempót futni, a pulzus engedte volna, de úgy voltam vele, hogy ez egy edzés, itt nem csapom szét magam jobban a kelleténél.
Az utolsó 25 km-en Gábor már fél óránként cserélte a kulacsaimat, nagyon kényelmes volt ez így.
(Bár voltak vicces szituk, egyszer simán elfutottam az autó mellett, ő pont nem az útra kifele figyelt, és utána csak várt, várt, várt… de aztán valahogy megtalált, egyszer meg az előttem levő futók után mentem, az óra ugyan mondta, hogy hé, nem arra, csak már megint nem hittem neki . El nem tévedtem, mert visszakerültem a hivatalos útvonalra, km is oké volt, csak Gábor meg akkor is máshol várt, mint ahol voltam )
97 körül Gábor adott még egy kis kulacsot, én mondtam neki, hogy szeretnék inni egy sört, mikor beérek – erre ő: hát itt bezár minden kora du… Mondtam hogy hát azért légyszi próbáljon szerezni, van egy kocsma a sportpálya mellett, legfeljebb onnan
Klassz volt visszaérni Bólyba, a városban volt kb 2 km még, és azt láttam, hogy óra szerint nem lesz 100 km a vége, de nem éreztem extra késztetést, hogy a sportpályán még fussak 3 kört. Edzés, és nekem pont jó a 98,9 km is, nincs jelentősége annak, hogy most pont 100,0 km-t mutasson az óra/strava/connect
11:02:37 lett a vége, százra kb 11:09 körül lett volna, edzésnek tökéletes. A második 49,5 km még gyorsabb is lett pár perccel mint az első, jobbat nem is kívánhatnék.
Célban szalag, érem, szervezők mondják, hogy én vagyok a negyedik csaj, aki a százas távot befejezte, Gábor is fotóz, és szerzett nekem sört is, még épp nyitva talált egy kisboltot
Egy sört rögtön meg is iszom, aztán zuhany (lábra hideg víz… nem esett jól ), jó volt száraz ruhába öltözni. Lettek vízhólyagok, és egy „új” lábujj körme alatt is, valahogy éreztem, hogy ez fájni fog még pár napig…
Tiszta, száraz ruhában nagyon jó hangulatú vacsora, Magdika és a többiek nagyon kitettek magukért: Vegán, vegetáriánus, húsos ételek, rétesek, mindennek feltüntetve az összes összetevője, és semmiben nem volt zeller
Vacsora után autóba ültünk, hazaút 2 óra, na az autóból kiszállás kissé darabosan ment, de nagy gáz nincs.
Másnap van kis izomláz a combfeszítőkben és a farizmokban, de napközben minden bejáratódott, hétfőn masszőrhöz is eljutottam, előtte az átmozgató kocogás is jól esett.
A körmöm kicsit lassabban jött helyre, mint megszoktam, de már oké, egy futást kellett csak tolni miatta egy nappal, belefér
Összességében egy szuper edzés volt, a minimális dombokhoz se szokott lábaimmal is tulajdonképpen sima ügy volt, élveztem végig, nem futottam magam halálra, az edzések mentek simán a következő héten is. A pulzusgörbe legközelebb még szebb lesz, de ami a legjobb, hogy összehasonlítva a tavalyi-tavalyelőtti, és 4 évvel ezelőtti görbékkel, határozottan látszik a rengeteg beletett munka eredménye
A hátam erősíteni kell még jobban, ez most egyértelműen kiderült, illetve kell zsákkal/mellénnyel is futni edzésen is. A bő 11 órában 12 perc állás volt, egész jó, de szerintem ezen simán lehet még faragni 
Nagyon várom az idei versenyeket, bízom benne hogy mindet úgy fogom szeretni, mint ezt a hosszú edzést
Köszönjük a Szederkény-Bóly 100km futás a futás megszervezését, fantasztikus csapat vagytok, jövőre is megyek mindenképp!
