Gizisiklók – 3 fős BSZM csapat, 3 beszámoló

Posted on

Ugyanaz a 4 nap 3 féleképpen:-)

Andor Csilla

Kalandjaim Mr. Szelfivel és Ms. “Ez volt épp felül”-lel :)))

A történet ott kezdődik, hogy az Ultrabalaton nevezéskor első körben várólistán landoltunk. De az idei év sem múlhat el anélkül, hogy körbe ne futnánk valamilyen formában a Balatont, így felmerült az ötlet, hogy nevezzünk be a Balaton Szuper Maratonra. Gyorsan meg is alakult kis csapatunk. A csapat még az erdőbényei edzőtáborban verődött össze, ahol is egy kis kirándulás során összeka*áltuk magunkat egy rettentően veszélyes siklótól ami az út közepén csúszott épp át előttünk. Innen a frappáns csapatnév: Gizisiklók. 🙂 A nevezés (október vagy november?) és a verseny közötti idő hipp-hopp elrepült, és már ott is találtuk magunkat Siófokon. A verseny előtt nem sokkal Alex összeszedett egy kis bokasérülést, de tudtuk hogy mivel róla van szó, nem akárkiről, sérüléssel is profin le fogja tudni tolni a versenyt. (nyilván futottunk volna helyette ha úgy van, de hálistennek nem volt úgy)

Minden napra egy etap jutott fejenként (11-21 km közötti távok). Az edzőtáborokban már megtapasztalhattuk, milyen fárasztó tud lenni egymás utáni napokon edzeni, de a verseny az azért más volt.

1.nap: A rajt előtt a versenyközpontban találkoztunk mindannyian Gizionok, közös fotó, izgulás, örömködés.

Start 10:45-kor, a napi táv : Siófok-Fonyód, 3 kb egyenlő részre elosztva.

1.szakasz: Siófok-Szántód, Balu a rajtban. Szerencsére a speaker figyelmeztette a mezőnyt,hogy legyen nálunk az időmérő chip (másnéven dugóka), mikor mi észbe kaptunk! A dugóka a kocsiban maradt! Alex nyomott egy visszasprintet, még pont kezdés előtt visszaért, jól indul a dolog 🙂

A mezőny elstartolt, totál izgalom 🙂 Közben mi Alexszal átmentünk a következő pontra, ahol én váltottam Balut, Balatonszemes volt a cél. Az első két kilométeren konkrétan repültem. A boldogságtól, eufóriától mindentől 🙂 5:40-es tempóval nyomtam, ami nekem űridő, de egyszerűen nem bírtam lassítani. Ennek persze meglett a böjtje, a 4-5. kilométeren már éreztem, hogy ez nem lesz így jó, még 11 vissza van! Szerencsére utána sikerült felvennem a normál tempót és végül a számomra megszokottnál jobb, 6:23-as tempóval teljesítettem az első napi adagot. Ezután Alexon volt a sor, ő futott be az aznapi célba Fonyódon. Utána irány Hévíz, ahol a csodás Andor apartman kényelmét élvezhettük. Kényeztettük magunkat egy kis masszázzsal, majd pedig szénhidrát feltöltés következett nokedli és csirkepöri formájában 🙂

2.nap Start 10:30-kor, táv: Fonyód-Szigliget Az aznapi első szakasz az enyém volt, 16 km Balatonmáriafürdőig. A hangulat sokkal oldottabb volt a mezőnyben, mint előző nap, semmi stressz, barátkozós, mindenki szeret mindenkit hangulat ❤ egymás futópólóit dicsérgetve, vidáman, nyugodtabb tempóban haladt a mezőny. Volt jó pár vicces rész is: pl. rendkívül megörültem, mikor megláttam, hogy Fenyvesen van Sikló utca! (Gizisiklóra átneveztetni!)

