ULTRA TISZA-TÓ 130 – Takács Gábor beszámoló
Ultrafutó lettem?
Szombaton beérett mintegy hét hónap munkájának gyümölcse: sikeresen teljesítettem az UTT130-at, vagyis két kört futottam a Tisza-tó körül. Nehéz megfogalmazni mit érzek most: természetesen mindenek előtt óriási örömöt, és még nagyobb megkönnyebbülést. Mint amikor az ember túlvan élete legnehezebb vizsgáján, amire annyit készült. Mégsem vagyok teljesen elégedett, pár dolog alaposan beárnyékolta ezt a versenyt.
A felkészülés úgy érzem, szinte hibátlanul ment, eltekintve egy-két hét kihagyástól. Korábban egyetlen verseny előtt sem voltam ennyire magabiztos, egyre inkább éreztem, hogy meg fogom tudni csinálni. Nagy lépés volt ez számomra, lévén az eddigi leghosszabb távom “csak” 65km volt, ez pedig pont a duplája. De mégis, valahogy éreztem hogy menni fog.
Edzőmmel, Barát Gabival alaposan megterveztünk mindent, a frissítési tervet negyed órás etapokra bontottuk le. Alapvetően Squeezy gélekre, i:am sókapszulára és BCAA-ra építkeztünk, némi szilárd táplálékkal kiegészítve (féltáv környékén tejberizs és/vagy májkrémes kenyér falatkák, némi keksz, ilyesmi). A kosárba került még négy kulacsnak megfelelő i:am ISO por is. Minden adott volt a sikerhez, már csak le kellett futni a távot. 🙂