terep
Bükki Kilátások, Hard – Somorjai Ármin
Amikor megemlítettem Gabinak, hogy a Bükki kilátásokon szeretnék indulni, Hard vagy Funrun távon, valahol azért reméltem, hogy a Funrun-t fogja ajánlani. Kicsit mellényúltam, mert bizony Hard lett 😀 Szóval, meg is indult a készülődés szépen lassan. Barátkoztam a szintrajzzal, nézegettem az útvonalat, bár nagyrészt ismeretlen számomra. Szentlászló Trail az idei célverseny, úgy gondoltam ez egy jó próbája lesz annak, hogy hol is állok a felkészüléssel. Nos, ez nem egy sima próba volt, hanem egy hardcore ultrakemény verseny.
Csütörtök este már átmentem Miskolcra a páromhoz, hogy a péntek már csak a versenyre készüléssel telhessen. Ez teljesen jól is működött. Megvolt az átmozgató futás, nyújtás, feltöltés, felszerelés összerakása. Vittem magammal mindenféle időjárásra ruházatot, így össze is tudtam válogatni, szombatra a megfelelő szettet.
Szombaton korán reggel indulnom kellett, így 5:00 órára már mindent behajigáltam a kocsiba és a kijelölt parkolót keresgéltem a térképen Felsőtárkányban. Korán reggel keresztülvezetni a Bükkön elég élvezetes volt, viszonylag hamar (6:05) oda is értem. Kiszedtem a cuccaimat és megindultam a tó felé, aminek a túloldalán várt a versenyközpont. Nem voltunk még sokan, valójában nem is lettünk sokan később sem. Megszoktam már, hogy ilyenkor nagy a nyüzsgés, de ezen a távon messze nem indulnak sokan. 71-en indultunk összesen. Itt már erősen gyanús kezdett lenni, hogy ez tényleg nem lesz egy egyszerű verseny. Tudom, ott van a nevében, hogy Hard, de akkor is. 😀 Kis gimnasztika meg futás rajt előtt, hogy minden jól indulhasson, rövid eligazítás, pacsi Belus Tomival és egy csendes rajt 7:30-kor.
Szépen lassan kezdődött az emelkedés az aszfalton, majd irány be a sárba, amiből azért jutott bőven a versenyen, de nem volt azért tragikus. Az első lényeges pont amit mindenképpen el kellett érni, az Szilvásvárad volt, 19 km-nél egy jó adag hegy túloldalán. Ez a pont 10:00-kor zárt, így nem igazán lazsálhatott az elején senki. Jól éreztem magam, ettem, beszélgettem a többi futóval, az időjárás is kegyes volt.
Szilvásvárad után megfogadva Tomi tanácsát, Istállós-kőig nem kezdtem el nagyon menni, az aszfalt engedte volna, nem emelkedett durván, de tartalékolni kellett. Atya ég, ami ezután jött! 2,4 km masszív felfelé mászás egyhuzamban. Szerintem életem leghosszabb 2,4 km-e volt. 45 percembe került felmászni az Istállós-kőre, ami a Bükk második legmagasabb csúcsa a maga 958 méterével.
Amire felértem kb. két kanál zselé volt a lábaim helyén. Nagyjából 26 km ment le a 66 km-es versenyből, de már a szint 2/3-a majdnem megvan. Azért ez erős 😀 Innen irány vissza az Őrkő-házhoz, majd fordulás Cserepes-kő irányába. Fantasztikus Cserepes-kő is, a pontőrök fent aludtak a barlangszálláson, be is kukkantottam, jól befűtöttek, klassz lehetett. Kaptam egy müzliszeletet, és irány tovább. Brutál fáradtak voltak itt a lábaim, fejben is kicsit szétestem, tudtam, hogy még van bőven a távból, viszont nem haladok éppen valami gyorsan. Mondjuk amennyi fura kő volt itt a tracken, nem is bántam, ha nyugodtabban megyek. Gél-Iso-víz ment menetrend szerűen, de így is ki voltam éhezve kicsit, nem volt százas a dolog, keksztől, ropitól meg fulladtam meg 😀
Fel kellett volna mennem Tar-kőre, ami egy balos kanyart jelentett volna, viszont volt jelölés tovább egyenesen is. A balra lévő ösvényről rám is kiabált két fickó, hogy melyik távon megyek, miután látták, hogy haladok tovább egyenesen. „Hard!” kiáltottam vissza, mire érkezett a válasz: „Jaaa, jól van!”. Valamiért abban az állapotban úgy gondoltam szervezők lehetnek, később kiderült, hogy két túrázó volt a Classic-ról. Így haladtam szépen tovább a Funrun útvonalán lefelé. Kb. 2 kilométerrel később találkoztam végre egy másik futóval, aki meg ellenőrzőpontnak vélte a kirakott bóját, így szóba elegyedtünk. Ekkor jelezte számomra a rajtszámomat meglátva, hogy nagyon nem vagyok ám jó helyen. Néztem az órán a tracket, atyaég, totál lejöttem róla! Botozás közben szerintem nem éreztem, hogy jelez az óra. Itt volt egy kisebb kiborulás, ugyanis vissza kellett másznom felfelé a kereszteződésig, 20-25 percembe került ez a mutatvány.
