UTH
Visegrád Trail – Erős Gábor, beszámoló
(Vigyázat, a bejegyzés alján vers van! Csak saját felelősségre!)
Nnna. Aggyisten. Hát ez is megvót.
Pénteken kocogtam, nyújtottam, azt éreztem, hogy a versenypara nagyon rajtam van, pedig egyáltalán nem éreztem indokoltnak. De hát mégiscsak a visszatérés hat év után. Azt éreztem, hogy mindenem fáj, hogy egyáltalán nem állok készen a versenyre – ráadásul úgy érzem, hogy túlzott elvárásokat is támasztottam magammal szemben, de hát ez az én bajom ugye. Ezzel együtt mentálisan összeszedettnek éreztem magam, és az Edit is tök jól kezelte, hogy már péntek délutántól 100% a versenyben voltam fejileg. És ez nem változott a célba érésig.
Ha valami egyértelműen nagyon pozitívat tudok mondani a versenyről akkor az ez, hogy fejben egy pillanatra sem zökkentem ki. Voltak megzuhanós pillanatok, de azokat is teljes tudatossággal uraltam. Volt, hogy leültem, nem tudom mennyi ideig, de akkor is pontosan tudtam, hogy tovább fogok menni és ezt a fizikai állapotom fogja eldönteni, hogy mikor, nem pedig a lelki. (Értsd, amint kifújtam magam.) A pontokon sem álltam meg egy percre sem, kulacstöltés, pohár kóla, fejvizezés és zsa. A kólaivás már futás közben történt. (Na nem mindig a “futás” a jó szó, de menés közben.)
Az elején az emelkedőn rengetegen lehagytak, igazából okos lett volna a sor végén rajtolni, még a felfelékre többet kell gyúrnom. Lehet, hogy tudtam volna még erősebben tolni, de nem éreztem, hogy az első harmadában beledögleni, gondoltam ha marad erőm a Nyerges-tető után, akkor még mindig megtehetem. A lejtőkön viszont tudtam tolni mint állat, a sporttársak jó fejek voltak, mert nagyrészt félreálltak. Ott az sem zavart, hogy néha kiment a bokám, nem lassított, csak csúnya szavakat mondtam.
A gyomrom picit szar volt, kicsit sok volt a reggeli úgy érzem, de nem vészesen, csak kicsit. A hidratálást toltam egész délelőtt, és a zseléket, sótabikat is úgy tűnik a megfelelő pillanatokban toltam be, mert ilyen téren egyáltalán nem voltak problémáim, már a vége fele a skanzen körül volt egy kis hányinger, de hamar elmúlt, nem sokat hátráltatott. És hát még a legvégét is tudtam tolni, a Skanzentől a célig kilenc embert hagytam le, az első időmérőponttól összesen 34-et. Eleinte még akiket a lejtőkön lenyomtam azok az emelkedőkön visszaelőztek, de már az utolsó nagy emelkedőn senki. Addigra már hozzámnyomorodtak 😀 😀 A lejtőn meg csak a poromat látták.
Mivel a tervet magamban kicsit túl optimistára szabtam, ezen menet közben kellett korrigálni (Nem ismertem ugyanis a pályát, de ez nem is volt baj.), és erre is büszke vagyok, hogy tök jól megvolt fejben ez is. A Pap-rét környékére megismerkedtem a realitásokkal és sikeresen alkalmazkodtam hozzájuk. Azt hiszem nyugodtan kimondhatom, hogy egyetlen percet sem hagytam benne, ami bennem volt, azt kihoztam, kifacsartam az utolsó cseppig. (Jó, ha nagyon szigorú vagyok talán összesen öt-10 percet lehetne taláni max.) Ezt mondjuk az is mutatja, hogy ma (kedden) még mindig csak aludni akarok, és még a gyaloglás is minden egyes lépésben fájdalmas. Már nem nyögök fel minden egyes lépésnél mint tegnap, de gigabrutál módon kimerült vagyok még mindig. Hengerezek, nyújtok, Editke masszírozgat, szóval semmi okom panaszra, csak fáj. De nem sérülés vagy ilyesmi, csak az izmok.
Szóval azt hiszem visszatérésnek nem volt rossz, erre -főleg a mentális oldalára- lehet építkezni.
Fotó: Terepfutas.hu
Útéhá előtt.
Írta: A Költő
Ihlette: A Főni
Eddig eljutottunk, az elmúlt fél év példásan ment kevés kilengéssel. Most tegyük fel rá a koronát.
Olvassa hajnalban a költő, s érzi már a sikerízű aromát.
Közhelyszótár függelék, négyes pont hármas paragrafus,
Mondjunk már egy biztatót, hogy fussa le a távot ez a manus.
Ez a költő egyszer régen állítólag futni is tudott
Bár ez a tehetség most már eléggé eldugott.