Mosolygósan értem célba, legnagyobb örömömre nagyjából tudtam hozni az előző napi tempót: 6:29. Utánam Balu következett, majd Alex, aki hősiesen bevette a Szigligeti várat 🙂

Este ismét feltöltődés Hévízen, másnapi futószett kiválasztása, futószoknya próba, ilyesmi 😀

3.nap Badacsony-Balatonfüred. Ez a nap volt a legnagyobb kihívás: kicsit fáradtabbak voltunk már, meg jött az északi parti dimb-domb is.. Ismét én voltam a kezdő ember, 13,5 km Badacsonytól Révfülöpig. Nagyon nagy emelkedők nem voltak, csak sunyi hosszú lankásak, kellően kifáradtam a végére, és lassultam is jócskán: 6:44-re sikeredett az átlagtempó. Tölem Balu vette át a stafétát Fövenyesig, majd a befutó ember ismét Alex volt. Balatonfüreden volt végre alkalmunk közös Gizion bandázásra, a híres Hatlépcsősben gyűltünk össze szénhidrát és folyadék pótlás céljából.

4.nap Utolsó nap 😦 vegyes érzelmekkel telt a nap, szomorúak voltunk, hogy vége, ugyanakkor kilométer már jócskán került a lábunkba, ennél többet annyira már nem lett volna fincsi beletenni. Mr. Selfie kezdett, a szelfizés nyomokban futást is tartalmazott :D, Alexnak ismét jutott egy jó kis húszas, és végül én voltam a befutó ember. Csoda gyönyörű szakasszal búcsúztam a Balatontól a akarattyai  magasparton, izgi lejtővel utána, majd kis sunyi emelkedőcskékkel. Az egyik végén Zsó és Máté adott egy utolsó energia pacsit, nagyon jól esett, pont jókor jött ❤ Kedvenc szurkolóim is lettek a 4 nap alatt, nekik külön megköszöntem a sok – sok szurkolást és sok jó, biztató szót 🙂 Katasztrófaturista Józsinak és Zsotyeknak is nagyon – nagyon örültünk 🙂  Az utolsó száz métert hárman kéz a kézben tettük meg és még Főnitöl is begyűjtöttünk egy finish-pacsit: a Gizisiklók besiklottak a célba 🙂 Kb. a fotózáshoz sorban állás közben kezdett leesni, hogy most akkor vége, ennyi volt a BSZM. 4 fantasztikus nap, boldogság 🙂 Nincsenek szavak, imádlak benneteket Gizionok ❤ Az UB-n találkozunk 🙂

Kormány Alex

Tavaly év végén, amikor az UB nevezéskor várólistára kerültünk, akkor jött a hirtelen ötlet, hogy nevezzünk be a BSZM-re, nehogy 2019-ben kimaradjon a Balaton kerülés. Elindult a szervezkedés és mire eljött a verseny, igazán jó kis csapattá kovácsolódtunk! Azért, hogy legyen egy kis izgalom is a dologban – nem mintha a három fős nevezés nem lett volna elég kihívás – előző héten egy teniszversenyen sikerült kifordítani a bokámat… Gabinál nem aratott osztatlan sikert, amikor átküldtem a képet, amin úgy nézett ki, mintha a bokámig csúszott volna a térdkalácsom, így persze még nagyobbra nőtt a lelkiismeret-furdalásom, hogy egy szerencsétlen mozdulat miatt én dobom a kukába mindhármunk hónapok óta tartó felkészülését. Szerencsére Dr. Cserta távrendeléssel felállította a diagnózist és előírta a megfelelő terápiát J – közben volt egyetemista barátnőm jóvoltából még a Bowen kezelést is bevetettük és kedvenc masszőröm tape-el is úgy körbetekerte a lábamat, hogy esélye se legyen rosszul moccanni- úgyhogy optimistán álltam az előttem lévő 70 km-hez 🙂