Köszönöm Barát Gabriella edzőmnek a felkészítést, és hogy mehettem, imádtam
Köszönöm most is Gábor Tóth az egész napos figyelést, frissítést, minden kérésem teljesítését 
Frissítés most is I:am fueling Mineral and Energy drink, frissítési tervet az Enduraid app segítségével raktam össze.
KrUltra – Hankó-Szilvási Niki, beszámoló
Ha jól emlékszem épp a kondis.no oldalon kutakodtam, nézelődtem valami olyan verseny után szeptember elején, ami lehetőleg nem 500-600 km-re van tőlünk maximum 80 km/h sebességgel suhanva az “autópályán”. Na és ezen a versenyen megakadt a szemem. Talán tíz percre rá, hogy megtaláltam küldtem Gabinak egy üzenetet egy linkkel és egy kérdőjellel és remegve vártam a választ.:) Én személy szerint 7 körre gondoltam, Gabi röviden és tömören írta, legyen 8, legyen ultra. Így már szeptember elején elkezdhettem fejben összerakni, ízlelgetni, átgondolni az ultrát, mint új szót a futószótáramban.
Éltem azzal az óriási előnnyel, hogy a pálya szinte a szomszédban van, így felvettem a kapcsolatot a szervezővel, amiből végül is pályabejárás és jelölés is lett. A pálya tökéletes is lehetett volna. Ha a verseny előtt 3 nappal és a verseny napján is nem esett volna az eső. Hihetetlen változatos 3.3 km a pálya amiben 368 mm pozitív szintemelkedés van. Sziklás, mohás, tőzeges, gyökeres, olyannyira színes, hogy egyszerűen megunhatatlan. Utólag megszámolni sem tudnám, hogy naponta mennyiszer néztem rá az időjárás applikációmra. Örök optimista vagyok, én mindig napsütést akartam látni a screen-en, de azon folyton csak sötét felhőket és egész napos esőt mutatott. Minél közelebb értünk a dátumhoz, annál komolyabban látszott, hogy bizony itt nem lesz napsütés. Azt hiszem onnantól kezdtem elég komoly öntréningezésbe arról, hogy ez most ilyen lesz, esni fog, semmi gond, megfelelő ruha választás, plusz tartalék ruha, a tudat, hogy ez órákig is eshet, de barmikor ki is süthet a nap, hiszen az időjárás jelentés sosem pontos, mint tudjuk. Eszembe jutottak a tavaly téli edzéseim, milyen cudar körülmények között mentek le akar jégen és esőben is egyszerre futottam, ez segített, mindenre szükségem volt, ami meggyőzhet, kételkedtem magamban, mint mindig, Gabi egy percig sem tette, mint mindig.
A verseny szombaton volt, délelőtt 10.00 órai rajttal, először úgy gondoltam, ez olyannyira késői rajt, ráérek talán még korán reggel előtte bepakolni, itt csendben megjegyzem, hogy a verseny teljesen önellátó, vizet egy kerti csapból biztosítanak és talán kávé is volt még, na. Valami oknál fogva mégis péntek este kezdtem neki a pakolásnak, nem tudom mi volt az oka, de fontos megjegyeznem, mert a frissítésemnek óriási szerepe volt ebben a fel-le játékban, és utólag nem is értem, hogy lehettem olyan amatőr, hogy ezt először szombat reggel akartam összedobni. Pénteken miután elkezdtem a pakolást, 2 doboznál maradtam, egy a ruháknak, amiben volt meg fejlámpa, bot ami csak egy szép dekordarabja volt az én kis felszerelésemnek, várat ő még magára, különben sem bánom, hogy nem ilyen sárban avattam fel. Bekerült a dobozba gyapjú tartalék zokni, plusz cipő, egy felső, tartalék kesztyű. A másik dobozom az, amit esetleg megkívánnék, jól esne, fene tudja, sose futottam még ennyit, mit-eszik-ilyenkor-az-ember-asztalkam lett. Itt volt benne sós főtt rizs, pár szem datolya, banán és cola.