Így érkezett meg ő Gizion-országba,
Régi dicsőségbe beletört bicskája.
Húzta-vonta testét aszfalton-terepen,
Pocakja is megnőtt – tényleg kell ez nekem?
Főnéni türelmét végtelenig nyúzta
Futó akarsz lenni, vagy mennél tévútra?
Ürügy mindég akadt, hol esett, hol meg fútt,
Hol a lába fájt, vagy emésztette a bút.
Különben gondolta, megvan tehetsége
Az edzés mégiscsak gyengék menedéke.
Benevezett egyszer a visegrád trélre,
Csanya le is baszta, miért fizetett érte.
Hű kutyám vagy fijam, nálam ingyen futhatsz –
Mégse futott aztán, nyoszolyára kushadt.
Azóta is várja az új megrendezést,
Vírus halogatta a megmérettetést.
Oly tétován áll most a Napnak kapujában,
Sokat edzett idén, lesz-e bátorsága?
(Lett)
Visegrád Trail – Zsubrits Gábor, beszámoló
Évek óta minden évben eltervezem, hogy részt veszek ezen a versenyen, de eddig még sosem jött össze. Tavaly már addig eljutottam, hogy lett érvényes nevezésem, de végül a rendezvény elmaradt, viszont idén már semmi sem tarthatott vissza a részvételtől, és legalább volt egy évem felkészülni rá, szállást foglalni és eltervezni a hétvége menetét.
Az idei év eddig nagyon biztatóan alakult, így egy jó versenyt reméltem és szép eredményt. A verseny előtt és miközben várakoztunk az indulásra újabb Gizionokat ismerhettem meg személyesen. Közös bemelegítést követően, Gabi előre zavart minket rajtban, amit én annyira nem szeretek, de hát ő a főnök.
Jó rajtot sikerült vennem, nem ragadtam be senki mögé, és próbáltam a többiekkel tartani a lépést. Az első kilométerek emelkedővel teltek, itt még elég együtt volt a mezőny, és ha felfelé gyalogolva is, de jó tempóban haladtam felfelé, habár lassan lemaradtam a többiektől. A meleg és a párás erdő éreztette a hatását, emiatt a frissítésre különösen figyelnem kellett végig, nehogy közben baj legyen. Az emelkedős részek után hosszú szakaszon szinten haladt az útvonal, és egy jó tempójú futót követve érkeztem meg az első frissítő pontig. Mielőtt odaértem volna kaptam egy gizion pacsit, ami bármikor jól jön.
Gyors kulacstöltés és két almagerezd után folytattam tovább, itt még nem sejtettem, de most jött a verseny számomra legnehezebb része. Egy erős lejtőt követően megláttam az első igazán komoly emelkedőt, és a rajta felfelé igyekvő többi futótársat. Én is beálltam a sorba és próbáltam a lehető leggyorsabban letudni ezt az emelkedőt, aminek a tetejére érve már kezdtem érezni, hogy talán túl tempósra sikeredett az első fele a távnak. Kellett is kis séta, mire újra futásra tudtam váltani, amit nagy megkönnyebbülésemre lejtőn kellett folytatni, közben végig azon gondolkozva, hogy bezzeg lefelé pillanatok alatt leér az ember.
A rajtszámon található rajzon láttam, hogy vár rám még egy hasonló emelkedő, így tartalékolva próbáltam haladni előre. Könnyen az sem adta magát, de nekem érzésre ez kevésbé tűnt leküzdhetetlennek, és megkönnyebbülve vettem tudomásul, hogy a nehezén túl vagyok, innen már csak le kell ereszkednem a célba. Itt viszont egyre jobban éreztette a hatását a kezdeti nagy lendület, és a lejtőn futás is egyre kellemetlenebbé vált. Az utolsó frissítőpontra is így érkeztem, ahol víz vétel után, ha sétálva is, de haladtam tovább. Itt már aszfalton vezetett a célig az út, amit én ilyenkor már nagyon nem szeretek, a motivációmnak sem tesz jót a végén. Egyre jobban fáradtam is és a futásokba is sok-sok gyaloglás került. Közben egyre többen hagytak le, de a Szentendre belvároséba érve a tapsoló és hajrázó szurkolók megtették hatásukat és minden maradék energiámat összeszedve futásnak eredtem és úgy is értem be a célba. Itt kezembe nyomtak egy hűsítő törülközőt, és már Gabi várt a célban, ahol gyors élmény beszámolót is tudtam tartani. A célom, hogy 4 óra alatt teljesítsem, végül sikerült hiszen 3:53:07 alatt értem be.
Összességében jó, de egy számomra nem könnyű verseny volt. Az elejét elfutottam, de ha több ismeretem lett volna a pályáról akkor biztosan máshogy osztom be az erőmet és a végére is több maradt volna belőle. A frissítéstől és a nagy melegtől kifejezetten tartottam, de végül mindkettővel jól megbirkóztam. Nagy élmény volt, amire évek óta vártam, és remélem a következőre már nem kell ennyit.