Igazi kis Gizion-találkozót tartottunk az első napi rajt előtt, ahol végre találkozhattam azokkal a Gizion társakkal is, akiket eddig csak FB-ról ismertem. Aztán elrajtolt a tömeg (a mi csapatunkból Baluval) és igazából csak most kezdtük felfogni, hogy mire is vállalkoztunk. Elkapott a verseny hangulata, bevágott az adrenalin és úgy éreztem, ennél jobb dolgunk nem is lehetne J Első nap a 16,3 km-es Balatonszemes-Fonyód útvonal volt az enyém. A sík terep lehetővé tette, hogy óvatosan tesztelhessem a bokámat: huhh… nem fáj, király, menni fog ez…. Mindhárman sikerrel vettük az aznapi akadályt, vidáman cuccoltunk át Hévízre, ahol Csillu anyukája alaposan gondoskodott a CH feltöltésről és még masszőrünk is volt, mint a „nagyoknak” J

Másnap folytattuk az utunkat Fonyódról Szigligetig. Rám egy félmaratonnyi szakasz várt, Keszthelyről a Szigligeti Várig. Tartottam egy kicsit a györöki domboktól, na meg a várba való felfutástól, de az előző napi fájdalommentes futás után nem gondoltam, hogy baj lehet. 8 km-ig nem is volt semmi, de akkor hirtelen éles fájdalom hasított a lábamba – mintha egy csivava hátulról elkapta volna a bokámat… Próbáltam tempót váltani, a frissítőponton kicsit lenyújtani, de csak nem múlt el. Mintha az Achilles-szalag pattanásig lenne feszülve és ilyennel eddig –szerencsére- sosem találkoztam… De próbáltam kiűzni a fejemből a negatív gondolatokat, a tájra, a futótársakra, a minket bíztató lelkes barátokra, kísérőkre koncentrálni és így sikerült futva elvergődni a szigligeti bekötőútig. Ott a korábban megbeszéltek szerint várt Balu, aki a visszanyelt könnyekből rögtön levágta, hogy baj van és kijátszotta az ütőkártyát: elárulta, hogy az emelkedő közepén ül a fotós és persze azt nem hagyhatom, hogy sétálós, bőgős kép készüljön… úgyhogy összekapartam magam – még egy mosolyt is sikerült kipréselnem – és így együtt átfutottunk a célkapun!

Este azért rendesen el voltam kenődve, tudtam, hogy két nap hátravan és hosszú még az út Siófokig.

Az éjszakai jegelés hatékonynak tűnt, reggelre csillapodott a fájdalom, ráadásul aznap volt a legrövidebb szakaszom (Fövenyesről Balatonfüredre 12,7 km), ezt akárhogy is, de megoldom. Délutánra már igazi nyár lett, az izgalomtól és a melegtől a pulzusom már a rajtban elszállt, sebaj, ezzel most nem foglalkozom, csak megy a bal – megy a jobb… az a 200 bpm, amit az óra mutat biztosan hülyeség 😉 A tihanyi bekötőnél szuper kis szurkolótáborom volt – Neubrandt Józsi is csatlakozott Csilluhoz és Baluhoz, akinek cizellált humorát szintén csak virtuálisan élvezhettem eddig – úgyhogy az előző napi behullós erőltetett menethez képest ez igazi örömfutás volt.

Utolsó reggel egyik szemünk sírt, a másik nevetett, mert tudtuk, hogy innen már nem lehet baj, végig fogjuk csinálni, amire hónapok óta készültünk, de sajnos ezzel véget is ér ez a kaland… Kerek 20 km-em volt mára, a Balatonalmádi-Balatonakarattya szakasz volt az enyém. Itt végre tényleg felszabadultam mentem, nem kellett már tartalékolni az erőt a következő napokra, a bokámnak is lesz ideje utána gyógyulni (messze még az UB ;-)). A szakasz vége kemény emelkedőt tartogatott, sokan váltottak át gyaloglásba és én is nagyon hajlottam volna rá, hogy inkább sétára váltok. De aztán az egyik futótárs rábeszélt, hogy fussak vele a tetejéig, mert már tényleg csak 200 m a célkapu (ő tudja, mert már tizedszerre van itt)… Ezúton is szeretném neki ezt megköszönni, mert egészen más volt így befejezni a versenyt J