Így már a mezőny végébe csatlakoztam vissza, és ott is maradtam a végéig, nem tudtam már előrébb jutni. Tar-kőről fantasztikus volt a panoráma, még a Mátra is látszott a távolban. Úgy éreztem elfogytam. Az eltévedés, fejben nagyon betett, igyekeztem nem foglalkozni vele, de ott volt, és nem is hiányzott a plusz táv és szint.
Elég gyengén haladtam a Nagy-mezői síházig, közben utolértem a két túrázót, hallottam is ahogy mögöttem megszólal az egyik, hogy „Hú, remélem nem ment sokat mellé”. Fáradt voltam belekezdeni a mondandómba, így inkább haladtam tovább. A ponton volt meleg leves! Jó ég! Meleg tea! Húúúú! Ezek nagyon sokat adtak, elmeséltem közben, hogy elég fura volt a kereszteződés amin félrementem, de a pontőr mondta, hogy jártak náluk Funrunosok is. Nem irigyeltem őket. Jó lett volna ott egy Funrun->, <-Hard, tábla. Itt azért megkérdeztem, ha kiszállnék, hogy jutok el Felsőtárkányba, de túl nagy macera lett volna, meg azért nem akartam kiszállni igazából, bár még 24 kili hátravolt a versenyből, én meg kicsit romokban.
Elindultam, lesz ami lesz, Hór-völgyig egész jó volt, kicsit összeszedtem magam, még az utolsó nagy mászás is korrekt volt Ódor- várig, onnan viszont jobban megzuhantam mint kellett volna. Völgyfő-házhoz nem értem oda valami gyorsan, illetve utána is lassan haladtam gyalogolva. Nagyon lassan indultak újra a dolgok, de eldöntöttem, hogy a célig futni fogok, így valahonnan mélyről merítettem még egy merőkanállal és elkezdtem futni. Leértem a tóhoz vissza, már szürkült erősen. Na, itt még egy kör, és cél. 10 óra 21 perc 07 másodperc. 53. férfi a 60 indulóból, utolsó előtti célba érkező. 6 DNF. 9 óra volt a célom, legrosszabb esetben 10. Ezek nem lettek meg, sok dolog kavargott a fejemben, és igen, ez a verseny tényleg durva. Tudom, min kell még javítani, ezeket már összegeztem. Jövőre visszatérek a 9 órán belüli teljesítésemért.
Nagy Szénás Kör – Berta László
Álltam a Nagy-Szénás tetején a keresztnél, és néztem, ahogy valaki éppen a csúcs felé tempózik. Gebedjen meg a rohadék, mondtam magamban, ő még tud futni felfelé, én már nem. A nap is lement, már csak épphogy derengett az ég alja, a szél is fújt (azt mondják, itt mindig fúj), hideg is volt, így azért nem túl népszerű kirándulóhely ez, szóval mit keres ő itt? Bár… végül is én is itt vagyok. Mindenkinek megvan a maga indoka arra, hogy miért hülye.
Panoráma Trail – Répássy-Szabó Enikő, beszámoló
Jó érzés volt úgy nekiindulni a távnak, hogy már előző nap találkoztunk a népes Gizioncsapattal, együtt vacsoráztunk, aztán közösen kerestünk új szállást az éjszaka közepén – ugyanis akkor derült ki, hogy az eredeti foglalásunkat kb. háromszor annyi embernek adták ki, mint a férőhelyek száma. Rosszul is elsülhetett volna, de végül minden szerencsésen alakult, éjfélre már ágyban voltunk, és azt hiszem, hogy – bár magamra nézve tartottam ettől – végül senkinek nem fogyatkozott meg a bosszúság miatt a mentális 100 forintja.