Fotó: Terepfutas.hu
Privát UTH Szentendre-Trail – Ficzere Juli
Még 500 m, a piacnál meglátom a gyaloghidat, ami már bevezet a Főtérre. Hirtelen elkap a sírhatnék, az egész nap küzdése és a felkészülési időszakban megélt nehézségek, örömök után teljesült a várva várt siker. A Főtéren az emberek békésen vacsoráznak, fagyiznak. A hivatalos versenykor szokásos tapsok és biztatások most nincsenek, de elkapott pillantásokból azért látom a csodálkozásokatJ Tempósan megyek, persze a mozgásomon már látszik, nem most indultamJ Végül átrobogok a virtuális célvonalon. Ati már ott vár mosolyog, én pedig újra elsírom magam, átöleljük egymást, boldog vagyok.
Már a téli alapozás előtt tudtam, ezt a verseny még nem tudom elengedni. Meg kell tudnom mennyit fejlődtem az elmúlt két évben. Így nem volt kérdés, hogy versenyen kívül is megfutom, ha úgy alakul.
Ahogy közeledett a vasárnap egyre többször vettem észre, hogy az UTH jár a fejemben. Terveztem a frissítést, vagy éppen bejártam fejben az útvonalat. Pénteken már szabi, sikerült is jót aludni, pihenni. Szombaton miután összeraktam a felszerelést, és összeállt a frissítés még elolvastam néhány korábbi beszámolót, többek között Belus Fruzsiét. Az időjárásjelentés napok óta riogatott az esővel, de szerencsére erre nem feszültem rá, így 100 Ft-tal tudtam a rajtban állni, ami elég intimre sikerült. Szentendre még aludt, csak néhány étterem készült a nyitásra. Teltek a percek és Atival mind a ketten éreztük kell valami, amire el lehet indulni. Ekkor ránézett az órájára és kimondta még 5 perc, indulj fél10-kor.
Kő-hegyig eseménytelenül telt az idő, figyeltem a pulzust, az eső pedig csak szemerkélt. A hegyre meglepően gyorsan felértem, a felhőket majdnem elértem a kezemmel. Lajos-forrás előtt jött a pofon. Az eső durván rákezdett és itt szembesültem azzal, hogy az erdő piszkosul felázott az elmúlt napok esőzései miatt. A szopás mértékét sikerült érzelemmentesen nyugtázni, és miután nem vagyok egy esőmenő Hamilton, így vigyázva totyogtam tovább nehogy elessem.
A frissítés miatt időtervet készítettem, ami Pilisszentlászlónál így meg is borult fél órával. Megvallom ez egy kicsit lehangolt, így innen inkább már nem foglalkoztam az idővel, csak azzal, hogy kifussam magam amennyire csak tudom és meglátjuk mire lesz elég.
Az Apátkúti-völgy gyönyörű volt az élénzöld fák és növények miatt, a madarak csicseregtek néhány elszánt túrázóval is találkoztam. Az egyik patakátkelésnél két túrázó srác megkérdezte, hogy versenyen vagyok-e. Elmondtam nekik, hogy privát teljesítek saját magam szopatására, ha már felkészültem. Ez nagyon tetszett nekik, még több méter után is hallottam, ahogy nevetnek rajta.
Tovább robogtam, és akkor olyat láttam, amit még soha. Egy nagy kerek kő közepén egy hibátlan teljes felső kivehető fogsor. Annyira meglepődtem, hogy elfelejtettem lefotózni. Csak az járt az eszembe hogy valaki itt hagyta a fogátJ
Visegrádnál volt egy nagy frissítés. Itt pakoltam fel a teljes frissítést a Skanzenig, és váltottam zoknit, ami nagyban javított a komfort érzetemen. Itt már a nap is kisütött. Vettem egy nagy levegőt és tudtam, eddig csak a bemelegítésen vagyok túl.
Ati végül meglepett Pap-rétnél, ahova kissé elcsigázva értem oda. Az egész távon itt volt egy fizikai fáradtságból adódó mélypontom. De a meglepi hideg kóla csodákat tett.
A rettegett fal Vörös-kő előtt, illetve a Nyergesre jól felázott, így szinte végig négykézláb másztam. Mindkét tetőn idilli hangulat fogadott, túrázók napfürdőztek a ragyogó napsütésben, vagy gyönyörködtek a panorámában.
Összességében jól sikerült futás volt ez. Fejben végig erősnek éreztem magam, a sár viszont nagyon kifárasztott fizikailag. 9:07 lett a vége ezzel 40 percet javítottam.
Nagyon köszönöm Gabi hogy felkészítettél, és Atinak, hogy intézte a frissítést, és persze azt is hogy a mindennapokban támogat az őrült futóterveim megvalósításában.
baratrunning.com 