A záró emberünk Csillu volt, akihez az utolsó 50 m-en csatlakoztunk Baluval és kéz a kézben robogtunk át Siófokon a célvonalon, ahonnan 4 nappal azelőtt elindultunk (Zsotyeknek köszi a képet J, örök emlék marad).

Hihetetlen feltöltődést jelentett ez a 4 nap, óriási érzés a napsütéses Balcsi parton végigfutni úgy, hogy lépten nyomon barátok és ismeretlenek bíztatják az embert, a futótársak is ahol a tudják, segítik egymást, mert – legalábbis én ezt tapasztaltam – ez nem a versengésről szól (az élmezőnynek nyilván van egy ilyen oldala is), hanem a közös élményekről és mindarról az érzésről, amit a futás adhat 🙂 Köszönöm Nektek, Csillu és Balu, hogy részese lehettem ennek az élménynek és persze Gabinak is, aki felkészített minket és nem harapta le a fejemet, pedig lett volna rá oka 😉

Cserta Balázs

Elspoilerezném rögtön az első mondatban: Életem legnagyobb futóverseny élménye volt!!!

Nade menjünk sorrendben!!

Szerda délután vettem fel Csillut Kelenföldön és mentünk Siófokra a nyaralóba, ahol az első és utolsó éjszaka főhadiszállása volt. Végig néma csendben telt az út, de sokszor jó ha az ember befelé fordul…haha☺
Bevásárlás, majd elmentünk megfutni a 20 perces átmozgatót, és megcsinálni a nyújtást. Aztán pizzáztunk és mire visszaértünk megérkezett Alex. Pontosabban írta, hogy megérkezett, majd kimegyek az utcára és látom, hogy a 3. szomszédba pakol be, olyan elánnal, hogy a vicsorgó németjuhász sem zavarta. Gondoltam eggyel kevesebb ágyat kell húzni…☺Ő is vacsizott ( nem értem, hogy hogy tud ennyit futni, sportolni kizárólag salátával…tuti valami feketepiacos plutónium hajtja…☺)), dumcsiztunk és lefeküdtünk aludni.

Reggel kelés, reggeli, teljes összepakolás és mentünk a versenyközpontba. Odaértünk találkozás Főnivel és nagyon sok cuki Gizionnal. Csapatkép, kávé, dumcsi és mindjárt rajt!

Én is beálltam, minden rajtam/nálam, majd 2 perccel rajt előtt vettük észre, hogy a dugóka nincs nálam, a kocsiban maradt…Alex megoldotta, tudjátok a plutónium….:)
És rajt!! Elindultam a mezőnnyel, majd kb 1 kilinél vettem észre, hogy belassultam pár futó közé, ezért egy kicsit bátrabb tempóra váltottam. És egyre csak gyorsultam.. beálltam 5:20 környékére és meglepő módon komfortosan éreztem magam. Amit a 4 nap előtt eldöntöttem, hogy minden frissítőponton frissítek és 40 perc környékén lecsúszik egy gél. Ezt tartottam is. Félidő környékén egy kicsit lassultam, majd 14 ig mentem egy biztonságit és onnan még gyorsítottam. Beértem, Csillu váltott. Mint kiderült futottam egy PB-t 15 kilin….Bódottá….:) Kicsit nyújtottam és mentünk a következő váltópontra Alexxel. Itt vártuk Csillut, nemsokára megjött és elindult Alex. Kicsi nyújtás és indultunk a célba. Ésss megjött Alex is. Első nap pipa…..:)