Egy éves Gizionlét után, most tapasztaltam meg igazán, mekkora ereje van a csapatnak egy versenyen. Lendületet ad induláskor, és átsegít a nehezebb szakaszokon, mert az ember azt érzi, a többieknek is tartozik azzal, hogy a legjobbat hozza ki a lehetőségekből. Szóval nagyon klassz volt, hogy ennyi Gizion indult el meghódítani a Zemplént! Eddig többnyire egyedül ácsorogtam a rajtban, most nagyon jól esett együtt melegíteni, Orsival kocogni.
Az indulás után igyekeztem felvenni a Gabi által meghatározott utazósebességet, de az első 16 km-n elég sok volt a single track. Meg a kidőlt fatörzs, patak, fahalom – kész Spartan race. Amúgy buli, de én nagyon ügyetlen vagyok, így kicsit bosszankodtam, hogy a fiúk mindig gyorsabban ugranak/másznak át az akadályon, én meg beszorulok mögéjük, a futásban meg visszafognak, mert nem tudok előzni. Aztán megbékéltem a sorsommal, vártam, hogy kicsit szélesebb legyen az út.
Az első 20 km-n volt csak „nyulam”, egy lány, de ott elvesztettem. Szeretek valaki után haladni, aki diktálja a tempót, ezzel a módszerrel általában gyorsabb vagyok, mint magamtól. De ezután már csak fiúk voltak körülöttem, és ott sem volt olyan, aki mögé be tudtam volna sorolni. Az emelkedőn lehagytam őket, a lejtőn elszáguldottak. Így pulzus szerint próbáltam haladni. A frissítés most nagyon jól sikerült, 3 percet sem töltöttem összesen a pontokon. Teli ivózsákkal indultam, de később már nem vettem le a hátamról, hanem a soft kulacsokat töltöttem újra. Gábor, a férjem, segített a töltögetésben a pontokon, így nagyon flottul ment minden. Annyira nem figyeltem a bevitt folyadékmennyiségre, mint a Szentendre Trailen, de a kevésbé meleg időnek köszönhetően így sem volt gond. Kicsit émelyegtem közben néha, de mindig elmúlt.
Az emelkedőket igyekeztem megfutni, de volt pár hely, ahol demoralizált, hogy mindenki gyalogol, így én is sétára váltottam. Ezért több helyen gyalogoltam, mint ahol ez igazán indokolt volt. Egyenletesen fáradtam, mélypontom nem volt, de az utolsó frissítő után már erőteljesen éreztem a combomat. A táv első fele szokás szerint lassan vánszorgott érzésre, a második meg hipp-hopp elrepült. Gyönyörű volt az idő, a táj, a levelek, nézelődtem, jól éreztem magam.
Indulás előtt megnéztem az előző évi eredményeket, és láttam, hogy tavaly az első öt nő 5 órán belül célba ért. Ezt szerettem volna elérni, és egész sokáig úgy gondoltam, menni fog. Az utolsó frissítőpontnál utolértem Szentirmai Enikőt, itt már sejtettem, hogy a mezőny elején lehetek. Az volt a tervem, hogy haladok elég tempósan, de nem teljes erővel, hogy maradjon kraft a füzéri várdombra. Ezen a szakaszon mehettem volna gyorsabban, mert a füzéri várdomb olyan piszok meredek, hogy esélyem sem volt rajta futni. A gyalogláshoz meg kevesebb kraft is elég lett volna. Valahogy ez nem esett le a szintrajz alapján, sem a tavalyi váltós emlékeimből. Amikor a dombon felfelé araszolva láttam, hogy már 5 óra 1 percnél tartok, kicsit elkedvetlenedtem, de a végét azért tisztességből még megnyomtam.
Nagyon meglepődtem, hogy a 5 óra 3 perccel a második helyen értem be. Igaz, hogy versenyt választani is tudni kell! Mehettem volna helyenként gyorsabban, a pulzusátlagom a zóna alsó határán volt (149), de nem vagyok elégedetlen. Ez most így volt jó, és ha jövőre visszamegyek, tudom, hogy hol/mit lehet korrigálni.
Ezúton is köszönöm Gabinak a felkészítést! Úgy érzem, egyre jobb állapotban teljesítem a 40-50 km körüli távokat, és a regenerációm is sokkal gyorsabb, mint korábban. A Gizionoknak pedig köszönöm az erőt adó közösséget és a szurkolást!
baratrunning.com 