Szombat reggel, mikor elindultam fújt a szél, esett az eső. Teljes tudatában annak, hogy ma ez fog rám várni, elindultam, az autóban pedig elég magas hangerőn nyilván a zenen keresztül is próbáltam magamba szívni a jó kedv, energia, motiváció minden cseppjét. Amikor már az utolsó utcába kanyarodtam, láttam futókat sétálni az úton, szerintem attól a perctől fülig ért a szám és onnantól kezdve talán a nap végéig kitartott. Megérkeztem az un. base campbe, ami igazábol nem volt más, mint a szervező háza előtti kis garázsbejáró, víz volt kerti csapból, hurrá az már nekem bőven elég. Itt végre felavathattam a nyár végén vásárolt leárazott kemping asztalunkat. Ki gondolta volna, hogy egy ultrán fogom felavatni:-) .Erre az asztalkára kikerült a keét zárható tetejű műanyag dobozom, mert abban mar előző este is biztos voltam, hogy én ebben a fel-le nyakig sár móka közben nem fogok a betonon guggolni és táskát túrni, mennyi energiát, fókuszt visz az el. Rajtam volt a futómellényem, 1 liter folyadékkal, 40 percenként gél, óránként só, és elrejtettem magamnak mini snickerseket kellemes meglepetésként. 2 óránként terveztem belenyúlni a dobozomba, amikor is újabb 1 liter folyadékot veszek magamhoz és így tovább két óránként, ha bármi mást megkívánok, akkor csipegetek a dobozból, ez volt a terv. Mivel én 8 órás teljesítéssel számoltam, így két mellényem volt: félidőnél csere.
Na de kezdjünk már végre futni, elnézést, hogy ennyit taglalom a frissítés részét, de tényleg azt érzem ugyanolyan fontos része volt ennek a versenynek, mint maga a futás. Szuper csapat jött össze, a verseny létszáma maximum 25 fő, az idén jelent meg eddig a legtöbb résztvevő összesen 22-en, többségében lányok . Yaayy..
10.00-kor startoltunk, én annyira élveztem és szívtam magamba a helyet, a hangulatot, az embereket, hogy az első három körömre nagyjából nem is emlékszem. A negyedik kör volt az, amikor már megismerkedtem a csapattal, az arcokkal, akik egy idő után mindig ugyanazon a helyen nagyjából hasonló sorrendben érkeztek. Én végig mindig mosolyogtam, egyszerűen nem lehetett mást tenni. Hiszen itt vagyunk 3 fokban szakadó esőben, fel-le megyünk egymással szemben és azt csinálhatjuk egész nap, amit szeretünk, hát mekkora móka már ez:-) Volt egyébként hó, jég, hihetetlen erős szél, pár perces napsütés, szivárvány, és esőfal a Norvég tengeren.
Hárman mentünk elöl, én voltam a harmadik. Az első lánynak sokáig az arcát sem láttam, annyira a sapkája sildje alatt futott, szinte csak a száját láttam, de az többször is mosolygott. Az utolsó körben egyébként lekerült róla a sapka, és akkor már csacsogás is volt, most így visszagondolva lehet, későn kezdtük a beszélgetést 6. vagy a 7. környékén Csupa jó dolgot tudok írni, semmi nagy esemény, mentem előre, kilométerek számáról sokszor fogalmam sem volt, mindent körökben mértem. Minden működött úgy, ahogy az el volt tervezve. Egészen a 6. kör végéig, amikor is az IT szalagom jelzett, és a térdem elkezdett szúrni. Most már okos vagyok és tudom mi volt a probléma, ez ott akkor nem volt egészen nyilvánvaló. Annyit biztosan tudtam, hogy óvatosan kell itt lépdelni, annyira nem vészes, lefeléken fáj, felfele meg mindig öröm, különben is már csak két kör van, tudom kompenzálni, menni fog. Ami miatt jelzett a testem, az nyilvánvalóan csakis az én hibám,ezek a downhillek számomra felértek egy vidámparkkal, és csúszni lefele a tőzegen át a sáron, faágakba, bokrokba kapaszkodva csapatni ezen a lejtőn a legnagyobb szórakozás volt, és itt vétettem a hibát. Nem gondoltam bele,hogy nekem itt nyolcszor kell lejönnöm, nem féltem ettől a részétől, pedig erre gondolni kellett volna. Végül meglett a nyolc kör, az utolsó körben végre időt engedtem magamnak egy kis fotózásra is, gyönyörű kilátás tárult elénk, jobbra Trondheim a Norvég tenger partján, balra kis fenyőszigetekkel tűzdelt Selbusjøen, előttunk a Trollheimen hegység.