Indultunk Hévizre ahol Csillu anyukája pálinkával, zöldbablevessel, pogácsával, pörivel….(és nem lennénk autentikus erdőbényei Gizisiklók)…szóval igen NOKEDLIVEL várt minket. Lecsúszott, finom volt, és nem csúsztam annyira szét, mint Bényén….khmmm
Ja és a lényeg, útközben kellett telefonálnunk érkezésünk időpontjával, mert addigra fog megérkezni Zita a masszőr! Mindenki ,mindkét este kapott egy profi órás masszázst… Na ez a futó Dolce Vita!!!:)
Reggel lementünk reggelizni egy jó pékségbe, majd öltözés és indultunk Fonyódra a rajtba. Beszéltünk Eszterrel, nagyon örültem Neki is!!
Itt Csillu kezdett. Mi átmentünk a váltópontra Máriafürdőre. Itt egy kicsi banán, müzliszelet, bemelegítés és meg is érkezett Csillu. Én váltottam.

Az első kili gyorsnak tűnt nekem, sőt elég meleg is lett aznapra. Ezért pont jókor jött, hogy találtam egy srácot aki számomra  megfelelő tempóban futott. Hívjuk így: ”A Fiú”. Bár kicsit még mindig gyorsnak tűnt, de gondoltam ”A Fiú”-val tartok amíg bele nem döglök. Sztem ”A Fiú”-t zavartam, mert 1-2 méteren belül voltam folyamatosan szélárnyékban. Bár ”A Fiú”jobban járt volna az én szélárnyékommal, mert nem volt túl vastag. Cserébe vékony…☺ 8-9 kili környékén megláttam Ágit, nagyon megörültem Neki, megsimogattam, köszöntünk és mentem tovább ”A Fiú”-val. A frissítőpontnál lemaradtam, sztem fel is lélegzett, de utána ismét tapadtam rá, mint légy a légypapírra…Bocsi.:) És így ment a váltópontig. Előjött a  jólneveltségem…Az utolsó 200 méterem gondoltam lehajrázom ”A Fiú”-t, de mivel olyan szépen nyulazott nekem 15 kilin keresztül ezért megkegyelmeztem neki és narancssárga zoknijának. Most már bánom….:) Sőt mindenki lehajrázta volna, sőt erőm is lett volna hozzá….Jövőre kinyírlak, mint a papírkutyát!

Íme ”A Fiú”:

Váltás, puszi Csilluval, Gabival és ismét PB 15 kilin….Bódottá 2.0… Nyújtásra kötelezett a házi kis nyújtásnácink Csillu, teljesen igaza volt….szóval ezután indultunk….

Volt egy ígéretem, miszerint Alexxel felfutok a szigligeti várba. Szóval oda átmentünk  körbenéztünk ismét dumcsi Eszterrel, Tapírral és lassan megjött Alex is. Nem volt jól! Cserébe szarul! A lába nem volt az igazi. Mondtam Neki, hogy csak a rothadt emelkedő közepén ülő, fotósnak kell mosolyogni, utána mehet a nyirmogás! Megtörtént és befutottunk!
Második nap pipa! Itt lett egy szlogen bármiféle fájdalomra: majd a Zita megoldja!!!
Ismét elindultunk Hévízre, bementünk egy étterembe, ahol megrendeltük a vacsit addigra mire Zita végez Velünk! Masszázs, vacsi söri, dumcsi és alvás! Ja és itt lettünk ÖRIBARIK! Felpróbálhattam az egyik ÖRIBARINŐM szoknyáját. ☺

Reggel ismét reggeli a pékségben, összepakolás és indulás a badacsonyi rajtba. Itt találkoztunk Zsófival, Zsuval, Mátéval, kicsi dumcsi és Csillu elrajtolt. Gyors kávé és átmentünk Révfülöpre, ahol én váltottam. Egy kis bemelegítés és jött is Csillu. Elindultam és kb 1 kili után éreztem, hogy vmi nem oké a bal vádlimmal. Pontosabban az Achilles két oldalán lent fájt minden lépésnél. Arra jöttem rá, hogy 5:40 körül és annál lassabb tempónál nem vészes, viselhető, ráadásul addigra dög meleg is volt, szóval maradtam ennél a kényelmes tempónál és be is értem, ha nem is a legőszintébb mosollyal, de nem vészes állapotban. Innen Alex indult a füredi cél felé. Korábban megbeszéltük, hogy Tihanynál fogunk találkozni Józsival, szóval oda mentünk, meg is találtuk és együtt szurkoltunk Alexnek, majd irány a cél. Köszi Józsi, hogy jöttél, jó volt! Itt szépen mindenki beért és az összes környéken lévő Gizion beült a 6 lépcsős autentikus helyre és ettünk, söröztünk, dumcsiztunk. Jó volt bandázni!!!:))

Innen irány Siófok, kicsi sör, kicsi dumcsi és fekvés, mert a vasárnapi rajt korábban volt.

Reggeli után indulás Füredre a rajtba. Itt kávé, dumcsi és összetalálkoztunk egy következő katasztrófaturistával Zsotyekkel! Veled is jó volt egész nap bandázni!

Én kezdtem. Elindultam, kicsit nehezek voltak a lábaim, de a vádlim nem lett rosszabb ezért a tegnapihoz hasonló módon futottam. Mivel ez volt az utolsó nap és ugye vigyáznom kellett a szelfirenomémra, ezért akivel Gizionnal találkoztam szelfiztem a mezőnyben: Gabival, Zsuval!:)

 

A futás közepesen ment, és mivel sok szint nekem nem jutott ezért kicsit jobban tudtam tolni. A frissítésre és gél evésre folyamatosan figyeltem és ez a taktika be is jött! A váltóponton Alex váltott. Ezen a napon Neki jutott talán a legnehezebb szakasz. Vártuk Csilluval, Főnivel, Zsotyekkal a váltóponton, megérkezett és még hajrázni is tudott! Innen Csillué volt az utolsó szakasz! Átmentünk a célhoz és vártuk. És megérkezett. Az utolsó 200 métert közösen futottuk be! Hihetetlen élmény volt!!!

Átvettük az érmeket fotózkodtunk és vége lett!
Huhhh sokminden kavarog bennem!

Köszönöm Gabi a mindent! Így egyben az elmúlt közel másfél évet! Sokat kaptam! Állóképességben, sérülésmentességben, futóutam egyengetésében és mégis a legtöbbet emberileg! Az elmúlt időszakban minden megtörtént velem, sőt ez most sok volt és mindig ott voltál!!Pótanyu köszi!
Zsófi, Zsu, Máté, Gábor: hihetetlen jó volt a társaságotokban lenni!
Balázs: jó volt sokszor találkozni! Nagyon szurkoltam és bár megértettem, de mégis megrázott, hogy nem lehetett önfeledt a mosolyod a végén!
Józsi és Zsotyek: Erőt adtatok és jól esett, hogy velünk voltatok ezen utunk egy-egy részén!!
Eszter, Livi: Gizionok vagytok és mégis azért dolgoztatok, hogy ezt a hatalmas élményt átélhessük! Köszönöm!!!

És köszönöm az összes Gizionnak akik szurkolásukkal, folyamatosan még több erőt adtak, mint amennyit gondoltam, hogy van bennem!!

Hónapokig vártuk, hónapokig terveztük és ezekben a hónapokban megismertük egymást, beengedtük egymást a saját életünkbe, igazi barátok lettünk!  Ez a legfontosabb amit ettől a 4 naptól kaptam! Titeket, a barátságotokat, a bizalmat egymásban! Igen a BSZM összekötött minket és örökre a szívem legszebb polcára teszem ezt az emléket és féltve őrzöm!

Köszönöm Alex és Csillu!

Szavazások

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s