A tervezett idő előtt végeztem, sötétedés előtt, ami elég fontos tényező volt számomra. Végül a sapis lány kilenc kört ment, I feel you mondtam neki vissza az ő utolsó köreben, hiszen pontosan 1 körrel előbb ő ugyanezt mondta nekem.:) A körözés miatt nagyon érdekes hangulata van ennek a versenynek, kicsit megismerkedsz itt a futókkal, egyedül futsz, de valahonnan mindig azért előbukkan valaki szemben, érdekes volt látni, hogyan változtak arcok körönként. Lehetett látni mosolyt, küzdelmet, fókuszt, bizonyítást, jókedvet. A portugál srácot, amikor a hetedik körben láttam, azt hittem ő már nem jön velem újra szembe, kiderült végül, hogy 10 kört csinált és így ő lett a nyertes.
A végén rá akartak beszélni még egy körre, nem ment,meg sem próbáltam. Én fejben nyolc körre raktam magam össze, talán ha a térdem nem fájt volna, talán… Ez a talán már ott marad és jövőre majd megfejtésre kerül, mert tapasztaltabban és okosabban a pályát ismerve, talán szárazabb körülményekben reménykedve (hahaha) 9 kört szeretnék itt futni. Én ebbe a versenybe teljesen beleestem. Aznap este, amikor lefeküdtem és épp a legkényelmesebb pozíciót próbáltam megtalálni,eszembe jutott, hogy reggel a kocsiban Michael Jackson Dont stop til you get enough számát hallgattam és vigyorogva aludtam el.
BUFF 50 km – Földi Zsuzsi, beszámoló
Az ötlet, hogy fussak egy rövidebb, de gyorsabb versenyt még idén ősszel, a berlini 100 mérföld után jött, edzőm, Barát Gabi javaslatára. Kéne kicsit gyorsulni, mondta. Félmaratont vagy maratont javasolt, majd az 50 km-es ötletemre rá is bólintott. Az október 23-i hétvégi Omszki tónál lévő verseny sajnos elmaradt, így eldőlt, hogy Füreden fogom futni. Mindenképp körözős versenyen szerettem volna megcsinálni, egyrészt szeretek körözni, másrészt a frissítés így a legegyszerűbb nekem, és mivel 2 éve futottam már itt egy jót 12 órán, nem volt kérdés, hogy most is itt futok ősszel.Imádtam a felkészülést, a klassz gyorsító edzéseket, amikor legálisan lehet jól szétcsapni magam egy-egy futáson. Berlin után 2-3 hétig a szuperkompenzáció még hatott, élveztem hogy a szokásosnál gyorsabban mennek a futások, aztán mikor ennek a hatása már elmúlt, jött az edzések hatására javuló tempó. Szerettem nagyon ezt a két hónapot.
A verseny október 17-én volt, már előtte két héttel azt éreztem, hogy menjünk már, fussunk már, vártam nagyon, hogy jól kifuthassam magam 
A verseny hétvégéje 3 napig a futásról, leginkább az ultrafutásról szólt, 48 óras, 24 óoras, 12, és 6 órás számok, 50km, maraton, félmaraton, 8 km – minden volt.
Szombaton délután mentünk le Balatonfüredre, előtte beugrottunk Csopakra Cseke Betti (szintén Gizion barátnőm) UB trail 40 km-es befutójára, de olyan gyors volt, hogy a konkrét befutót épp lekéstük, de azért jól megölelgettem Füreden rögtön a verseny helyszínére mentünk, Hanka 12 órán futott, kicsit hajráztunk neki, átvettem a rajtszámot, elmentem átmozgatót futni (nem a pályán, kérték hogy ott versenyen kívül inkább ne), aztán szállás, zuhany. Balázsékkal (szintén Gizion barát) vacsorázni mentünk, majd vissza a versenyre, Hanka befutóján mindenképp ott akartunk lenni. Nagyot futott, egyéni csúccsal női első lett, annyira jó volt kicsit részt venni az ő versenyében is, nagy motivációt adott a másnapi futásra.Az eredményhirdetést mi nem vártuk meg, másnap nagyon korán kellett kelni a 6 órás rajt miatt, és mindenképp szerettem volna rendesen kipihenni magam. Ha nem is 8 órát, de bő 6-ot sikerült aludni, viszonylag jól.
Az ébredés 4-kor minden volt, csak nem lelkes, főleg mikor rájöttem, hogy a telefonom éjjel lemerült, és a töltés se teljesen oké, de próbáltam kevéssé idegeskedni rajta (ez van, akkor zene nélkül futok). Sajnos a szokásos reggeli wc-jarat nem működött, talán korán volt még, hiába volt kávé (instant ráadásul), víz, szerintem a testem még aludni akart nagyon. Kicsit idegesített, pont ezen a futáson nem akartam felesleges állást (ülést ) emiatt, de majd lesz valahogy, most még nem probléma, később meg majd megoldom.5 után értünk ki a pályához, borzasztóan fáztam, pedig úgy be voltam öltözve, mint aki az Északi-sarkra készül. El nem tudtam képzelni, hogy bármit is levegyek magamról fél óra múlva, de végül sikerült, csak annyi csak cuccban rajtoltam, mint amiben -5 fokban szoktam futni. Egy porcikám sem vágyott a futásra, ezt meg is említettem Gábornak, de mondta, én meg helyeseltem, hogy amint elrajtolunk, megjön a kedv. A telefonba végül tudtunk annyit tölteni, hogy a zene is megvolt, bár pont nem az a lista indult el, amit terveztem, de nem foglalkoztam vele, nem kerestem a tervezettet, valami szól, ez a lényeg.
6 előtt a rajt/célkapunál kellett mindenkinek gyülekezni, egy időben indult a 6 órás, a maratoni és az 50 km-es mezőny, csak nem ugyanonnan – az 50 km a pálya kb 1700 m-es pontjáról. 6 előtt 5 perccel értem a kapuhoz, amikor is szóltak, hogy az 50-es táv már elment a rajtjához. Upsz, akkor futás. Odaértem időben, legalább a bemelegítés is megvolt Rajt után a második lépéstől tudtam, hogy ez egy nagyon klassz futás lesz, aztán amikor kb 1 km körül beállt a pulzus, és hozzá a tempó, még inkább éreztem, hogy jó lesz ez a mai nap. 153-163 közötti pulzust kért Gabi, 152-155 között kezdtem /még nagyon reggel volt. / ehhez 5:20-5:40 közötti tempó járt (4 m szint volt a 2,35 km-es pályában, 5:40 p/km volt a “szintes” km-en, 5:20 a lejtősön), vigyorogtam is magamban, hogy ez de jó lenne ha így tudna maradni végig.
A téli vékony pulcsit a második körben levettem, maradt a hosszú ujjú póló plusz a trikó, pont elég volt az 5-6 fokban. Frissítés most is az I:am fueling sportitallal ment, kivételesen nem pontosan 20 percenként, hanem 2 körönként (kb 24-26 percenként) – logisztika miatt, így nem kellett magammal vinni a frissítést, csak minden második körben a kezembe nyomta Gábor a 2,5 decis teli kulacsot, amit kb 2-300 m hosszan vittem magammal, ezalatt kiittam, és forduló után visszaadtam az üreset.Fél 7 körül Balázs is a pálya szélén volt Gábor mellett, szerintem soha ilyen korán még nem kelt fel, hol esett hogy többen is drukkolnak, hajráznak nekem Egyetlen extra esemény történt csak a futás közben: a 12. km-ben felébredt a testem, és szólt, hogy itt a reggel, ideje wc-re menni.
Feljött a nap, melegedett az idő, lekerült a hosszú ujjú felső, maradt a trikó+karszár. Pulzus oké, tempó oké, félmaraton az órám szerint 1:58 körül, jó lesz. 4 óra körüli maraton ha megvan, avval már jó ötvenes lesz.30 km 2:47, maratonnál óra szerint 3:54. Ez PB, vigyorgok. 3 kör van hátra, de ahogy számolom, nem lesz meg az óra szerint 50 km – akkor viszont még jobb a maratoni idő (3:51:xx.kb), klafa 
45 km után lehet nem foglalkozni a pulzussal, én 40-42 után már engedtem kicsit 163 fölé is, de ésszel még, a végére maradjon erő hajtani. Órán 44, az akkor már kb 45 valójában, itt már pulzus nem érdekel. Két kör, fáradt vagyok, oda is szólok Gáboréknak, hogy azért ez már $@@#€%£ -re fáj, de tudtam hogy ez lesz, a vége fáj. A combom, a farizmok, a tüdőm, már minden. A fordítónal ott van Betti és a családja, jaj, nagyon jól esett hogy kijöttek ők is drukkolni.
Utolsó kör, számolok: óra szerint kb 49,2 lesz, és 4 óra 36 percen-on belül biztosan, hiszen az óra szerinti 50 lenne kb. annyi. Hát ez tök jó, nem is számolok már semmit, csak futok, nem érdekel hogy mennyire fáj már minden, és baromira élvezem, hogy nem kell pulzusra figyelni az utolsó kis 80 m hosszú emelkedőn sem – itt 19 körön keresztül mindig totyogás volt, hogy a pulzus a helyén maradjon, végre lehet tolni. Mielőtt a célkapura fordulnék, hallom, hogy mondja a nevem a speaker (honnan tudja hogy én jövök? ), a célban vár Gábor. Érmet megkapom, és 4:31:30-nal leállítom az órát. Arrébb lépni alig tudok, iszonyúan elfáradtam. Gábor átölel, gratulál, és mondja hogy ezüst. Mondom mivan? 
“Igen, második lettél a csajok között, és abszolút 4. hely”. Alig hiszem el, de nagyon örülök, eszméletlen jó érzés. Aztán egyszer csak meghallom, hogy milyen zene szól : Korda Gyuri Reptér c. száma, Balázs kérte nekem, utalva a klassz reptér körös futásokra.
Ebéd, eredményhirdetés, hazaút. Az autóban már tudtam, hogy a futást még másnap is érezni fogom – így is lett, az éjszaka fájós volt, ma reggelre kellemes izomláz van. Ez egy szinte tökéletes futás volt, pár apró technikai dolog legközelebb másként lesz (telefont este mindenképp töltőre teszem, meggondolom, hogy a vacsora éttermi legyen-e, viszek magammal _rendes_ kávéfőzőt és kávét reggelre), de a budijáratot leszámítva minden pont jó volt, és úgy ment, ahogy terveztük – nulla állás, nulla gyaloglás, tökéletes frissítés, pulzus végig, ahogy Gabi kérte .
Köszönöm edzőmnek, Barát Gabriellának a felkészítést, még sok ilyen versenyt szeretnék 
Köszönöm páromnak, Gábornak a támogatást, a supportot, hogy nekem tényleg csak futnom kellett, és intéztél minden mást helyettem 
Köszi Balázs, Mariann, Betti és családja, hogy jöttetek szurkolni, nem is tudjátok, milyen sokat jelentett, nagyon motiváló volt, hogy ott vagytok velem ti is Köszi Timi az erősítő edzéseket, minden perce megérte, még ha közben utáltam is kicsit néha
baratrunning.com 